Ellentmondásos szakember a világ megmentéséért

A világ tíz legégetőbb problémája

Március 26-án este számos nagyváros lekapcsolta a köz- és díszvilágításának egy részét. A 2007-ben Sydney-ből indult kezdeményezés a világ legnagyobb önkéntes akciója lett, 2011-ben már 134 ország csatlakozott hozzá. A WWF által is felkarolt mozgalom népszerű Magyarországon is, számos tudós, művész is csatlakozott hozzá. 
 

Negyvenöt másodperc

Ezek után nyilvánvaló szentségtörésnek tűnik az öntörvényű dán politológus, Bjorn Lomborgnak, a USA Today-ben közölt cikke, miszerint a Föld Órája program nem sokat ér. Ráadásul, mint írta, a koppenhágai főtéren jó alaposan megvilágított poszteren hívták fel a figyelmet a rendezvényre, amely – sokak szerint – nyilván hozzájárul a károsanyag-kibocsátások csökkentéséhez.

Hát nem járul – mondja Lomborg. A kekec szakember ugyanis kiszámolta: az utóbbi három év Föld Órája-programok során nagyjából annyi energiát spórolt meg az emberiség, mintha leállt volna Kína széndioxid-kibocsátása – 45 másodpercre. Mi több, a legtöbb március végi megmozduláson a lámpák lekapcsolásával párhuzamosan rengeteg gyertyát és fáklyát gyújtottak meg. Namármost tudni illik, hogy a gyertyák világítási hatékonysága közel száz százalékkal rosszabb, mint a hagyományos izzóké, s ez az érték háromszáz százalékos az energiatakarékos izzókkal összevetve. Vagyis ha egy izzó helyett két gyertyát gyújtunk, máris több széndioxiddal szennyeztük a környezetet, mintha bekapcsolva hagytuk volna a lámpánkat.

Állatorvosi lovak

Lomborg persze nem tagadja az önkéntes összefogásban rejlő erőt, csupán arra hívja fel a figyelmet, hogy a tengernyi jóakaratot kis gondolkodással és előrelátással sokkal jobban lehetne felhasználni. A jóakarat és a hatástalanság elrettentő példájaként a dán szakértő Németország példáját is felidézi, ahol a relatíve alacsony napsütéses óraszám ellenére mintegy 75 milliárd dollárt költött a kormány arra, hogy alacsony hatásfokú napkollektorokkal és -elemekkel dekorálják ki az emberek a házuk tetejét. Ami mindösszesen 0,1 százalékkal képes csökkenteni Németország teljes energiaigényét, és a globális felmelegedés 2100-ra jósolt káros következményeit hét órával tudja „kitolni”.

Hasonló állatorvosi lóként tekint Lomborg a bioüzemanyagokra. Miközben sokmilliárd dollár folyt el ilyen fejlesztésekre és támogatásokra, s a világ kukoricatermelésének mintegy hatodát égetik el a Föld megmentésének érdekében, az élelmiszerárak az egekbe szöknek, aminek következtében nő az éhezés a szegény országokban. Arról már nem is szólva, hogy a bioüzemanyagnak való növények (például energianád) termesztéséhez sokezer hektár esőerdőt irtanak ki az élelmes vállalkozók, amivel már több száz évre előre megsemmisítik a bionafta esetleges pozitív hatásait – így a szaldó egészen bizonyosan negatív lesz. 

A napenergia árnyoldala?

Mindebből persze nem következik, hogy üljünk ölbe tett kézzel, és ne csináljunk semmit, csak éppenséggel érdemes felmérni minden egyes tettünk, beruházásunk következményeit. Miért is kellene rossz hatásfokú és drága napkollektorokra költeni az állami támogatást, ha ugyanennyi pénzből esetleg hatékonyabb és jóval olcsóbb napkollektorokat lehetne fejleszteni? Manapság nagyjából tízszer annyiba kerül a napenergia, mint a szénalapú. Néhány környezettudatos gazdag ember ilyeneket tesz a háza tetejére, ami azonban kicsit sem segít a globális felmelegedésen. Ha viszont hatékonyabb, olcsóbb napelemeket fejlesztene az emberiség, amelyeket az iparosodó India és Kína is megengedhetne magának, lehet, hogy 2050-re már meg is oldanánk globális felmelegedés problémáját.
 

A jelek szerint azonban addig még sok milliárd fog elfolyni – figyelmeztet a politológus. Aki szerint teljesen elhibázott például a kiotói egyezmény célkitűzése: az abban megfogalmazott célokat eddig sem tudták tartani, és ezután sem fogják tudni. Lomborg egyébként éppen ezzel a kijelentésével kavart óriási viharokat néhány évvel ezelőtt. Akkor a világ tucatnyi Nobel-díjas közgazdászát arra kérte, rendezzék sorba a világ tíz legégetőbb problémáját. Ezen a listán az első helyeken a malária, az ivóvízhiány, illetve a szegénység és az AIDS-elleni küzdelem álltak, a globális felmelegedés a lista végére csúszott. Ezért Lomborg azt javasolta, ahelyett, hogy sok száz milliárdot költene a világ arra, hogy néhány órával késleltessék a „világ végét”, néhány millió dollárból osszanak szúnyoghálókat és óvszereket, ássanak kutakat, indítsanak mikrovállalkozásokat, mivel így, relatíve kis befektetéssel sok millió ember életét lehet megmenteni.

Ötletét és újító meglátásait a Time magazin azzal honorálta, hogy beválasztotta a világ száz legbefolyásosabb embere közé, a brit Guardian szerint pedig a dán tudós lehet azon kevesek egyike, aki valóságosan is megmentheti a Földet. Ezzel szemben zöld aktivisták néha tortával dobálják meg, a klímaváltozást ostorozó Al Gore pedig még kezet fogni sem hajlandó vele. Hidegvér (Cool it) című könyve magyarul is olvasható.

Bűntudat helyett adó?

Igaz, ami igaz, a klímakritikus Lomborg kíméletlenül logikus, amikor a klímaváltozásra terelődik a szó. Kikéri magának ugyanis, hogy annak csak a negatív hatásaival foglalkozzanak az emberek. Azt állítja ugyanis, hogy Oroszországnak, Kanadának például kifejezetten használni fog a globális felmelegedés. Ráadásul, ma a világon sokkal többen fagynak meg, mint kapnak halálos hőgutát. Ami azt is jelenti, hogy az átlaghőmérséklet növekedésével nőni fog a hőhullámokban elhunytak száma, viszont – legalábbis Európában – ennél sokkal többen lesznek, akik nem fagynak meg a hideg miatt. 

Ami pedig a kevéssé környezettudatos életmóddal időnként együttjáró lelkiismeret-furdalás kérdését illeti, arra Lomborg három évvel ezelőtt egy interjúban így reagált: „sokan figyelmeztetnek, ne hagyjuk stand-by módban a tévét. Szerintem pedig ahelyett, hogy a felhasználót gyötörnék ilyesmivel, logikusabb lenne előírni, hogy az újonnan gyártott tévéknek stand-by módban nullához közeli áramot szabad csak fogyasztaniuk. Vagy: tegyük fel, szeretnénk, ha kevesebb meleg vizet használnának az emberek. Ezt kétféle módon lehet elérni: az egyik, hogy megadóztatjuk a meleg vizet, a másik az – amit több környezetvédő szervezet használ –, hogy az emberek lelkiismeret-furdalására apellálnak. Az eredmény mindkét esetben nagyjából ugyanaz lehet, csak az első esetben kevesebb lesz a folyamatosan frusztrált ember.”
 

SZ.B.

• Cimkék:
globális fölmelegedés környezetvédelem életmód klímakutatás katasztrófák

	Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére