A leginkább elítélt bűn

Pedofilháború Írország és a Vatikán között

Már több mint három éve húzódik az a botránysorozat, mely alapjaiban rázta meg az ír katolikus egyházat. Az egész 2008 februárjában kezdődött, amikor is az ír kormány két 1996-os gyerekmolesztálási ügyet terjesztett a Nemzeti Gyerekvédelmi Kerekasztal elé – mindkét gyanú a cloyne-i püspökséget érintette. A gyanú szerint az egyházmegye vezetője, John Magee püspök és megbízottja, Denis O'Callaghan figyelmen kívül hagyta az 1996-os gyerekvédelmi alapelveket, melyeket az Ír Katolikus Püspöki Konferencia állított fel, és a 15 tudomására jutott gyanús esetből legalább kilencet elhallgatott a rendőrség előtt.

Az ügy már ekkor nagy port vert fel. Az ír politika és a közvélemény ugyanis különösen érzékeny volt a katolikus körök szexuális bűnügyeire, hiszen 2005 októberében már napvilágra került egy vizsgálat – az úgynevezett Ferns-jelentés –, mely 1962 és 2002 között több mint 100 gyerekmolesztálási ügyet hozott kapcsolatba a ferns-i püspök klerikusaival. A Nemzeti Gyermekvédelmi Gyerekasztal ezért nagyon komolyan vette a cloyne-i eseteket, és a szervezet elnöke, Ian Elliot vezetésével vizsgálatot indított az ügyben. A bizottság 2008 nyarán tette le jelentését a kormány elé, de tartalma csak decemberben, az ír parlament, a Dáil nyomására került napvilágra.

A legfontosabb megállapítás – mely szerint valóban igaz lehet az a vád, hogy a püspök és környezete számos eset eltussolásában aktívan közreműködött – sokkolta az ír közvéleményt, mely azonnal egy átfogóbb, büntetőjogilag is értelmezhető vizsgálatot követelt. 2009 januárjában John Magee püspök nyilvánosan is bocsánatot kért azért, hogy veszélynek tett ki gyerekeket, de a számos helyről elhangzó követelés ellenére is csak 2010-ben mondott le posztjáról.

Vádlott: a Szentszék

Ekkorra azonban már a Vatikán is belekeveredett az ügybe. Látva az egyre terebélyesedő botrányt, a Szentszék még 2009 márciusában szánta el magát határozott lépésre: XVI. Benedek Dermot Clifford érseket apostoli nunciussá nevezte ki, azaz teljhatalmat ruházott rá az ügy egyházi szálainak felgöngyölítésében. Ezzel párhuzamosan a világi igazságszolgáltatás is megkezdte munkáját. Yvonne Murphy bírónő vezetésével – aki a dublini egyházkerületben már végzett hasonló munkát – az Elliot-jelentésre alapozva új vizsgálat indult, mely idén júliusban fejeződött be.

A Cloyne-jelentés roppant súlyos vádakat fogalmazott meg – és ami meglepő újdonságot jelentett: nem csak a püspökkel, hanem a Vatikánnal kapcsolatban is. Egy 1997-es keltezésű levélben ugyanis Luciano Storero akkori apostoli nuncius az előző évben elfogadott Gyermekvédelmi Alapelveket pusztán egy „tanulmány”-nak titulálta, és arra utasította a klérust, hogy kezeljék „komoly fenntartásokkal” a szexuális kihágásokban vállalt jelentési kötelezettségüket. A Cloyne-jelentés szerint ez a levél „tulajdonképpen feljogosította az ír püspököket arra, hogy figyelmen kívül hagyják azon eljárások lefolytatását, melyekre korábban ígéretet tettek.”

A Vatikán hozzáállása mélységesen felháborította az ír közvéleményt, így Enda Kenny ír miniszterelnököt is, aki az ír parlament előtt példátlanul éles kirohanást intézett a Vatikán ellen. A politikus dörgedelmes beszédében leszögezte, hogy Róma „jobban érdekelt az egyház erejének és reputációjának fenntartásában, mint a gyermekek megerőszakolásáért és kínzásáért felelős személyek elítélésében.” A kemény vád természetesen azonnal nyilatkozatlavinát indított el, melynek során például egy Thomas Daly nevű ír pap a miniszterelnököt egyenesen Adolf Hitlerhez hasonlította, mert „a történelemben eddig csak ő mert ilyen hangvételben a pápára támadni”.


Válaszol a Vatikán

A súlyos vádakat természetesen a Szentszék sem hagyhatta válasz nélkül. A katolikus egyház ugyanis kettős szorításba került. Egyfelől szerette volna megőrizni az ír egyházszervezet integritását és védelmébe venni püspökeit. A mérleg másik serpenyőjében került azonban a pedofília vádja. A gyerekek szexuális molesztálása a modern társadalmak által talán leginkább elítélt bűn – különösen az ártatlanságot és az erkölcsi jámborságot kiemelkedő értékként kezelő katolikusok esetében.

Ezért szeptember folyamán a Vatikán egy sor közleményben és levélben próbálta konszolidálni a helyzetet. Először is Frederico Lombardi szóvivőn keresztül minden kertelés nélkül bocsánatot kért az áldozatoktól – ezt egyébként már személyesen XVI. Benedek is megtette 2010. márciusi körlevelében – és ígéretet tett arra, hogy csak a „tiszta, részletes és megnyugtató” válaszokat fogadja majd el. Ezzel igyekezett megnyugtatni azt a mintegy 3,6 millió írországi katolikust, akikről feltételezhető, hogy erőteljes válasz híján egyre gyorsuló ütemben fognak hátat fordítani a bűnpártoláson kapott egyháznak. Másfelől azonban Lombardi visszautasította a Cloyne-jelentésben megfogalmazott vádat, mely szerint a Vatikán bátorította volna a pedofil ügyek eltussolását, és azt állította, hogy már annak idején is „nagyon komolyan és felelősségteljesen” reagáltak a botrányra.

A Vatikán helyesen ismeri fel, nincs abban a helyzetben, hogy éles viszontválasszal éljen a politika felől érkező támadásra – az Enda Kennyt Hitlerhez hasonlító Thomas Daly tiszteletes is bocsánatkérésre kényszerült –, de nyilvánvalóan saját egyházszervezetét sem akarja fenekestül felforgatni. Ezért inkább csak olyan szép általánosságokban kötelezte el magát, mint a „sebek begyógyítása”, a „bizalom újraépítése” vagy a „gyerekek és fiatalok védelmének elsőbbsége”. Konkrét felelősségre vonásról a Vatikán részéről nem esett szó. Az erkölcsileg, jogilag és politikailag egyaránt rendkívüli súlyú ügyben még számos fordulatra lehet számítani, és csak az idő dönti el: a Szentszék konszolidációs stratégiája vagy az írek felháborodása lesz-e az erősebb.
 

E.V.

A kép innen.
 

• Cimkék:
vatikán írország pedofília cloyne gyermekvédelem egyház

	Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére