Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Hírsor
2011-11-18 12:15:00

Milyen következményei lehetnek a jódizotóp-szivárgásnak?

Az Országos Atomenergia Hivatal szerint ki kell vizsgálni a csillabérci jódizotóp-szivárgás okát. Rónaky József, a hivatal főigazgatója az MTI-nek pénteken elmondta: bizottságot hoznak létre a tanulságok leszűrése érdekében.

„A nukleáris szakmában minden szokatlan esemény után a tanulságokat le kell vonni” – mondta a főigazgató, hozzátéve, hogy a bizottságban a hivatalon kívül részt vesznek a gyártó üzem vezetői, valamint hatósági, kormányzati illetékesek is. Közölte: a történteket szakmai, kormányzati és kommunikációs szempontból is elemzik.

A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség csütörtökön az Országos Atomenergia Hivatal tájékoztatása alapján közölte, hogy valószínűleg egy budapesti intézet volt a forrása az Európa több országában mért megemelkedett jódizotópszintnek. A magyar hatóságok hangsúlyozták, hogy a kibocsátás messze a megengedett mérték alatt volt, és semmilyen kockázatot nem jelent a lakosság egészségére. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szerint nem a csillebérci jód-131 izotóp szökése okozta több európai országban a nagyobb jódkoncentrációt.
A Csillebércen működő izotópgyár elismerte, hogy hónapokon át szivárgott tőlük a jód-131 izotóp.

Környei József, a csillebérci izotópgyár cégvezetője csütörtök reggel tudatta az MTI-vel, hogy az elvárthoz képest a kéményükön keresztül hónapokon át nagyobb mértékben szökött a jód-131 izotóp. A nyáron emiatt a termelést leállították, és átalakították a szűrőberendezéseket, viszont a szeptemberi újraindulás után is megmaradt a magasabb érték. A cég ezért azóta ismét leállította a jód-131 gyártását, hogy jobb elemeket, szűrőket építsenek be – tette hozzá. A cégvezető közölte: „nem történt rendkívüli esemény, kibocsátás mindig is van”, az csak az általuk elvártnál volt magasabb, az egészségre nézve következménye nincs, vagyis a lakosság nincs veszélyben.

Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat közlése szerint a lakosság egészségére semmilyen kockázata nincs és nem volt a csillebérci Izotóp Intézet Kft.-től a légtérbe került jód-131 izotópnak. Valamennyi mérési adat azt támasztja alá, hogy a légtérbe került, enyhén megnövekedett aktivitáskoncentráció is messze alatta maradt a megengedett határértékeknek – írták.

MTI

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére

További cikkek Környezet, védelem
  • Szálló por, szmogriadó: mi történik Magyarország légterében?
  • A médiafogyasztás káros az egészségre
  • Szappannal mossák a tengert
  • Sárkány éve: szeméttömeg és szelleműzés
  • Lemond a vidékfejlesztési államtitkár
  • Végveszély az óceánokon: csökken a halak túlélési esélye
  • Orbán Viktor: a háború elkezdődött
  • Patkányméreg kerülhet az élelmiszerbe?
  • Nem kegyelmeztek a bennszülött kislánynak
  • Mi az a környezetvédő zene?

  • A hét java

    © mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.