Vans napszemüvegek
Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Sport
2011-09-15 06:30:00

Érthetetlen, miért engedik el ingyen a svédverő válogatott egyik hősét

Százmilliónál is többet bukott a Videoton

Nem csak az évi hetvenmilliós fizetése miatt kerül sokba a Videotonnak a Paulo Sousa. A portugál szakember most éppen 140 millió forintot dobott ki az ablakon.

A bajnokcsapat jelenleg ötödik a magyar első osztályban, kilenc ponttal leszakadva az élen álló Debrecen, Győr duótól. Mindez már önmagában is meglehetősen furcsa, hiszen a Videoton messze a liga legnagyobb költségvetésű csapata. De ezzel még nincs vége: amióta a címvédőnél megváltak a történelmi aranyérmet produkáló edzőtől, Mezey Györgytől, a helyére érkező Paulo Sousa sorra rúgja ki a sikercsapat alapembereit. Helyükre spanyol és portugál légiósokat szerződtet, akik annak ellenére is roppant drágák, hogy már messze vannak pályafutásuk csúcspontjától. Szakmai kérdésekben nyilván óvatosan alkotunk véleményt, majd az idő eldönti, hogy Sousa jókat vagy kóklereket szerződtetett, ahhoz viszont bőven elég a józan paraszti ész is, hogy értetlenségünket fejezzük ki: szerintünk megmagyarázhatatlan, hogy egy piacképes, válogatott játékost feketelistára tesznek, és ahelyett, hogy eladják, ingyen elengedik!


Amikor még Lipták volt a kedvenc

Paulo Sousa már első fehérvári munkanapján meglepetést okozott, kitette a keretből a korábbi csapatkapitányt, Farkas Balázst. Mivel a portugál irányítja a szakmai munkát, ez az ő felelőssége, de talán elegánsabb lett volna a döntés, ha legalább egy edzésen megnézi a bajnoki címig jutó együttes alapemberét. Szó szerint drága idejéből (napi 191.780 forintot keres) szánhatott volna öt percet Farkasra. Nem tette, a középpályásnak távoznia kellett, Sousa pedig az új helyzetben úgy látta, hogy Lipták Zoltán lehet az új példakép, a válogatott védő lett a csapat kapitánya.


Kimondta terveit, ezért büntetésből jegelték, majd ingyen igazolhatóvá tették a védőt
Fotó: vidi.hu

Hamar kegyvesztett lett

Csakhogy a 27 éves labdarúgó a BL-selejtezőből való villámgyors kiesés után kijelentette, hogy szeretne külföldre szerződni. Furcsa, de a játékosként nagy vándornak számító Sousa (két portugál egyesületén kívül, négy ország, hat klubjában fordult meg) elvesztette empatikus képességét, nem értette meg, hogy Lipták miért is szeretné magát kipróbálni egy nívósabb bajnokságban. A védő kegyvesztett lett, indoklás nélkül kimaradt a kezdőcsapatból (pedig közben a másik belső védő, Horváth Gábor Hollandiába szerződött). Hivatalos megnyilvánulás híján is sejthető, Lipták azért nem játszhat, mert nem akar a Videotonban maradni. Az igazsághoz tartozik, hogy a védő szavait alaposan félremagyarázták, hiszen nem azonnal akarta elhagyni klubját, hanem megfelelő ajánlat esetén. Így elemi érdeke lett volna, hogy játsszon, sőt: jól játsszon, s ezzel a vételárát is feljebb srófolhatta volna (ami előnyt jelentett volna a klubnak is). Lipták Zoltán azonban nem kapott lehetőséget, egy mellőzött futballistát pedig nehéz eladni, főként másfél millió euróért…


Sok pénznél, jobb a semmi?

Persze az valószínűsíthető, hogy az eredeti vételár volt nem reális, de ennek a harmadát, félmillió eurót bármikor kaphatott volna a Videoton a magyar válogatottban is rendszeresen szereplő játékosáért. A jelek szerint azonban Székesfehérváron nem számít a pénz. Liptákot ugyanis nem adták el sem másfél millió, sem félmillió, sem 10 euróért. Egyszerűen közös megegyezéssel felbontották a szerződését, így a játékos ingyen igazolhatóvá vált. Lipták piacképes focista, a szerződésbontással 500 ezer eurós árral számolva is 140 millió forintot vesztett a Videoton. Sousa hamar megtalálta az utódot, régi ismerőse, Marco Caneira személyében. A 32 éves portugál védő 2002-ben együtt szerepelt hazája nemzeti tizenegyében jelenlegi edzőjével, s nem lehet rossz futballista, hiszen 25-ször szerepelt a portugál válogatottban. Caneira azonban már jó ideje kegyvesztetté vált klubjában, a Sportingban, így komoly meccshiánnyal érkezett Fehérvárra. Liptákot pedig – a svédverő magyar válogatott egyik hősét – azóta folyamatosan hívják a menedzserek.

 

M. B.

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére


A hét java

© mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.