Ortodox főpap meginti a presbiteriánus zsinatot

Tiltakozás a melegek felszentelése ellen

Érdekes epizód játszódott le az egyik amerikai presbiteriánus felekezet általános zsinati tanácskozásán. A The Presbyterian Church (U.S.A.) hagyományosan a legnagyobb amerikai presbiteriánus felekezet, melyből azonban hatalmas csoportok váltak le az elmúlt évtizedekben. A leválást a PCUSA fokozatos liberális irányba sodródása váltotta ki. A tendencia folytatódásaként a 2010-es zsinat egyik témája az a régóta szorgalmazott felvetés volt, hogy a lelkészek felszentelését ne kössék semmilyen szexuális orientációhoz. A zsinat döntésének eredményeképpen idén számos presbitériumban utat nyitottak gyakorló homoszexuális férfiak és nők előtt a lelkészi pálya felé.

A tavalyi zsinat tanácskozásán részt vett ökumenikus küldöttként a Belorusz Ortodox Egyház főpapja, Szergej Hardun. A gyűlés protokolláris részeként megkérték, hogy néhány szóban köszöntse a résztvevőket. (A beszédet itt lehet megnézni.) Amikor a főpap felszólalt, először udvariasan megköszönte vendéglátói kedvességét, majd megdöbbenésének adott hangot a zsinat néhány mozzanatával kapcsolatban. Először azt tette szóvá, hogy a Niceai hitvallás elmondásakor nem a negyedik századi változatot használták, melyet ökumenikus zsinat fogadott el, hanem a későbbi nyugati változatot, melyben a „Filioque” toldalék is szerepel. Ortodox résztvevőként a főpap talán nem is tehette, hogy ezt ne említse meg, a presbiteriánusok pedig akár tréfás piszkálódásnak is tekinthették az utalást. Amit a főpap utána mondott, azt viszont sokan már nem tették zsebre!

Szergej Hardun a keresztény erkölcs kérdésére tért át, mely a zsinat vitáinak alapját jelentette. Szó szerint idézem a főpap szavait: „Megdöbbentett az erkölcsi kérdésekről folytatott vitátok. A keresztény erkölcs ugyanolyan régi, mint maga a kereszténység. Nem kell újra kitalálni. Az új erkölcs kitalálására irányuló törekvések az én szememben olybá tűnnek, mint egy új vallás, valamiféle modern pogányság kitalálása. Amikor némelyek azt mondják, hogy a Szentlélek vezeti őket erre, azon gondolkodom, vajon ugyanaz a Szentlélek-e ez, mint amelyik a Bibliát ihlette; vajon ugyanaz a Szentlélek-e, amelyik az ortodox egyházat arra vezeti, hogy ne változtassa meg a keresztény tanítást és a keresztény erkölcsi követelményeket? Ha mégis ugyanaz a Szentlélek, akkor azon gondolkodom: talán különböző lelkek munkálkodnak különböző felekezetekben, arra indítva őket, hogy különböző irányokba menjenek, különböző teológiákat és különböző erkölcsöket hozzanak létre? Az én vágyam az, hogy minden keresztény buzgón küzdjön a hitért, mely egyszer s mindenkorra a szentekre bízatott, ahogy erre Szent Júdás hív bennünket. Ökumenikus követként ezt tanácsolom nektek: ne igazodjatok e világhoz, hanem változzatok meg értelmetek megújulásával – igen, Szent Pál szavai ezek.”

Hardun beszédét többször is taps szakította félbe: feltételezem, hogy a felekezeten belül maradt konzervatív kisebbség köszönte meg az ortodox főpap támogatását. Szomorúnak tartom, hogy a reformáció örököseit egy önmeghatározásában is „megreformálatlan” egyház vezetőjének kellett a Bibliához visszairányítania. Felemelő, hogy az ortodox főpapnak volt ehhez bátorsága. Tragikus, hogy a szóban forgó felekezet nem figyelt a prófétai szóra.

A szerző további írásai itt olvashatók.

Szabados Ádám összes blogbejegyzése

	Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére