Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Egyház
2011-10-15 21:39:00

Valami akkor közbejött, de most már aztán tényleg

A „megváltási program befejeződött”: világvége október 21-én?

Májusban amerikai ateisták „elragadtatás utáni partit" szerveztek, keresztény szomszédaiknak felajánlották, hogy majd etetik "left behind" kutyájukat.

Harold Camping és a Family Radio május 21-re datálta a világvégét, amit az egész világon hatalmas reklámtáblákon hirdetett. Nem történt semmi, de Camping azt állítja, hogy Isten akkor "befejezte a megváltási programját".Mivel eredetileg ennél sokkal többet várt, van új dátum: október 21-én "az igaz hívek elragadtatnak", most tényleg.

Meg merem kockáztatni, hogy május 21-hez hasonlóan október 21. is el fog múlni anélkül, hogy bármi megtörténne abból, amit várnak. Én ugyan aznap egy évvel öregebb leszek, de ennek nincs különösebb jelentősége. Emberek ezrei azonban világszerte megint a Bibliában és a kereszténységben fognak csalódni, nem egy hamis prófétában.

Májusban amerikai ateisták „elragadtatás utáni partit" szerveztek, keresztény szomszédaiknak felajánlották, hogy majd etetik "left behind" kutyájukat. Camping vietnámi híveit pedig az állam egyszerűen likvidálta. Vajon mit fog történni most? Egy sokmillió dolláros "ministry" 36 nyelven terjeszt olyan spirituális mérget, ami nem egyszerűen ostobaság: emberek haltak meg miatta.

Ennek ellenére október 21 után is ugyanaz fog történni, mint a többi hamis próféta esetében. Újabb dátum jön, vagy az eredeti üzenetet letagadják, átértelmezik, vagy kijelentik, hogy a dátum jó volt, csak más történt, mint amit vártak, és ha a látható világban nem történt semmi, akkor jönnek a kijelentések arról, hogy Isten állítólag mostantól mit tesz vagy nem tesz, vagy jönnek a víziók a mennyei történésekről... A nyilvános bocsánatkérés és végleges elhallgatás lehetősége nem szokott felmerülni.

Mi lesz Camping híveivel? Akinek kevés ideje, ereje, pénze, emberi kapcsolata ment rá az ügyre, az csendben ott fogja hagyni az egészet. Akinek azonban sokkal többe került, és nem tudja elhinni, hogy ennyire átverhették, az maga fogja keresni az érveket, hogy a hamis próféta miért nem hamis próféta. Ha rájuk gondolok, összeszorul a szívem. Már most, nem csak majd a születésnapomon.

Szalai András

 

Forrás: Apológia.hu

 

 

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére

További cikkek Világvége
  • Nincs is olyan messze a világvége?
  • A világvége tíz forgatókönyve
  • Katasztrófafővárost építene Japán
  • Képek: A tetoválás, amiért halál jár
  • A keresztényszociálisok kívül tudnák a „latrokat”
  • Világméretű feszültséget okoz a vízválság
  • Agymosással vádolják a tiszteletest
  • Új világválság jön: a Világkereskedelmi Szervezet a kormányokat okolja
  • Túléljük a válságot? A jövőkutatás professzorát kérdeztük
  • Valóban veszélyes a Földre az Elenin üstökös?

  • A hét java

    © mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.