Get Adobe Flash player
Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Életmód
2011-09-28 08:45:00

A cég szerint 75 éve gyerekek milliói csodálják a mesehőseiket

A Disney-hercegnők megeszik a kislányokat?

Napjaink erősen szexualizált környezetében, ahol az öt éves kislányok már melltartót hordanak ki kell mondani: valami nincs rendben. A kislányok túl hamar válnak nővé?

A Christian Science Monitor október 3-án megjelenő vezércikke egy igen figyelemfelkeltő témát tár majd az olvasók elé. A kislányok, a Disney-meséken szocializálódott apróságok viselkedése sok esetben aggasztó, hiszen a média azt suggallja nekik: erős szexuális kisugárzással bármit el lehet érni.


A hercegre várva

Néhány évvel ezelőtt Mary Finucane változást vett észre a 3 éves lánya viselkedésében. A kislány már nem szaladozott, nem ugrált, állandóan csinos ruhákat és sminket akart hordani. Majd az öltözködés után védtlen hősnőként, csöndben álldogált a lépcsőfeljárónál, és anyja kérdésére annyit válaszolt: a hercegét várja. A kislány például nem engedte anyjának, hogy az ollóval közelítsen a hajához mondván: a hercegnőknek hosszú hajuk van. Az anya szerint úgy tűnt, hogy kevésbé nyitott a valódi világra lánya.

Az asszony elmondása szerint a változás akkor következett be, amikor Caoimhe (a lánya) felfedezte magának a műanyag, mindig karcsú, makulátlan Disney Hercegnő babákat. Finucane elmondta aggodalmát más szülőknek is, de azok többnyire vállrándítással válaszoltak neki. Ekkor döbbent rá, hogy ezzel gyakorlatilag egy lavina indulhatott el, hiszen ott vannak a Disney Hercegnők a 2 és 5 év között kislányoknak, utána következik a Hannah Montana majd a High School Musical. Minden korcsoportra gondoltak a Disney-nél, és úgy tűnik, hogy a kislányok többsége oda is van ezekért a műsorokért, babákért és többi kiegészítőről már ne is beszéljünk.


Megették a lányomat

Az asszony ekkor határozta el, hogy kutatni fogja a hercegnő-jelenséget, de amit talált, az aggodalommal töltötte el őt. Rájött, hogy a négy milliárd dolláros Disney Hercegnő iparág csak az első lépés a lejtőn. A játékok és rajzfilmek egészségtelen testképet közvetítenek a kiskorú lányoknak, elhitetik velük, hogy a boldogság a tökéletes alakban rejlik. Pedig ez nincs így.


Torz világ. Fotó innen

Finucane, aki egyébként játékterapeutaként is dolgozott, figyelemfelkeltő című blogot indított, megkongatta a vészharangot. A Disney Princess Recovery: Bringing Sexy Back for a Full Refund gyakorlatilag egy család krónikája, amelyben az elsődleges cél kiiktatni a kislányára káros hatást gyakorló játékokat. A blog sikerét mutatja, hogy hónapokkal az indulás után több száz követőt számlál. Persze nem mindenki ért egyet az asszonnyal, sokan megvédik a „Boldogan éltek, míg meg nem haltak” híressé vált mesebefejezést, mert úgy gondolják: csupán egy feminista írhatja azt, hogy a Disney-hercegnős világ káros hatással lehet a lányokra. Az ellentábor szerint a Disney-lányok igenis kedvesek, okosak, kitartóak és szeretik az állatokat. Pont.

Peggy Orenstein újságíró is foglalkozott a témával, egy egész könyvet szentelt neki. A „Hamupipőke megette a lányomat” cím önmagáért beszél, és világosan tükrözi szerzőjének álláspontját.

A Disney közleményben reagált a Christian Science Monitor megkeresésére a Hercegnő-őrületre. Mint írják, 75 éve kislányok milliói és szüleik szerte a világon csodálták és szerették a Disney különböző figuráit, akár a filmbelieket, akár a játék változatokat. Állítják, hogy a mesék jótékonyan hatnak a kislányok fantáziájára és képzeletére, és ez a normális gyermekkor része.


