Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Világhír
2011-10-15 09:00:00

Végre tiszta képet kap a társadalom a liliomtiprásról Nagy-Britanniában

Tízezer gyerek él állandó rettegésben

Gyermekek ezrei vannak kitéve a különféle bandák szexuális zaklatásainak Nagy-Britanniában.

Nagyszabású vizsgálatot indít Nagy-Britanniában a bandák és pedofilok által zaklatott gyermekek érdekében Sue Berelowitz, helyettes gyermekvédelmi-biztos. Szerinte jelenleg 10 ezer kiskorú lány és fiú él állandó rettegésben, de attól tart, hogy a két évre tervezett vizsgálat lefolytatása után még magasabb számot kapnak.


Hamis remények

A gyermekek szexuális kizsákmányolását vizsgáló bizottság (CSEGG) tervei szerint az elkövetkezendő két évben fény derül majd arra, hogy hány gyermeket érint pontosan a szervezett bandák és pedofil csoportok szexuális zaklatása.

Berelowitz, – aki a CSEGG projekt vezetője –, a BBC-nek nyilatkozva elmondta: a 11 évesnél fiatalabb gyermekeket különféle bandák édesgetik magukhoz ajándékokkal és hamis ígéretekkel. Elhitetik velük, hogy biztonságban vannak, és miután behálózták a gyermekeket, szexuális célokra használják fel őket. Sok esetben pénzért kínálják fel a kiskorúakat a pedofiloknak, prostitúcióra kényszerítik őket.

A gyermekvédelmis szerint nemcsak a szegény rétegek érintettek, hanem minden bőrszínre és társadalmi osztályra kiterjed a probléma. Hozzátette: nagyon fontos, hogy pontos számadatok derüljenek ki, ugyanis csak így tudják a kormányt, a rendőrséget, a helyi hatóságokat, egészségügyi intézményeket és az ifjúságvédelmi szervezeteket riadóztatni. Berelowitz szerint a kapott adatok birtokában a fenti szervezetek képesek lesznek azonosítani és segítséget nyújtani az áldozatoknak.


Egy szomorú történet

Egy kislány, nevezzük őt Emmának, 12 éves volt, amikor egy banda bűvkörébe került. A kezdeti kedveskedés után azonban jött a hidegzuhany: a kislány elmondása szerint nagyon csúnya dolgokat kezdtek vele művelni. Azt is elmondta, hogy a banda totális kontrollt gyakorolt felette és több ízben is halálos fenyegetéseket kapott. A legszomorúbb, hogy minden héten legalább egyszer megerőszakolták; kötelessége volt különféle férfiakkal szexuális kapcsolatot létesíteni. A verések és a megalázások mindennaposak voltak, sőt még a családja kiirtásával is megfenyegették a kislányt.


Nincs bocsánat. Fotó innen

A Bedforshire-i Egyetem nemrégiben közzétett jelentése szerint sokkal jobban oda kell figyelni a Nagy-Britannia következő generációját sújtó problémára. A jelentés arra is kitér, hogy az angliai gyermekvédelmi szervezetek jelenleg nem jegyzik a szexuálisan zaklatott gyermekek számát, így nincs pontos adat. Azt is megállapították, hogy a kiskorúak különféle szexuális zaklatásoknak vannak kitéve. Sok esetben az idősebb barát vagy barátnő veszi rá az áldozatot arra, hogy kínálja fel a testét idegeneknek.

A jelentés arra is rávilágít, hogy az állami gondozásban levő angliai gyermekek négyszer akkora veszélynek vannak kitéve, mint a családban élő társaik. A bandák által uralt környékeken pedig lehetetlen megmondani, hogy hány kiskorú él át nap mint nap különféle borzalmakat. A 144 nagy-britanniai állami intézményből 33-ban naponta több mint ezer gyermek él át napi szexuális bántalmazásokat.

Rebecca Einhorn, az londoni székhelyű szexuálisan bántalmazott gyermekekért csoport vezetője szerint a nagyszabású figyelemfelkeltő projektre már régóta szükség lett volna, pont ezért üdvözli a kezdeményezést. Elmondta: rengeteg kiskorú van kitéve a bandák szexuális zaklatásának, évente 250 ilyen esettel találkoznak. Hozzátette: tudják, hogy az ilyen szexuális bántalmazások pusztító hatással vannak a fiatalkorúakra. A végleges jelentés 2013-ban fog megjelenni, de Einhorn szerint végre tiszta képet kap a társadalom a liliomtiprásról Nagy-Britanniában.


Mi a helyzet Magyarországon?

Mint arról már korábban beszámoltunk, a gyermekek 17 százalékát már bántalmazták szexuálisan – ez derült ki szeptember elején a Független Médiaközpont Pandóra szelencéje nevű, nemzetközi projekt keretében készült kutatásából.

Magyarországon tizenegy iskola 446 felső tagozatos tanulóját, többnyire 13-15 éves fiúkat és lányokat kérdeztek arról, hogy hallottak-e már a szexuális bántalmazás fogalmáról, beszéltek e erről valakivel, történt-e már velük ilyen, ha igen, milyen körülmények között. A megkeresett iskolák többsége elutasította a részvételt, ami a készítők szerint arra utal, hogy nem nyitottak a diákok ilyen jellegű gondjaira.

A megkérdezett tanulók több mint 80 százaléka már hallott szexuális bántalmazásról, elsősorban interneten, tévében. De csak 46 százalékuk beszélgetett erről valakivel és mindössze negyedük az iskolában. A gyerekek harmada jelezte, hogy van bántalmazott gyerek a környezetében.

 – mi (forrás: bbc.co.uk)

A nyitókép innen

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére

További cikkek Pedofíl
  • Pedofilbotrány: minden ujj Rómára mutat
  • Tízezreket zaklattak a holland katolikus iskolákban
  • Gyermekprostitúció: egy helyben toporognak a hatóságok?
  • Nemi erőszakkal vádolták a katolikus papot
  • Tarifák a pedofil papok áldozatainak
  • Pedofil papnak falazott a püspök?
  • A Disney-hercegnők megeszik a kislányokat?
  • Több kiskorú lánnyal élt együtt az egyházi vezető
  • Szexuális zaklatások: áldozatokkal találkozott a pápa
  • Pedofilháború Írország és a Vatikán között

  • A hét java

    © mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.