Pista bácsinak nem kell otthonba mennie

Visszaélések tömege a szociális ellátórendszerben

− Új szociális törvény készül. Számítsunk érzékelhető változásokra?

− Az első elemek már 2012-től megjelennek a rendszerben, így a taj-szám alapú nyilvántartás. Ez komoly változást jelent, mert egyszer s mindenkorra megszünteti a kettős igénybevételt, vagyis innentől az ellátás átláthatóvá válik. Ennek  érthető módon nem mindenki örül, így például a hajléktalanellátóktól teljes szemléletváltást követel. Jelenleg ugyanis ezekben az intézményekben nem regisztrálják az ellátottakat, vagyis csak egy számadatot közölnek, mondjuk, hogy előző nap 28-an jelentkeztek. Nem ellenőrizhető, így nem is tervezhető az ellátás, és ez a szociális rendszer egészére elmondható.  

− Az ellátottak szempontjából is jó lesz a rendszer átláthatóvá tétele?

− A becsületeseknek mindenképpen, hiszen attól a perctől, hogy valaki regisztrálva lesz, tudni lehet, hogy milyen szolgáltatásokat vesz igénybe, az ellátásához szükséges pénzeket „mellé lehet tenni”. A bevezetendő szociális számlának is ez a lényege: az állam az egyénen és a családon keresztül finanszírozza az intézményeket, nem vakon, bevallásos alapon támogat egy-egy ellátót. 

− Korábban úgy nyilatkozott, hogy súlyos érdekellentétek feszülnek a szociális ellátásban részt vevők között. Mondana konkrét példát?

− Például ha Pista bácsi, az idős, vidéken élő, egyedülálló férfi combnyaktörést szenved, hosszas rehabilitáció vár rá, és nem tudja magát kellőképpen ellátni. Nem tudja a fát felhasogatni, nem tud befűteni. A települési önkormányzat erre azt mondja: tessék bevonulni az idősek otthonába, majd ott ellátják! Az idősek otthonát azonban a súlyos anyagi problémákkal küzdő megyei önkormányzat tartja fenn, így az ellátása újabb terhet jelent, nem szólva magáról az ellátottról, aki nem szeretne bevonulni az otthonba, de nincs más választása. Akkor viszont, ha valaki segítene a házimunkában, a bácsi máris otthon maradhatna, ebben azonban rajta kívül senki nem érdekelt. A jövőben mód lesz arra, hogy például egy munkanélküli alkalmi munkavállalói kiskönyvével segítsen a házimunkában, amiért ő hivatalosan pénzt kap segély helyett, Pista bácsinak pedig nem kell bevonulnia az otthonba.

− Sokan mondják, hogy az egészségügyhöz hasonlóan a szociális ágazat is tékozló koldus, vagyis egyes pontokon a pénzek követhetetlenül áramlanak ki a rendszerből. Hogyan lehet ezen változtatni?

− Az egyik legproblémásabb pont a gyermekvédelem. Érdemes elgondolkodni azon, vajon miért a területi gyermekjóléti szolgálatok működtetik a helyi gyermekelhelyezési bizottságokat, miközben gyermekotthonokat, lakásotthonokat is fenntartanak? A gyermekjóléti szolgálatok ugyanis abban érdekeltek, hogy a kevésbé problémás gyerekeket „megtartsák”, a többit elhelyező bizottságon keresztül más ellátóhoz, például nevelőszülőhöz irányítsák. Az utóbbi húsz évben szinte megkövesedtek ezek a rossz beidegződések, és legalább ugyanennyi idő kell a változáshoz. A szervezeti átalakítás ennél hamarabb megvalósul, de a szemléletváltást nem tudjuk sürgetni.  Jelenleg azért kell kiemelni egy gyereket a családból, mert helyi szinten nem lehet biztosítani az ellátását. A most készülő törvény megoldási javaslatai minden létező eszközzel próbálják a családjában tartani a gyereket. Ha kell, hűtőt vásárolnak, ha kell, kifestik a házat. 

− A megszorítások egyik legnagyobb vesztese, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium csaknem negyvenmilliárd forintot volt kénytelen „beleadni” a stabilitási alapba. A szűkös források ellenére hogyan lehet mégis fejlesztésekről beszélni?

− A takarékosság még inkább arra sarkall minket, hogy újragondoljuk a források elosztását. A bérpótló juttatás például az önkormányzatok által jelenleg 180 ezer embernek juttatott, 28 500 forintos segély, ami a jövő évtől átkerül a munkaügyi szervezetekhez, így minden aktív korú, éppen nem foglalkoztatott kikerül a szociális rendszerből, hiszen ezeknek az embereknek alapvetően nem szociális problémájuk van, hanem az, hogy nincs munkájuk. 

− Ez nekem egy kicsit úgy tűnik, mintha az állam így nem az egyik zsebéből, hanem a másikból fedezné a munkanélküliek ellátását. Ez lenne a költséghatékonyság lényege?

− Reményeink szerint ezáltal a pénzek nem vesznek el, minden fillér oda jut, ahová szánjuk. A jelenlegi „felülről nyitott”, normatív alapú támogatáson alapuló rendszer visszaélésekre ad lehetőséget. Elvileg bárki dönthet úgy, hogy létrehoz egy házi segítségnyújtási hálózatot. Könnyedén beszerzi a szükséges engedélyeket, és máris tarthatja a markát a normatív támogatásért − két fiatalember ezt meg is valósította, több mint egymilliárd forintos normatívát hívtak le. Ha csak 15 százalékos menedzsmentköltséggel számolunk, az is busás hasznot hozott nekik. Megnéztük közelebbről, és kiderült, hogy valódi gondoskodás csak elvétve történt. Ez az eset is ékes bizonyítéka annak, hogy a rendszer így fenntarthatatlan és tervezhetetlen. Az elképzeléseink szerint minden pénzt egy kasszába tennénk, és maga a szakma döntené el, hogy onnan hová kerüljenek a források. Helyi szinten kell meghatározni, hogy pénzbeli juttatásban részesítik a rászorulókat, vagy valamilyen szolgáltatást vehet igénybe az érintett.  

− A most elfogadott alkotmányban úgy fogalmaznak, hogy a nagykorú gyermekek kötelesek rászoruló szüleikről gondoskodni. Miként lehet ezt a kötelezettséget az alaptörvényben előírni?

− Az alkotmány – bármilyen furcsán hangzik is – képes lesz arra, hogy a saját családjától is megvédje az érintetteket, és véget vet annak a gyakorlatnak, hogy a család otthonba teszi a nagymamát, mert szükség van a lakására. A család tehát nem dönthet majd úgy, hogy nem akar gondoskodni az idős hozzátartozókról, ha kell, törvényileg kötelezik erre a fiatalokat. Természetesen, ha folyamatos ápolásra, gondozásra szorul az idős családtag, az egy más helyzet. Az alkotmányra hivatkozva ki lehet kényszeríteni a gondoskodást, ennek megtagadása pedig adott esetben jogilag is számon kérhető a családon.  

Szigeti Ildikó

• Cimkék:
Nyitrai Imre alkotmány Pista bácsi combnyaktörés szociális rendszer

	Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére