Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Világhír
2011-09-11 13:31:00

A harcnak nincs vége

Így emlékeznek a tálibok a terrortámadásra

Öngyilkos merényletet követtek el a NATO egyik előretolt állása ellen a kelet-afganisztáni Vardak tartományban szombaton.

Az észak-atlanti szövetség tájékoztatása szerint két civil életét vesztette, többen megsebesültek. Az amerikai hadsereg vasárnap kiadott közleményében 98 sebesültről számolt be, közülük ötvenen amerikai katonák. Internetes oldalukon a tálibok vállalták magukra a 2001-es Amerika-ellenes merényletek tizedik évfordulóját egy nappal megelőző merénylet elkövetését. A tettes egy robbanóanyaggal megrakott kisteherautóval szombat délután belerohant a bázis bejáratába, de a robbanás erejét nagyrészt felfogta a védőfal.

Út mentén elrejtett pokolgépek robbanásában tíz afgán polgári személy vesztette életét szombaton. Az egyik pokolgép Paktika tartományban, a pakisztáni határhoz közel fekvő Barmal körzetben lépett működésbe, aminek következtében négy férfi és két nő halt meg, kilenc civil pedig megsebesült. Kunduz tartományban egy autó futott robbanószerkezetre, a négy halott közül kettő gyermek volt.

A 2001. szeptember 11-i terrortámadások évfordulójának alkalmából a tálibok szombaton fogadalmat tettek, hogy az utolsó amerikai katona távozásáig folytatják harcukat az Egyesült Államok afganisztáni megszálló ereje ellen, s azt hangoztatták, hogy mozgalmuknak semmilyen szerepe nem volt az Amerika-ellenes merényletekben. A médiának e-mailben eljuttatott nyilatkozatában a tálib vezetés azzal vádolta az Egyesült Államokat, hogy a tíz évvel ezelőtti támadásokat ürügyként használta fel Afganisztán megszállásához. A tálibok egyúttal a nemzetközi közösséget tették felelőssé az invázió és az azt követő megszállás során meghalt több tízezer afgán haláláért.

 

mti

A kép innen.

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére

További cikkek Terrorizmus
  • Eljárás nélkül tartják fogva a rabokat
  • A keresztény és az öngyilkos merénylők
  • A vírus, amely könnyen biológiai fegyver lehet
  • Öt éve elrabolt FBI-ügynök kéri Amerika segítségét
  • CIA-ügynököket tartóztattak le a hatóságok
  • Amerika fél a terrorizmustól, de a gazdaságtól jobban
  • Csőbombás terroristát fogtak el New Yorkban
  • Mi motiválja valójában a terroristákat?
  • „A mi keresztünkön nincsen horog”
  • Kiszabadultak az emberrablók karmaiból
  • További cikkek 9/11
  • Tíz éves az afganisztáni háború
  • A vallás tehet a fanatizmusról?
  • Szeptember 12. szelleme
  • Új felmérés: csökkent a terrorfenyegetettség
  • Mintha meteor csapódott volna be – interjú egy tűzoltóval 9/11-ről
  • Hét dolog, amit eddig nem tudtunk a terror elleni háborúról
  • Teóriák: ki áll valójában az ikertornyok lerombolása mögött?
  • Terroristák a Bibliában
  • Szeptember 11 utóhatásai máig mérgeznek
  • Obama szerint Amerika erősebb, mint tíz éve

  • A hét java

    © mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.