Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Világhír
2012-01-03 07:00:00

Radikális iszlamisták a gyógyfürdők ellen

A vallás teszi tönkre a turizmust?

A Maldív-szigeteki kormány több száz luxusüdülőhely gyógyfürdőjének a bezárását rendelte el, miután iszlám vallási tiltakozók adtak hangot nemtetszésüknek.

Az ellenzék által két hete indított tiltakozás szerint a gyógyfürdőkben (spa-ban) zajló tevékenység iszlámellenes, és azonnal követelték azok bezárását. A kormány tavaly december 30-án jelentette be, hogy bezáratják a gyógyfürdőket. Az Elnöki Hivatal közleménye szerint „a kormány úgy döntött, hogy bezárja a masszázsszalonokat és a gyógyfürdőket a Maldív-szigeteken, miután az ellenzék által vezetett egyházi tiltakozás a múlt héten bezárásra szólította fel őket.”


Tilos a test gyönyöre

Az elnöki hivatal egyik, neve elhallgatását kérő munkatársa szerint a Turisztikai Minisztérium tudomásul vette a határozatot, és felszólította a luxusüdülőhelyek tulajdonosait, hogy tegyenek eleget a bezárásnak.

A két héttel ezelőtti demonstráción ezrek adtak hangot nemtetszésüknek, szerintük ugyanis iszlámellenes cselekedetek folynak az ilyen gyógyfürdőkben. A Maldív-szigeteken a szunnita iszlám a hivatalos vallás, és minden más hitgyakorlás tilos. A tüntetést az Adhaalat ellenzék kezdeményezte, akik azzal vádolják Mohammed Nasheed-et, az ország jelenlegi elnökét, hogy a kormány veszélyezteti az iszlám szigorú jogrendszerét és elveit.

A tüntetők a gyógyfürdők betiltása mellett azt is el akarják érni, hogy a kormány tiltsa be az alkoholt is a szigeteken, és rombolja le azokat az emlékműveket, amelyeket más országok ajándékoztak a Maldív-szigeteknek. Nemrégiben egy Buddha-szobrot zúztak porrá, amelyet a pakisztáni kormány adott a Maldív-szigeteknek. Állításuk szerint az idegen kultúrákat jelképező szobrok nem mások, mint bálványok, amelyeket el kell pusztítani. A követeléseik között szerepel az is, hogy betiltsák a közvetlen járatokat Izraelbe.

A Maldív-szigeteken nem engedélyezett a kövezés általi halál, illetve más kivégzések sem, a vallási szabadság fogalma nem ismert, de állami korbácsolásokkal büntetik a „rossz útra tévelyedett” embereket.

 

– mi (forrás: Associated Press)

A nyitókép innen

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére

További cikkek Iszlám
  • Bérgyilkosok vadásznak a világhírű íróra
  • Ha egy muszlim nőt megölnek: becsületgyilkosság?
  • A fejkendő veszélyei a gyermekekre
  • Mikor lesz béke Izrael és Palesztina között?
  • Ki állítja meg a kereszténygyűlölőket?
  • Vallási ünnepen robbantott az öngyilkos merénylő
  • A keresztény és az öngyilkos merénylők
  • Nők az iszlámban: Ezeregyéjszaka, a történeti forrás
  • Imát kér a keresztényektől a halálraítélt
  • Az alkoholnak és a bikininek mennek neki a szélsőségesek

  • A hét java

    © mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.