Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Hírsor
2011-06-24 19:07:00

Facebook: iszlámellenes bejegyzést posztolt az izraeli kormányfő fia

Az izraeli kormányfő egyik fia a Facebook közösségi honlapon iszlámellenes bejegyzéseket tett közzé - írta pénteki számában a Haaretz napilap.

„A terrornak van vallása, mégpedig az iszlám” - idézi a lap Jair Netanjahut, aki ezt márciusban írta, amikor a megszállt Ciszjordániában megöltek egy zsidó családot. Két palesztint vád alá helyeztek a fiatal házaspár és három gyermekük meggyilkolása miatt. A Haaretz szerint a bejegyzés két órával azt követően eltűnt, hogy a lap választ kért a miniszterelnök hivatalától. A 19 éves fiú éppen katonai szolgálatát tölti az izraeli hadsereg sajtórészlegénél.

David Simron, a család ügyvédje nem cáfolta a jelentést, de úgy vélte, hogy „egy tizenéves megjegyzését nevetséges és cinikus dolog felhasználni”. Az ügyvéd még hozzáfűzte, hogy a fiatalabbik Netanjahu fiú „egy nem hivatalos fórumon adott hangot véleményének” és Jair „mindenkit tiszteletben tart, és kész arra, hogy békében éljen Izrael összes lakosával”.

A Netanjahu fiú azt is írta, hogy a palesztinoknak soha nem volt államuk, és reméli, hogy „nem is lesz”. Továbbá megjegyezte, hogy „nem minden muszlim terrorista, de minden terrorista muszlim”.
Egyébként maga a kormányfő előszeretettel él a közösségi honlapok nyújtotta kommunikációs előnyökkel, politikai üzeneteit gyakorta teszi közzé a Facebook és a youtube honlapján.


(mti)


Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére

További cikkek Közel-Kelet
  • Így lőtték a keresztényeket: tudósítás a helyszínről
  • Tízezrek követelik a zsarnok kivégzését
  • Kilövési engedélyek az egyházra
  • Ismét kivonulnak a zsidók Egyiptomból?
  • Vallási ünnepen robbantott az öngyilkos merénylő
  • Miért haltak meg az iráni atomtudósok?
  • Újabb háborúra készül Amerika?
  • Az ország, ahol a legnagyobb veszélyben vannak a keresztények
  • Az EU-embargó is drágítja majd a benzint
  • Fehérneműk miatt válnak munkanélkülivé férfiak ezrei
  • További cikkek Facebook
  • Ki ölte meg Jézust?
  • Íme 2011 győztes műholdfelvétele
  • India nem tűri tovább a vallásellenességet
  • Orbán Viktor újévi köszöntője a Faceboookon
  • Újabb Mohamed-karikatúra miatt égtek a koptok házai
  • Kütyük nélküli világ: lehetséges?
  • Az SMS javíthatja a helyesírást
  • Szembemennek a hatalommal az orosz tüntetők
  • Eltört arccsont, szándékosan lerúgott fradista
  • Disznót vág lemondása előtt az államtitkár

  • A hét java

    © mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.