A nyugaton nem kívánatos államfők is Törökországban randevúztak

Kínával üzletelnének a legszegényebb országok

A fő cél: tíz éven belül felére kell csökkenteni az LDC-országok számát.Hogy miként lehetséges ez? Az LDC-országok részéről többek között az infrastruktúra javításával, munkahelyteremtéssel, a mezőgazdasági termelés a teljes gazdaságon belüli részarányának és hatékonyságának növelésével, az internethez való hozzáférés széleskörű biztosításával, a magán- és állami szektor szorosabb együttműködésével és a nők vállalkozásainak támogatásával.

Ghána a kakaóra szakosodik

A fejlett államok részéről pedig a piacok kedvezményes megnyitásával, a segélyek volumenének növelésével, az érintett országok adósságának részleges vagy teljes elengedésével, az éghajlatváltozás elleni küzdelem finanszírozásával és külföldi tőkebefektetésekkel.

Az érintett szegény országoknak újra a mezőgazdaság felé kellene fordulniuk, hiszen földrajzi sajátosságaik alapján legtöbbjük erre hivatott. A világ megművelhető földjeinek fele például Afrikában van, ennek ellenére ennek csupán alig több, mint a tizedét művelik rendszeresen. Pedig vannak követendő példák a kontinensen: Etiópia a kávéra, Ghána pedig a kakaóra szakosodva épített ki magáról külföldön egy kedvező képet.

További fontos lépés a szegénységből való kitörés útján, hogy a nyersanyagtermelés mellett létrejöjjön egy, a mezőgazdasági termékekre épülő feldolgozóipar. Az alapanyagok exportja helyett fel kell azokat helyben dolgozni, hogy egy hozzáadott értékkel bíró terméket utána magasabb áron tudjanak értékesíteni. Persze ehhez a szektor modernizációja, azaz – belső forrás híján – külföldi beruházások szükségesek.


Nincs új a nap alatt

A megfogalmazott ajánlások sok újdonságot nem tartalmaznak, ezeket évek óta hangoztatják különböző fórumokon, mindezidáig átütő siker nélkül. A konferencia főszervezői azonban most bizakodóak, szerintük eljött az idő, hogy a fejlett államok nagyobb felelősséget vállaljanak mind a globális kihívásokkal kapcsolatban, mind a segítségre szoruló államok felkarolása terén. Így a fő cél, ahogy Cheick Sidi Diarra mali származású ENSZ-megbízott is fogalmazott, „nem tűnik lehetetlennek”.

A múlt azonban nem igazolja a konferencián részt vevők általános optimizmusát. Míg a „legszegényebb országok” kategóriájának 1971-es megalkotásakor huszonöt, ma negyvennyolc ország alkotja ezt a csoportot – köztük harminchárom afrikai állammal –, az utóbbi évtizedben ráadásul egyetlen országnak sem sikerült kitörnie ebből a cseppet sem hízelgő besorolásból.
Az LDC-országok közös jellemzője, hogy az egy főre jutó éves jövedelem nem éri el a 900 dollárt, emellett a Millenniumi Fejlesztési Célokban korábban megfogalmazott kategóriákban is komoly lemaradásuk van.

Alacsony az oktatásban részesülők aránya, ennek megfelelően magas az írástudatlanság, ahogy az egészségügy fejletlensége miatt a gyerekhalandóság is. Sokan nem jutnak tiszta vízhez és elegendő élelemhez, a nők helyzete pedig tragikus – nem csak hogy nem jutnak munkához, de jó eséllyel a szülést sem élik túl sok esetben. A gazdaság gyenge lábakon áll, ami fakadhat a lakosság túl nagy lélekszámából éppúgy, mint például a földrajzi viszonyokból, a politikai berendezkedésből, a belső menekültek arányából, és a külföldi beavatkozás – befektetések, diaszpóra szerepe, segélyek – miatti függéstől.

Fontos még hangsúlyozni a környezeti sebezhetőséget: noha ezek az országok járulnak hozzá legkevésbé az éghajlatváltozáshoz, annak ők a legsúlyosabb kárvallottjai – gondoljunk csak a csendes-óceáni szigetekre, amiknek a teljes eltűnése reális fenyegetés a tengerszint fokozatos emelkedésével.