Kicsiben kezdődik

Finucane és Orenstein azonban úgy gondolják, hogy az ártalmatlannak induló jelenség később óriási társadalmi problémává válik. A szülők és tanárok nem győznek panaszkodni, hogy kicsúszott kezükből a kontroll, nem bírnak a viselkedési, öltözködési határokat feszegető, sokszor pedig áthágó lányokkal.

A közép-floridai Központi Egyetem kutatóinak felmérése több, mint aggasztó. A számadatok azt mutatják, hogy a felmérésben részt vevő 3 és 6 év közötti lányok 50 százaléka testképzavarral küzd, azt hiszik, hogy túl kövérek. Az Associated Press és az MTV 2009-ben készített közös felméréséből kiderül, hogy a 14 és 17 év közötti lányok és fiúk egynegyede küldött már magáról meztelen képet e-mailen, chat-en vagy mobiltelefonon keresztül. Az NPD Fashionworld marketingcsoport vizsglata szerint 2003-ban a 7 és 12 év közötti lányok 1,6 millió dollárt költöttek tangára.


Óvatlanul sétálnak a csapdába

A gyermekek gyakran teljesen véletlenül találkoznak a pornográf tartalommal az interneten. A New Hampshire Egyetem kutatói 2005-ben arra jutottak, hogy a 10 és 17 év közötti internetfelhasználók egyharmada botlott valamilyen szexuális tartalomba. A londoni Közgazdaságtudományi Egyetem 2004-ben még riasztóbb adatot közölt: a rendszeres gyermek-internethasználók 60 százaléka folyamatosan kapcsolatba kerül a pornográfiával.

Így már érthető, hogy miért aggódnak a szülők. A gyermekek óhatatlanul is ki vannak téve a szexuális tartalmaknak, a sokszor torzan közvetített világkép rontja az önértékelésüket, önbecsülésüket. Annak érdekében, hogy ne lelkileg sérült, és tökéletes testképet hajszoló tinédzserek váljanak gyermekeinkből, néhány megelőző lépést kell tennünk.

Persze mondhatná itt az ellentábor, hogy minden korszaknak megvan a „Bezzeg a mi időnkben”  szószólója, de be kell látni: itt komoly társadalmi problémáról van szó. Mielőtt kiszolgáltatnánk gyermekünket a beteg elméknek, mielőtt elhinné, hogy ő csak csontsoványan, csinosan, gazdagon és törtető módon válhat sikeressé – be kell húzni a vészféket. Higyjék el, megéri.

– mi (forrás: csmonitor.com)

A nyitókép innen

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére

További cikkek Gender
  • Kövér, fekete asszonyság az Isten?
  • Szomorú kitekintés: egyháztagok is verik a nőket
  • Kirekesztett afgán nők: milyen élet vár rájuk?
  • Nevek harca a bíróságokon
  • Szilveszteri üzenet a ribancoktól
  • TOP 5 hely, ahol nem számít a nők élete
  • Reformáció és a nők: evangélikus szemmel
  • A nemi erőszak az új főügyész célkeresztjében
  • Nem vetette el gyermekét, megalázták
  • Nők kapták az idei Nobel-békedíjat
  • További cikkek Pedofíl
  • Pedofilbotrány: minden ujj Rómára mutat
  • Tízezreket zaklattak a holland katolikus iskolákban
  • Gyermekprostitúció: egy helyben toporognak a hatóságok?
  • Nemi erőszakkal vádolták a katolikus papot
  • Tarifák a pedofil papok áldozatainak
  • Pedofil papnak falazott a püspök?
  • Tízezer gyerek él állandó rettegésben
  • Több kiskorú lánnyal élt együtt az egyházi vezető
  • Szexuális zaklatások: áldozatokkal találkozott a pápa
  • Pedofilháború Írország és a Vatikán között

  • A hét java

    © mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.