Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Hírsor
2011-12-29 18:30:00

Kütyük nélküli világ: lehetséges?

Egy bolognai gimnázium diákjainak sikerült hét napot televízió, internet, mobiltelefon nélkül kibírni. Ígéretük szerint az új évben is hetente egy napot töltenek a modern technológia eszközei nélkül.

„Az anyukám azt hitte, nem leszek rá képes, de sikerült!” – mondta el boldogan a második osztályos Caterina a La Repubblica napilap bolognai kiadásának. A Righi gimnázium irodalomtanárának, Matilde Marescának volt az ötlete, hogy tanulóit rávegye, próbálják ki, milyen is sms-üzenet, Ipod-zene, videojáték és a Facebook-profil frissítése nélkül élni. Aki akart, önként csatlakozhatott és senki nem ellenőrizte a másikat.

A sajtó által Net-generációnak nevezett gimnazisták beszámolója szerint csak az első-második nap volt nehéz. „Hirtelen nem tudtam, mit csináljak számítógép nélkül” – mondta el Jacopo, aki úgy fogalmazott, meglepetéssel fedezte fel, hogy más is van a világon. Volt, aki elment sportolni, volt, aki barátaival találkozott, más elővette a régi vezetékes telefont vagy bekapcsolta az elemes rádiót és azt hallgatta.

„Gyorsabban írtam meg a leckét, több időm volt magamra, mégsem unatkoztam” – tette hozzá Caterina. Azt is bevallotta, nem volt könnyű, gyakran esett kísértésbe, de meg akarta mutatni szüleinek, hogy néhány napig képes mobiltelefon nélkül is élni. A bolognai osztály nem akarja elfelejteni a „technológiától való szabadság” érzését és 2012-ben az egész gimnáziumot be akarja vonni a „kütyük nélküli világba” legalább egyszer egy héten – írta a La Repubblica.

 

MTI

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére

További cikkek Internet
  • Nehéz az életük internet nélkül
  • Internetes oldalak, civil támogatókkal
  • Ennyivel drágul az internet- és a mobiltarifa
  • Milyen veszélyeket rejt a nanotechnika?
  • Hasít a Vatikán hírportálja
  • Az Anonymus támadta meg a lengyel oldalakat
  • Ön internetfüggő? Itt megtudhatja!
  • Forradalom a bibliafordításban
  • Személyiségi jogokat sért Peking?
  • Az SMS javíthatja a helyesírást
  • További cikkek Facebook
  • Ki ölte meg Jézust?
  • Íme 2011 győztes műholdfelvétele
  • India nem tűri tovább a vallásellenességet
  • Orbán Viktor újévi köszöntője a Faceboookon
  • Újabb Mohamed-karikatúra miatt égtek a koptok házai
  • Az SMS javíthatja a helyesírást
  • Szembemennek a hatalommal az orosz tüntetők
  • Eltört arccsont, szándékosan lerúgott fradista
  • Disznót vág lemondása előtt az államtitkár
  • Nem kommentálják Bencsik lemondását

  • A hét java

    © mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.