Régi magyar gyökerek, újratöltve

Megszünteti a kormány a Legfelsőbb Bíróságot

A kormánytöbbség által tavasszal elfogadott Alkotmány vezette be a magyar demokratikus közjogba a jelenleg ismeretlen „Kúria” intézményét. Az Alkotmány 25. paragrafusa kimondja: „A legfőbb bírósági szerv a Kúria.”, mely a bírósági döntések mellett „biztosítja a bíróságok jogalkalmazásának egységét, a bíróságokra kötelező jogegységi határozatot hoz”. A Kúria tehát a Legfelsőbb Bíróság helyébe lép majd. A Kúria felállításáról és szervezetének kialakításáról szóló sarkalatos törvényt – a hajdúszoboszlói frakcióülés döntése alapján – az Országgyűlés vélhetőleg már a héten elkezdődött 2011-es őszi ülésszak során elfogadja. De honnan jöhet a kormány ötlete, hogy a Ferihegyi repülőtér és a Moszkva tér után a Legfelsőbb Bíróságot is átkeresztelje?
 

A kormány nem enged a ’49-ből

A Legfelsőbb Bíróság átkeresztelése nem légből kapott ötlet: belesimul az Orbán-kormány azon törekvései közé, melyek az 1949-es alkotmány minden maradványát igyekeznek kigyomlálni a magyar közjogból. Igaz, az 1949. évi XX. törvénycikk már csak nevében kapcsolódik a Rákosi-korszakhoz, a rendszerváltás idején teljesen új, demokratikus tartalommal töltötték meg. A kormányt azonban a tartalmi vonatkozások nem érdeklik, számára az „átkossal” való teljes szakítás szimbolikus egysége a legfontosabb szempont. A megyék vármegyékké való átalakításának ötletéhez hasonlóan a „Kúria” elnevezés is az 1949 előtti intézményi hagyomány felelevenítését célozza. A magyar legfelsőbb fellebbviteli bíróságot ugyanis a középkortól 1949 ig „Curia”-nak nevezték.

A középkori bíráskodás, mint minden hűbéri renden alapuló államban, Magyarországon is a király feladata volt – ezt hívják jurisdictio-nak. Ezen kötelességének a király az államiság legkorábbi időszakában többé-kevésbé eleget is tudott tenni, azonban a XIII. századra szükségszerűvé vált, hogy az ítéletek többsége a király nevében, de már a király személyes döntése nélkül szülessen meg. A bíráskodás központja azonban továbbra is a királyi udvar (curia) maradt – függetlenül attól, hogy a nádor, az országbíró vagy a kancellár kezébe tették le az ítélkezés jogát. A Kúria tehát az egykori királyi udvarról kapta a nevét.

A Mátyás korára kikristályosodott kuriális bíróság az ország három részre szakadásával elveszítette központi szerepét – a királyi jurisdictiot ugyanis nehéz volt érvényesíteni a Hódoltságban vagy Erdélyben – és csak a török kiűzését, illetve a Rákóczi-szabadságharcot lezáró 1711-es szatmári békét követően állt helyre. A Habsburgok által kezdeményezett jelentős államszervezeti reformok a bíróságokat is átalakították, és az 1723. évi XXIV és XXVI. törvénycikkek alapján egy új, duális szerkezetű Curia jött létre. A Curia egyik feje volt a nádorispán elnökölte hétszemélyes tábla, a másik pedig a személynök alá tartozó királyi ítélőtábla – ez utóbbi alá a „speciális ügyek”, főleg a nemesi jogállást illető jogesetek, továbbá a hűtlenségi és a felségsértési perek tartoztak. A Curia az udvartól függetlenül működött, és - a pozsonyi Országgyűléstől eltérően – Pesten ülésezett.

Nem a név teszi

Az 1723-ban felállított fellebbviteli bíróságok rendszere lényegében a dualizmusig megmaradt – az abszolutizmus korát kivéve, amikor az osztrák törvényszék joghatóságát Magyarországra is kiterjesztették. 1867 után a rendies jellegű Curia is alapos átalakuláson ment keresztül. Az 1868. évi LIV. törvénycikk alapján a felsőbb bíráskodás duális szerkezete egyelőre megmaradt, a Curia „egyik osztálya a semmiségi esetekben mint semmitőszék, másik osztálya pedig az érdemleges kérdésekre nézve, mint harmadfolyamodási itélőszék határoz.” A két osztályt csak az 1881. évi LIX. törvénycikkben egyesítették, és csak ezekben az években pontosították a Curia eljárásrendjét és személyi összetételét. Az így létrejött bírósági szervezet stabilitását jellemzi, hogy szervezetében lényegi változást sem a két világháború, sem Trianon nem hozott. A Curiát végül a kommunista diktatúra szüntette meg a már fentebb is említett 1949-es alkotmányban, helyére a Legfelsőbb Bíróságot emelve, mely 1949. november 18-tól kezdte meg működését.

A kormányzat a Legfelsőbb Bíróság átnevezésével tehát egy évszázados hagyomány fonalát igyekszik újra felvenni. Azonban nem szabad elfelejteni, hogy a bíróság teljesítményét nem elsősorban a nevében megőrződő múlt határozza meg, hanem a konkrét jogszabályi környezet és a jogalkalmazás minősége. A jogi kultúra – melyre pedig a magyar elit mindig is büszke volt – azonban nem erőssége az Orbán-kormánynak. Az elmúlt másfél évben az áttekinthetetlen salátatörvények, a visszamenőleges hatályú jogszabályok és a folyton kozmetikázott törvények – ide értve az Alkotmány állandó módosítgatását is – mind arról árulkodtak, hogy Magyarországon a jog nem áll biztos lábakon. És ez igaz a Legfelsőbb Bíróságra is, melyeket hiába próbál a kormány a történelmi névadással szimbolikusan lehorgonyozni, ha közben politikai viharoknak teszi ki a testületet a bírói korhatár rajtaütésszerű csökkentésével és az ügyészség hatalmának növelésével.
 

Az Eleai Vendég

• Cimkék:
curia kúria gyökerek erdély habsburg

	Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére