Vans napszemüvegek
Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Társadalom
2011-03-15 12:09:00

Hamarosan kiszűrik őket?

Svindlerek listája: sok a szimuláns a rokkantak közt

Magyarországon a legdivatosabb és legegyszerűbb leszázalékolási ok a pszichés zavar. Szakértők szerint rehabilitáció leghatékonyabb módja a munka.

A leszázalékolás legkevésbé mérhető módozata, hogy mentális problémára vagy viselkedészavarra hivatkozva kezdeményezik a rokkantság megállapítását. A munkaképesség megváltozásának ezt az indokát nem, vagy csak nehezen lehet objektív vizsgálatokkal igazolni vagy cáfolni, éppen ezért – elvileg – az álrokkantakat szinte lehetetlen azonosítani.

Az igazi betegek ritkábban kérnek segítséget

Az igazán elszánt segélyre vágyók némi „szakszerű” szimulációt követően akár néhány hét leforgása alatt beszerezhetik a „rokkantosításhoz” szükséges igazolásokat – mondta el portálunknak nyilatkozva egy neve elhallgatását kérő pszichiáter. A szakorvos szerint az indokolatlan leszázalékolásnál is nagyobb problémát jelent, hogy – a pszichés kórok jellegéből adódóan – az igazi betegek gyakran nem kérnek segítséget, mivel nincs betegségtudatuk. Így akkor sem vizsgálják meg a munkaképességüket, ha a napi tevékenységükkel esetleg veszélyeztetik magukat vagy másokat.

Az orvos szerint megérett a helyzet arra, hogy újragondolják a leszázalékolás pszichés indokait meghatározó szakmai protokollokat. Számos, a munkaképtelenség okaként megjelölt problémára mindemellett a munkaterápia a leghatékonyabb gyógymód. Példaként említette a manapság oly gyakori pánikbetegséget, szorongásos-, valamint depressziós tüneteket.

Lőrik Eszter, az Országos Egészségfejlesztési Intézet projektkoordinátora a Mindennapinak elmondta: a becslések alapján a munkavállalók 11 százaléka most is küzd kisebb-nagyobb mértékben, hasonló problémákkal, ráadásul 2020-ra a depresszió lehet a leszázalékolások második leggyakoribb oka a 15-44 éves munkavállalók körében.

Hungarikum a rokkantak kiugró aránya

Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter korábban vizsgálatot rendelt el, melynek keretében a leszázalékolási eljárásokat világítják át szúrópróba-szerűen. Az állam jövőre százötven milliárd forint megtakarítást remél a rokkantsági nyugdíjak rendszerének felülvizsgálatától. Ilyen ellátásban itthon csaknem nyolcszázezren részesülnek, ami kétszerese az OECD-országok átlagának. A kormányzat ebből a rétegből mintegy kétszázezer embert szeretne visszavezetni a munka világába, hogy így megközelítsük a nemzetközi átlagot. Az egészségkárosodás mértékének szokásos felülvizsgálatát a jövőben egy munkaképességi vizsgálattal is kiegészítik, amely jóvoltából nemcsak a rokkantság mértékét tudják megállapítani, hanem az is meghatározható, hogy milyen munkakörben foglalkoztatható a megváltozott munkaképességű személy. Az újfajta eljárást új képességvizsgáló berendezésekkel, úgynevezett munkaszimulátorokkal végzik majd.

Az Országos Rehabilitációs és Szociális Szakértői Intézet legutóbbi statisztikai jelentéséből kiderül: az intézet szakértői bizottságai által véleményezett nők 69,8 százaléka vált rokkanttá, míg a férfiak esetében ez az arány 71,8 százalék, vagyis az eljárások döntő többségében zöld utat adnak a kérelemnek. A Nemzeti Erőforrás Minisztériumának Szociális ügyekért felelős Államtitkárságán portálunknak elmondták: az úgynevezett „új rokkantság” megállapítása esetén a 21 betegségcsoport közül évek óta négyféle szerepel vezető diagnózisként leggyakrabban a szakvéleményekben. A leggyakrabban daganatos megbetegedések, a keringési rendszer betegségei, a mentális és viselkedészavarok, valamint a csont- izomrendszer és kötőszövet betegségei állnak a leszázalékolás hátterében.

Az államtitkárság szakértői elmondták: számos esetben kétséges tartalmú orvosi dokumentációk származnak a pszichiátriai szakrendelésekről. A szakértők munkáját nehezíti, hogy nem áll módjukban betekinteni az Országos Egészségbiztosítási Pénztár adatbázisába, ahonnan a kezelés időtartamát, módját, illetve a kiváltott gyógyszerek milyenségét, mennyiségét meg tudnák ítélni.
 

Pszichés rokkantak
A nők körében a 39 évesnél fiatalabbak 14,5 százalékát, a 40-55 év közöttiek 63,4 százalékát, az 55 évesnél idősebbek 22,1 százalékát részben vagy egészben pszichés okokból rokkantosították. A férfiaknál a 39 évesnél fiatalabbak 22 százalékánál, a 40-55 éves korosztály 60,7 százalékánál, míg az 55 évesnél idősebbek 17,3 százalékánál szerepelnek a viselkedés- és mentális problémák a leszázalékolás indokaként.

 

Szigeti Ildikó

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére


A hét java

© mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.