Vans napszemüvegek
Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Társadalom
2011-07-16 21:04:00

Kisegyházak a frissen elfogadott egyházi törvényről

Akiket megaláztak: metodisták, pünkösdiek, nazarénusok

Imádkoznak, Isten vezetését kérik és bíznak a parlament józanságában, mást nem tehetnek az új törvény által egyházi státusuktól megfosztott, hitvalló keresztény közösségek.

Megkérdeztük Szeverényi Jánost, a Magyar Evangéliumi Aliansz alelnökét arról, hogy szerinte milyen egyházak maradtak ki a törvényben található „tizennégyekből”. A több száz jelenleg bejegyzett egyházból csak példaként sorolt fel néhányat, amelyek biztosan létező és működő egyházak: a Magyarországi Metodista Egyház helyzete a legsúlyosabb, mind között az ő kimaradásuk talán a legérthetetlenebb.


Mind egyházak, épp úgy, mint amiket beszövegezettek

Szeverényi a teljesség igénye nélkül megemlítette Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyházát, a Budapesti Autonóm Gyülekezetet, a Hetednapi Adventista Reformmozgalmat, a Krisztusban Hívő Nazarénusok Gyülekezetét, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösséget, a Magyarországi Szabadkeresztyén Gyülekezetet, az Üdvhadsereg Szabadegyház Magyarországot, a Golgota Gyülekezetet, a Magyar Pünkösdi Egyházat, az Agapé Gyülekezetet. Szeverényi szerint ezek mind-mind valódi egyházként működnek, és az egyházak között van a helyük.

Kacsolatba léptünk Pataky Alberttel, a Magyar Pünkösdi Egyház elnökével is, aki így fogalmazott az új törvényről: – Ez mindenféleképpen méltatlan helyzetet teremtett, mert ha például csak egy-két hetet is csúszik valami miatt a bejegyzés, akkor jövő januárban a hazánkban az 1700-as évek óta jelen levő Magyarországi Metodista Egyház kénytelen lesz magát Magyarországi Metodista Egyesületnek hívni. De a pünkösdisták, az adventisták és a nazarénusok is ugyanúgy megérdemlik a történelmi jelzőt, mint a nagyok; a törvény egy korábbi tervezete még tartalmazta is ezeket az egyházakat. Biztos vagyok abban, hogy a kormány sem szeretné, hogy fennmaradjon ez a méltatlan állapot, hiszen ezek az egyházak végigélték a Horthy-, nyilas és Rákosi-korszakokat, sőt a pünkösdiek tisztán a hívek adományából már a késő Kádár-rendszerben első intézményként (nem csupán első egyházként, hanem első intézményként!) kezdtek foglalkozni drog-rehabilitációval akkor, amikor hivatalosan még nem is létezett ilyen probléma Magyarországon (csak a „rothadó kapitalizmusban”).

Pataky hozzátette: – A jelenlegi helyzetet el kell, hogy fogadjuk, az érzéseink a csalódás, a keserűség és az értetlenség, de mindezt inkább a kapkodás és az átgondolatlanság számlájára írjuk, amit az is jól mutat, hogy bár a törvényből kivették az ezres taglétszám szükségességét, a kérelem beadásáról szóló részben benne maradt. Talán naivitás a részemről, de úgy gondolom, hogy a parlamenti elbíráláskor majd kormánytól és kormánytöbbségtől függetlenül a valódi egyházakat 100% közeli szavazattal fogják majd elismerni.


Nem tiszta, hogy mit is akarnak

Az Omega gyülekezet részéről Takács Károly elmondta, hogy hivatalos álláspontot még nem alakítottak ki, mert a nyári táborok közepén vannak, és most ezekre koncentrálnak. Imádkoznak és Isten vezetését kérik... Majd szeptember-október tájára kristályosodik ki a következő lépés. A gyülekezet részéről Szentesi Zoltán követte a törvény alakulását, így őt a törvényről kérdeztük:

– A törvényalkotó célja a folyamat során nem vált világossá, hiszen a kisebb felekezetekkel nem történt egyeztetés. Mintegy 40 kisegyházzal együtt írtunk ugyan egy levelet a kormánynak, tavaly decemberben, amire körülbelül két hónappal később azt a választ kaptuk, hogy nem kell aggódni. Én úgy érzem, hogy a sok módosító indítvány közepette annyira nagy lett a zavar, hogy inkább visszamentek a biztos 14-hez, hogy innen növekedjen majd a létszám. A kormány azon szándékával, hogy a „bizniszegyházak” szűnjenek meg, teljes mértékben egyetértünk. Ám ez a fogalom egyáltalán nem tisztázott. Mi még a vallási egyesületbe is belemennénk, ha megfelelő indokot kapnánk, ugyanakkor azt tudni kell, szociológiailag is igazolt az evangéliumi egyházak hatása helyi szinten.

 

KFB

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére


A hét java

© mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.