Vans napszemüvegek
Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Társadalom
2011-10-21 14:30:00

Csak indokolt esetben használják a szigorú elzárást

Magyarországon nincs kínzás a börtönökben?

Az ENSZ vizsgálatai szerint a magánelzárás nagyon súlyos mentális és fizikai következményekkel járhat a fogva tartottra nézve, és a kínzás kategóriájába esik. Magyarországon mi a helyzet?

Az ENSZ Emberi Jogi Bizottságának készített jelentésében a szakértő kiemeli, hogy a magánzárkákat főként olyan országokban használják a büntetés-végrehajtásban, ahol egyébként is „széles körben elterjedt az emberi jogok folyamatos megsértése”. A tapasztalatok szerint már néhány nap magánelzárás is súlyos fizikai és mentális sérüléseket, elváltozásokat okozhat a fogva tartottaknak, írta korábban a BBC.

A szabadságvesztés és az előzetes letartóztatás végrehajtásának szabályairól szóló 6/1996. (VII. 12.) IM-rendelet szerint a biztonsági intézkedések a fogva tartás rendjét és biztonságát sértő vagy veszélyeztető cselekmények megelőzésére, illetve megszüntetésére alkalmazhatók az elítélttel szemben. Ilyen a biztonsági elkülönítés, a különleges biztonságú zárkába, illetve körletbe helyezés, a mozgást korlátozó eszközök alkalmazása, a személymotozás, a biztonsági ellenőrzés, a biztonsági vizsgálat és a biztonsági szemle, az ajtók zárva tartásának elrendelése és az egyes jogok gyakorlásának a Büntetés-végrehajtási törvényben meghatározott felfüggesztése. Indokolt esetben több biztonsági intézkedés együtt is alkalmazható.
 

Biztonsági elkülönítés

Az elítélt biztonsági elkülönítésére akkor kerülhet sor, ha az intézet rendjét, biztonságát súlyosan sérti vagy veszélyezteti, ha csoportos ellenszegülésben vesz részt, a táplálkozást, az utasítás végrehajtását, a munkavégzést megtagadja, illetve ön- és közveszélyes magatartást tanúsít. A biztonsági elkülönítés az elítélt elhelyezésének megváltoztatását jelenti, az elítélt az e célra szolgáló helyiségben is elkülöníthető. Nem kell az elhelyezést megváltoztatni, ha az elítélt egyszemélyes elhelyezésben van, és a zárkában hagyása a biztonsági elkülönítés célját nem veszélyezteti.

– A biztonsági elkülönítés elrendelésére és megszüntetésére a parancsnok vagy a személyi állomány általa megbízott tagja jogosult. A biztonsági elkülönítés csak az elrendelésre okot adó körülmény megszűnéséig, de legfeljebb tíz napig tarthat, ezt egy alkalommal legfeljebb tíz nappal a parancsnok meghosszabbíthatja – áll a rendeletben.


Magánelzárás

A büntetés-végrehajtás rendjét vétkesen megsértő elítélttel szemben -- nevelése, valamint a büntetés-végrehajtás rendjének biztosítása érdekében -- a következő fenyítések alkalmazhatók az 1979. évi 11. törvényerejű rendelet szerint: feddés, a személyes szükségletekre fordítható összeg csökkentése, magánelzárás, illetve a személyes szükségletekre fordítható összeg hat hónapig terjedő időre, legfeljebb ötven százalékkal csökkenthető.

A magánelzárás fegyházban harminc, börtönben húsz, fogházban tíz napig terjedhet, emellett engedélyezhető, hogy az elítélt dolgozzék. A magánelzárás a fiatalkorúak börtönében húsz, a fiatalkorúak fogházában tíz napig terjedhet, számukra is engedélyezhető, hogy a fiatalkorú dolgozzék. Az előzetesen letartóztatottal szemben maximum húsz napig terjedő magánelzárás alkalmazható.

Magyarországon az ilyen típusú fegyelmi eljárások során a büntetés-végrehajtási intézetek az arányosság és a következetesség irányelve szerint jártak el, olyan fenyítéseket szabva ki, amelyek arányban álltak az elkövetett cselekménnyel. A jogorvoslati lehetőséget minden esetben biztosították. Fentieket az ügyészi vizsgálatok is alátámasztják – közölte a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságának sajtóosztálya lapunkkal.


-mi-

nyitókép innen.

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére

További cikkek Börtön
  • Díjat kapott a börtönlelkész
  • Nagymama, olyan börtönszagod van!
  • Áramot vezetett a kerítésbe – lecsukják
  • Böjte atya a szegedi Csillagbörtönben
  • Alakul a magyar börtönválogatott
  • Ítélet az öntörvényű kazalgyújtogatónak
  • Helybéliek és az elítéltek ugyanabba a templomba járnak
  • Börtönbe vonult Stohl András
  • A bűnözők választhatnak a templom és a börtön közt
  • Az elítéltek újították fel a börtön kápolnáját

  • A hét java

    © mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.