Ha én muszlim lennék

Ha muszlim lennék, halálosan gyűlölném az úgynevezett keresztény kultúrát, melynek nevében a középkor óta gyalázzák és támadják a vallásomat; amelynek nevében a családom jó néhány tagját lemészárolták, azt hirdetve, hogy az én vallásom az agresszív és a gonosz. Ha muszlim lennék, sem értenék egyet a néhány szélsőséges iszlamistával, akikre mutogatva a jámbor többséget vádolni lehet. Sőt: haragudnék rájuk –, de valahol, mélyen megérteném őket is.

Ha muszlim volnék, felháborodnék azon, hogy a keresztény kultúra, mely állítólag ismeri a számomra is szent mózesi törvényt, amely állítólag atyjának tekinti Ibrahimot, s amely állítólag tiszteli a zsoltárokat és Iszá (Allah legyen hozzá irgalmas) tanításait: velejéig romlott. Nagyon élesen látnám, hogy az egész rendszer a kizsákmányolásra és az uzsorakamatra épül, amit Allah (magasztaltassék az Ő neve) megtiltott az igazhitűeknek. Nagyon élesen látnám, hogy a paráznaság, a testmutogatás, a szerencsejáték, amit az Ő szolgája és prófétája, Mohamed (az Irgalmas árasszon reá békességet) bűnnek bélyegzett, mennyire elterjedt ebben a kultúrában.

És nagyon undorodnék, amikor Íszá nevében indulnak hadba a bombázók, amikor a bagdadi datolyaárus kisfiút Íszá nevében géppuskázzák le, vagy amikor Bibliával a kézben részegeskednek. Látnám nagyon, hogy a keresztény kultúra részeges, drogos, parázna és borzalmasan erőszakos kultúra.

Ha muszlim volnék, zavarna, hogy mennyire nem ismerik a hitemet azok, akik szövegelnek róla. Zavarna, hogy nem tudják: hiszem, hogy Isten a semmiből teremtette a világot; hiszem, hogy Ádámban az ember bűnbe esett és kiűzetett a Paradicsomból; hiszem, hogy a békesség a legfontosabb (az iszlám azt jelenti: békesség, Istennek engedelmeskedve). Nem tudják: én is hiszem, hogy fontos a bűnbánat, s hogy Allah kegyelmes és bűnbocsátó; hiszem, hogy lesz feltámadás, utolsó ítélet, hogy vannak angyalok, hogy van pokol és van mennyország.

Nem érteném, miért nem értik, hogy a muzulmán számára az irgalom és az adakozás a legnagyobb erény. Nem érteném, miért vonják kétségbe, hogy az emberi életet szentnek tartom a Korán alapján („egyetlen ember megölése az egész emberiség elpusztításával ér fel, ugyanígy egy ember életének megmentése az egesz emberiség megmentésével egyenértékű – Szura Al-Maida 5:32).

Ha muszlim volnék és történetesen európai, zavarna hogy elő akarják írni, asszonyaink milyen ruhát ölthetnek magukra. Nem érteném, miért nem értik: én nem turista vagyok, mint ők Mekkában; itt élek, mert nagyapámat behívták ide vécépucolónak, de arról akkor még nem volt szó, hogy fel kell adnia az identitását. Ha muszlim volnék, felháborítónak tartanám, hogy még az oslói vérengzést is órákig nekünk tulajdonította a nyugati sajtó.

Ha európai muszlim lennék, bizony félnék.

Félteném a gyerekeimet, akiket már az óvodában apró terroristáknak könyvelnek el. Félnék a vallásom elleni, abszolút píszi, állandó uszítás miatt. És zavarna, hogy félnek tőlem; hogy nem tehetem le az aktatáskámat úgy, hogy óvatosan arrébb ne húzódjanak. Zavarna, hogy akármennyi diplomát szerzek, legfeljebb elnézőek velem, és ha barátkoznak, az is csak azért van, mert jófejeknek és liberálisoknak és nyitottaknak és keresztényeknek akarnak látszani.

Ha muzulmán volnék, olykor elkeserednék. Néha hajlamos lennék, hogy egyoldalúan értelmezzem a Szent Szúráknak a hitetlenek elleni harcról szóló részeit. Biztos volnék benne, hogy igaz a sahada, vagyis La iláha il Allah, Mohamed raszul Allah: egy az Isten, és Mohamed az ő prófétája. Semmi okom nem lenne rá, hogy másban legyek biztos; minden okom meglenne rá, hogy ebben legyek biztos. És persze abban, hogy minden más hazugság. Mert nem érezném, hogy az a szeretet, az az irgalom, az könyörület és az a szentség, amiről a keresztények beszélnek, valóságos.

De ha muszlim volnék, nem lehetnék biztos az üdvösségemben. Harcolnék az üdvösségemért (dzsihád). Furcsának tartanám a gondolatot, hogy Istennek az ember nemcsak szolgája, de édes gyermeke is lehet. Nem hinném, hogy Íszá személyében maga Allah jött el, és szenvedett a bűneimért. Nem tudnám, hogy Allah ilyen forrón és mélyen szerelmes belém. Vagyis nem ismerném a teljes boldogságot.

Csakhogy attól tartok, az úgynevezett keresztény kultúrának épp az a baja, hogy igen kevéssé ismeri a Teljes Boldogságot, akit Jézusnak hívnak. Ezért fél, harcol, vádaskodik és gyűlölködik.

Tudom, nem Párizsban vagy Oslóban vagy Londonban élek, hanem Magyarországon, egy viszonylag (egyelőre) iszlám-mentes övezetben. Mégis azt javaslom: ne a muzulmánok ellen imádkozzunk, hanem értük. Szeressük őket, ahogy Íszá: önfeláldozóan akár.

Egyéb javaslat?

Balavány György

Balavány György összes blogbejegyzése

	Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére