Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Egyház
2012-01-13 20:30:00

Inkább bíznak a belga katolikus egyház döntéseiben és szándékaiban

Pedofilbotrány: minden ujj Rómára mutat

A belga katolikus egyház csütörtökön bejelentette, hogy a pedofíliával vádolt papok és lelkészek kötelesek kártérítést fizetni az áldozatoknak, még akkor is, ha a panaszok jóval a megjelölt határidőn túl érkeznek be.

A belga katolikus egyház arra buzdítja a molesztálást elszenvedőket, hogy panaszaikkal első körben forduljanak a civil szervezetekhez. Ezt követően – az egyház közleménye szerint – a szóbeli bocsánatkéréstől a pénzügyi kompenzációig fognak szankciókat megállapítani, ez igaz azon esetekre is, amelyek olyan régiek, hogy már nem tudják bíróságra vinni az ügyet. Az elmúlt két évben több mint 500 ember jelentkezett, hogy tanúskodjon azon belga katolikus papok ellen, akik szexuálisan zaklatták őket az elmúlt évtizedekben.


Kinek kell lépni?


Guy Harpigny érsek, a júniusban az Associated Pressnek (AP) adott interjújában azt mondta: „Amennyiben a bűnelkövető még mindig életben van, úgy fizetnie kell a molesztálást elszenvedőnek.” Majd hozzátette: „A tettesek majd hiába hivatkoznak az elévülésre, fizetniük kell. Ők gonosz cselekedetet követtek el, felelősek az emberek szenvedéseiért és mi megpróbáljuk fizetésre bírni őket.” Elmondása szerint ha a papok, illetve a lelkészek nem tudnak fizetni, úgy az egyháznak kell kompenzálni az áldozatokat. A belga katolikus egyház azonban nem közölt számadatot arról, hogy mennyi is az annyi, vagyis hogy mennyibe kerül a papi pedofília a megtépázott hírnevű katolikus egyháznak.

Emellett csak a Vatikán dönthet arról, hogy a molesztálással vádolt és bizonyosságot nyert ügyek tekintetében kizárja-e vagy sem a papokat a katolikus egyházból. A belga ügyek tekintetében Harpigny érsek elmondta: a konkrét és igen súlyos papi pedofíliaügyek aktáit megküldték a Vatikánnak, ezen papok sorsát Rómában döntik el, a belga katolikus egyház keze ebben a tekintetben meg van kötve. Hozzátette: amennyiben a bűnös pap kéri felmentését, természetesen megkapja, de minden esetben kérnie kell.


Döntések


Évek óta megy a huzavona a papi pedofília áldozatai, azok hozzátartozói és a belga katolikus egyház között. A molesztálást elszenvedők arra panaszkodtak, hogy az egyház semmibe sem veszi őket, sőt a bűnös papokat pártolták. Sok esetben inkább áthelyezték az adott papot, mintsem szembenéztek volna a problémával.

Manu Keirse professzor, aki segített az egyháznak megírni „Az átfogó megközelítés felé: a szexuális visszaélésekről az Egyházban” című művet, azt mondja: nem volt szerencsés lépés, hogy mindent a papoktól tettek függővé. Az AP hírügynökségnek nyilatkozva elmondta: a Vatikán túl zárkózott és túl lassú volt ezen ügyek tekintetében. Majd hozzátette: inkább bízik a belga katolikus egyház döntéseiben és szándékaiban, mint a Vatikánéban.

A Vatikánt nem első ízben vádolják szemellenző használatával: az áldozatok szenvedéséről és „kollégáik” cselekedeteiről tudó amerikai papok már az 1980-as években azt kérték a pápától, hogy saját hatáskörükben indíthassanak vizsgálatot. Róma – vélhetően attól tartva, hogy kiderülnek a visszásságok – nem engedélyezte az átvilágítást. Az írországi érsekeknek az 1990-es években szándékukban állt felfedni a molesztáló papok kilétét, de érthetetlen módon a Vatikán ezt megtiltotta, és ez belső konfliktusokhoz vezetett.

A belga papi pedofíliabotrány két éve robbant ki, amikor Roger Vangheluwe volt érsek elismerte, hogy szexuálisan molesztálta két unokaöccsét. Az egyik áldozatról kiderült, hogy mindössze öt éves volt, amikor elkezdődtek a borzalmak, és 13 éven keresztül folytatódtak a szenvedések. Vangheluwe tavaly beismerte, hogy tévedett, és elment meggyónni bűneit. A 75 éves volt érsek 2010-ben mondott le, pont akkor, amikor sorra derültek ki Európa-szerte a katolikus egyház szexuális botrányai.


– mi – (forrás: Assosiated Press)

A nyitókép innen

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére

További cikkek Pedofíl
  • Tízezreket zaklattak a holland katolikus iskolákban
  • Gyermekprostitúció: egy helyben toporognak a hatóságok?
  • Nemi erőszakkal vádolták a katolikus papot
  • Tarifák a pedofil papok áldozatainak
  • Pedofil papnak falazott a püspök?
  • Tízezer gyerek él állandó rettegésben
  • A Disney-hercegnők megeszik a kislányokat?
  • Több kiskorú lánnyal élt együtt az egyházi vezető
  • Szexuális zaklatások: áldozatokkal találkozott a pápa
  • Pedofilháború Írország és a Vatikán között

  • A hét java

    © mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.