Hangzatos nyilatkozatok után csend és csalódottság

Rudolf szerint tehetetlenek voltunk a hollandokkal szemben

– Nem játszottunk rosszul a meccs elején, de hamar kiderült, hogy tehetetlenek vagyunk a világbajnoki ezüstérmessel szemben. A hollandok gyorsabbak, labdabiztosabbak nálunk, s bár szerencsés esetben lehetett volna jóval szorosabb is a mérkőzés, ahhoz kétség sem férhet, hogy jobb ellenféltől kaptunk ki – értékelt önkritikusan Rudolf Gergely, nem sokkal azután, hogy a Puskás Stadionban véget ért a magyar válogatott első 2011-es tétmeccse, amelyen Hollandia 4-0-ra verte a mieinket.

A Bariban légióskodó Rudolf amúgy a magyar csapat egyik legjobbja volt, már ha valakit ki lehet egyáltalán emelni a sok szürke arc közül. Rudolf legalább agilisan focizott, látszott rajta, hogy bizonyítani akar. A Debrecenből Olaszországba szerződött játékos az a fajta, aki nem bírja az alárendelt szerepet. Így volt ez a 2009/10-es szezonban a DVSC Bajnokok Ligája csoportmeccsein is, ahol a Loki ugyan nem szerzett pontot, de a nyíregyházi születésű támadóra azért felfigyeltek a külföldi menedzserek, s mentalitása révén szerződhetett külföldre. Rudolfén kívül azonban nem sok említésre méltó produkció akadt a mieinknél, talán a középpályán játszó Elek Ákos nyújtott még elfogadhatót. Dzsudzsák Balázsról ezúttal nemigen derült ki, hogy a jobb európai támadók közé tartozik, péntek csak egy-egy villanása utalt valódi kvalitásaira. És ez nagyon kevés egy csapattól…

Kispados magyarok kispályás focija

A teljesen reális 0-4 sokadszor is rávilágított a magyar futball sarkalatos problémáira: például arra, hogy ez a keret több sebből vérzik. Gera Zoltánt a Fulhamban tönkre tették azzal, hogy konzekvensen mellőzik, míg Laczkó Zsolt csak jól fizetett szurkoló, de nem labdarúgó a Sampdoriában… A kispados játékosok pedig csak kispályás produkcióra képesek, Gera és Laczkó is sűrűn hibázott. Mint ahogy a jobbhátvéd helyén „láthatatlan embert” játszó Vanczák Vilmos is. A svájci Sionban még bőven elég az ő gyorsasága, na de Hollandia ellen…

Ezzel együtt is elkerülhető lett volna a kiütés, hiszen a hollandok egyáltalán nem erőltették meg magukat. A játékosokat a góllövésnél is sokkal jobban érdekelte, hogy ne sérüljenek meg. Az, hogy ilyen körülmények között is négyig jutottak, cirka jelzi a két ország futballja közti különbséget. Ebben a kilencven percben is előjött az összes olyan hiba, amelyet a meccs felevezetésének szánt írásunkban már részleteztünk. Ezek miatt képtelen 26 éve tétmeccsen jegyezett csapat ellen meccset nyerni a magyar válogatott. Noha a futballvilág jelenlegi térképén igen kicsi a magyar válogatott, azért az nincs sehol leírva, hogy a kicsik egyszer sem nyerhetnek a nagy és erős válogatottak ellen. Másoknak legalább szökőévenként azért sikerül…

Ám ha egy kiscsapat a nyolcadik percben összehoz egy olyan gólt, amelyhez az ellenfélnek tulajdonképpen semmi köze nincs, s a hálóban landoló lövést egy magára valamit adó serdülőkapus is védte volna, akkor nincs miről beszélni. Onnantól törvényszerű az összeomlás, a kiütéses vereség, s a Rudolf Gergely által említett tehetetlenségérzés. Innen továbblépni csak akkor lehet, ha a válogatott kiszabadul ebből a csapdából, s nem kedveskedik rendre önsorsrontó ajándékokkal a nála alaphelyzetben is erősebb riválisoknak. A lefújás előtt még berohant két csalódott magyar szurkoló a pályára, akik „Szép volt, fiúk!” kiabálással emelték a szürreális est fényét (mozgássérültek kísérői voltak). Kedden visszavágó Hollandiában, ha mindenki a legjobbját hozza, akkor talán egy négyessel megússzák Egerváriék.

M. B.

• Cimkék:
labdarúgás válogatott Eb-selejtező Hollandia 0-4

	Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére