Ember tervez, de sosem végez

Közel-Kelet: sakkban tartott vezérek

Barack Obama 2009-ben azzal az ígérettel költözött a Fehér Házba, hogy rendet teremt a Közel-Keleten. Tagadhatatlan, sokakban felcsillant a remény, hogy az elődjénél jóval kompromisszumkészebb demokrata elnök legalább az érdemi munkát el tudja kezdeni és valahogy képes lesz szavatolni a térség békéjét. Ám úgy tűnik, hogy erre halandó ember - és bármilyen meglepő, Obama is az - képtelen.

Csak Washington érdeke?

Húsz hónap. Ennyi idő telt el anélkül, hogy Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök és Mahmúd Abbász palesztin elnök közvetlenül tárgyalt volna egymással. 2010 szeptemberéig csak üzengetések folytak, aztán több mint másfél év után a felek végre tárgyalóasztalhoz ültek - főként az Egyesült Államok unszolására. Itt azonban muszáj megállni.

A mindenkori washingtoni kormányzat valamiért úgy érzi, kötelessége tiszta viszonyokat teremteni a zsidók és a palesztinok között. E vágyat valószínűleg az Izraelnek nyújtott hatalmas anyagi segítség táplálja, emiatt érezhetik, hogy az ő küldetésük a békéltetés. A jelenlegi helyzetet azonban az teszi pikánsabbá, hogy Amerikában közeleg a kongresszusi választás, s ezért a mostanság egyre népszerűtlenebb Obama-adminisztrációnak fel kell mutatnia valamit - ha mást nem, legalább egy látványos külpolitikai sikert. Az izraeli-palesztin béke tető alá hozása mindenképp ilyen trófea volna, csakhogy reálisan nézve erre meglehetősen kevés esély mutatkozik. Washington emiatt ide-oda kapkod - a remélt eredményre viszont minden bizonnyal keresztet vethet.

Az Egyesült Államok helyzete azért ennyire kilátástalan, mert a szeptember elején újraindult „békefolyamat” már az első kényes kérdésnél - a ciszjordániai zsidó telepek ügyénél - megakadt. Az etnikai arányok drasztikus megváltoztatásával járó telepbővítésre eddig moratórium volt érvényben; a tiltás azonban éppen a tárgyalások alatt, szeptember 26-án járt le. Az érdemi előremozdulásra ezek után vajmi kevés esély maradt.

Megegyezni tilos

A helyzet azért is faramuci, mert az izraeli kormányfőt és a palesztin elnököt saját honfitársai tartják sakkban: Netanjahut koalíciós partnerei, Abbászt pedig pártja riválisa, a terrorszervezetnek minősített Hamász. Az izraeli kormányfő koalíciós partnerei nyeregben érezhetik magukat: a kormányszövetség ugyanis annyira törékeny, hogy akár egyetlen „harcostárs” kiválásával oda lehet a parlamenti többség. A helyzet az izraeli választási rendszer sajátos logikájából következik: a zsidó államban ugyanis csak listára lehet szavazatot leadni. Megannyi kis párt is megméretteti magát, hiszen a 120 tagú törvényhozásba, a kneszetbe már 8 ezrelékkel (a szavazatok 1/120-ával) is be lehet kerülni. Így fordulhatott elő, hogy a legutóbbi választás nyertese, a Kadima (mintegy 30 százalékos eredményével) nem tudott kormányt alakítani, a második helyen végzett Likuddal (Netanjahu pártjával) ugyanis nem tudtak nagykoalíciót kötni.

Emiatt a kormány tagjait Netanjahu „ad hoc” koalíciójának pártjai adják - ezek közt pedig olyan radikális szerveződések is helyet kaptak (kihasználva, hogy ők jelentik a mérleg nyelvét), mint az ultraortodox Sasz („A Tóra Szefárd Őrzői”-nek pártja) vagy a 15 képviselővel bíró Jiszrael Betenu („Otthonunk Izrael”), amelyet a heves kirohanásairól ismert, megosztó személyiségű külügyminiszter, Avigdor Liberman vezet. A diplomácia első emberének pártja ráadásul nem épp békepárti politikájáról nevezetes, így ha a kormányfő túlzottan pacifista kijelentésre ragadtatná magát, menten borulna a koalíció.

Mahmúd Abbász helyzete azért különösen furcsa, mert az elnök jelenleg „civil katonának” minősül - 2009 elején ugyanis lejárt a mandátuma. Mivel pártja, a Fatah nem tudott megegyezni a Gázai övezetet irányító, radikális Hamásszal, új választást azóta sem írtak ki. Az nem újdonság, hogy a kormányzást majd 2 millió palesztin felett gyakorló Hamász ellenez mindenféle tárgyalást, így a megegyezésre vajmi kevés esély mutatkozik.

Hol a határ?

Jól mutatja a frontok megmerevedését, hogy a telepek bővítése ügyében nem sikerült zöldágra vergődni. Abbász ugyanis nem tárgyal, amíg a leendő palesztin állam helyén zsidó falvak épülnek - hiszen a legkisebb engedménybe belebukhat; Netanjahu pedig ugyanezen okból nem hosszabbítja meg a moratóriumot.

A szavak szintjén Abbász és Netanjahu is békepárti, bármilyen hangzatos nyilatkozatot azonban ebben a koordinátarendszerben érdemes értékelni. Hiszen világosan látható: már az első vitás ponton megakadtak a nagy erőfeszítéssel újraindított tárgyalások - és akkor még szóba sem került, hogy hol húzódjon a palesztin állam határa, mi legyen a menekültekkel, ki ellenőrizze a kincset érő vízbázist rejtő Golán-fennsíkot és melyik állam fővárosa legyen Jeruzsálem - milyen felosztás szerint.

Piros Árpád
 

• Cimkék:
Palesztin Izrael zsidó Abbász Netenjahu Obama Közel-Kelet

	Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére