Vans napszemüvegek
Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Társadalom
2011-07-04 17:23:00

Fesztiválokat és kemp

Nyári célpontokra startol az adóhatóság

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai főleg a számla- és nyugtaadási kötelezettség teljesítését vizsgálják, de az alkalmazottak bejelentésének is utánanézhetnek.

Június 27-én a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Közép-magyarországi Regionális Adó Főigazgatósága megkezdte nyári ellenőrzés-sorozatát az idegenforgalmi szempontból frekventált üdülőhelyeken. Augusztus 28-ig a revizorok megkülönböztetett figyelmére számíthatnak a strandokat, kereskedelmi és vendéglátóegységeket üzemeltetők, de a fesztiválok, a vásárok és a kempingek is fokozott ellenőrzésre készülhetnek.

A korábbi évek gyakorlatához hasonlóan az ellenőrök elsősorban a turisták által látogatott helyszíneken és a jelentősebb rendezvényeken jelennek meg, de természetesen bárhol felbukkanhatnak, s főként a számla- és nyugtaadást, a forgalmazott áruk eredetét, a jövedéki termékek forgalmazására vonatkozó szabályok betartását, valamint azok adózott voltát (adójegy, zárjegy megléte) és a foglalkoztatás szabályszerűségét vizsgálják. Az utóbbi időszakban tapasztalt visszaélések miatt különösen figyelik a pénztárgépek szabályos működését, és ellenőrzik a számítógépes szoftvereket.

A nyári ellenőrzés-sorozatban a főigazgatóság adóügyi, vámügyi és bevetési munkatársai mellett a fővárosi és a Pest megyei kormányhivatalok szakigazgatási szerveinek (fogyasztóvédelmi, munkavédelmi és munkaügyi, népegészségügyi) ellenőrei is részt vesznek.
 

(forrás: nav.gov.hu)


Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére


A hét java

© mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.