Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Hírsor
2012-01-14 11:00:00

Ingyen fodrász hajléktalanoknak

Rendkívüli szolgáltatással lepte meg a római hajléktalanokat a Szent Egyed katolikus közösség: ingyenes fodrászt bocsát a rendelkezésükre.

Több mint százan álltak türelmesen sorban a Szent Egyed római központja előtti utcán, nők és férfiak egyaránt – derült ki az olasz sajtójelentésekből. Egy 55 éves, ukrán takarítónő, aki két éve veszítette el a férjét és azóta alkalmi munkákból igyekszik megélni, szőkére festette a haját; egy 32 éves afgán menekült rövidebb hajat akart, a menhelyeken alvó 42 éves római férfi pedig ősz hajszálait tüntette el.

„Nem a haj, a mosoly a lényeg. Azt akarjuk, hogy néhány órára kikapcsolódjon és szépnek érezze magát az is, aki egyébként nem járhat fodrászhoz” – magyarázta a római hajléktalanok fodrászának kikiáltott Michele Spano a sajtónak.

Tavaly egyedül fogott neki, az idén már harminc kollégája csatlakozott hozzá. Ezentúl minden héten más fodrász várja a vendégeket a Szent Egyed közösségnél. A közösség római központja hetente ezerháromszáz embernek tud élelmet és meleg fürdőt biztosítani – most már fodrásszal is.

 

MTI

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére

További cikkek Hajléktalanság
  • Hajléktalan megasztár
  • Rendkívüli hideg: nemcsak a hajléktalanok vannak veszélyben
  • Hajléktalanok életveszélyben
  • Kórházakba menekülnek a szegények
  • A bosszú küldte mélyre Orbán Annát
  • Hajléktalan megasztár
  • Életünk mélyén változtassunk
  • Egyre több a hajléktalan gyermek
  • Volt-e okuk bulizni a hajléktalanoknak?
  • A kereszténység nem dícsőíti a szenvedést

  • A hét java

    © mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.