Remek lehetőség a lobbizásra

A konferencia leginkább a nemzetközi figyelem újbóli megragadására volt alkalmas, a szakmai tárgyalások inkább szűkebb körben, szakmai berkekben folytatódhat. Tárgyalni kell a 2000-ben létrehozott Millenniumi Fejlesztési Célok mihamarabbi elérését akadályozó tényezőkre adandó válaszokról, illetve mindent meg kell tenni a legszegényebbek csoportjának a világgazdaságba való jobb integrálásáért is. Ez utóbbira a Világkereskedelmi Szervezet (WTO) szabadkereskedelmi tárgyalásain kerülhet sor, noha a dohai forduló szintén nem gyors döntéshozatalairól híres: a nagyhatalmak ellenállása miatt 2001 óta nincs megegyezés a fejlődő országoknak juttatandó kereskedelmi kedvezményekről.

Az Európai Unió kereskedelempolitikája is kudarcba fulladt: 2007 óta próbálja ráerőltetni Afrikára és a csendes-óceáni szigetvilágra az általa kidolgozott Gazdasági Partnerségi Megállapodást, a két térség azonban egyre elutasítóbb ezzel kapcsolatban. A szegénységcsökkentésre egyébként régóta terítéken van egy népszerű ötlet, az úgynevezett Tobin-adó. A James Tobin Nobel-díjas közgazdászról elnevezett adó a nemzetközi pénzügyi tranzakciókra vetne ki egy alacsony, 0,05 százalék körüli adóterhet. Az ebből származó bevételből lehetne részben finanszírozni olyan kiemelt globális ügyek kezelését, mint az éghajlatváltozás elleni fellépést, a fenntartható fejlődés támogatását és a globális gazdasági szakadékok csökkentését – a világ azonban nem tűnik még késznek egy globális adó bevezetésére.

A konferencia egyébként egy érdekes jelenségnek is helyet adott: a déli-déli, azaz fejlődő országok közötti kooperációnak. Noha sok delegált szkeptikusan érkezett Isztambulba, hamar kiderült, hogy az esemény remek terepe az üzleti találkozásoknak és kapcsolatépítésnek. Az LDC-konferenciák közül ez volt az első, ahol a magánszektor képviselői is hivatalosak voltak, méghozzá a vendéglátó törökök kezdeményezésére – hiszen, ahogy Abdullah Gül török államfő fogalmazott, „a fejlődés motorja a magánszektor.”

A fejlődő országok közötti együttműködésnek politikai üzenete is van, annak elsődleges célja ugyanis a nyugati világtól való politikai-gazdasági függés lazítása. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) például rendszerint igen szigorú pénzügyi feltételekhez köti segélyeit, amit a fejlődő országok a belügyeikbe való beavatkozásként értelmeznek. Ennek megfelelően az afrikai országok egy része a nyugati „kizsákmányoló, neokolonialista” hatalmakkal szemben egyre inkább a számukra kedvezőbb feltételeket nyújtó, a politikát és az üzletet szigorúan szétválasztó Kína és India felé fordul.

Az isztambuli konferencia kiváló helyszíne volt a nemzetközileg elszigetelt államfők lobbitevékenységének is. A 7000 résztvevő között – Ban Ki-mún ENSZ-főtitkár és José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke mellett – mintegy félszáz kormány- vagy államfő jelent meg, többek között Mahmúd Ahmedinezsád iráni elnök és az egykori lemezlovas, Andry Rajoelina, a puccsal hatalomra jutott, így nemzetközileg el nem ismert madagaszkári vezető. Az ellenük kivetett nemzetközi szankciók miatt egy sor államba hivatalosan nem utazhatnak el, így kapva kaptak az alkalmon, hogy Törökországban találkozhassanak és tárgyalhassanak kollégáikkal.

Tóth Miklós

• Cimkék:
lobbizás Ghána kakaó LDC fejlődő országok Kína szegénység kávé Etiópia

	Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére