Energiaválság újratöltve: idén mi fenyegeti a világgazdaságot?

Kis magyar benzinár-ugratás

Bár mától némileg olcsóbb lett a benzin, szakértők szerint csak karnyújtásnyira vagyunk a 400 forint feletti ártól. Miért pont nekünk és miért pont most kell meghoznunk ezt a történelmi mértékű áldozatot a mobilitás oltárán? Az üzemanyagok árát a pillanatnyi világpiaci kereslet-kínálat, a vásárló ország valutájának a dollárhoz mért árfolyama, illetve a termék árát sújtó adók határozzák meg. Vegyük sorra az egyes tényezőket.

Mobilitási adó

Kezdjük a legnépszerűtlenebb alkotóelemeken, az adókon. A magyar üzemanyagot nemzetközi összehasonlításban kiugróan magas, 25 százalékos általános forgalmi adó terheli. (Amennyiben a bruttó árat száz egységre osztjuk fel, akkor ez abból 20-at tesz ki.) Ennél is nagyobb tétel a jövedéki adó, amely a benzin esetében 39, a dízelnél 35 százalék. Vagyis összességében az állam a benzinárnak 59, a dízelnek 54 százalékát viszi el. Az olajtársaságoknak meg kell elégedniük 29 illetve 34 százalékos termelői árral, hat százalékos nagykereskedelmi, illetve az öt százalékos kiskereskedelmi árréssel. Hogy a száz kijöjjön, még el kell számolnunk egy százalékkal, ezt az olajcégek a Kőolaj Készletező Szövetségnek fizetik tagdíjként. Az üzemanyagárak gyors emelkedésének idején a mindenkori ellenzék – karöltve a fuvarozókkal – rendre azt követeli a kormánytól, hogy mérsékelje az elvonást, ezzel csökkentse a kiugróan magas üzemanyagárat. (Ebben az évben a fuvarozók azért nem lázadoznak, mert kaptak 6,50 forintnyi kedvezményt a jövedéki adóból, kereskedelmi olajár címen.) A kormányok és az adómérséklés más ellenzői ilyenkor gyakran azzal érvelnek, hogy a magas üzemanyagár takarékosságra ösztönöz, ami például a környezet védelme szempontjából is kívánatos. 

Tartani lehet attól is, hogy az adómérséklés egy részét az olajtársaságok nyelik le. A kutakon tapasztalható fogyasztói ár ugyanis a hetenként módosított nagykereskedelmi ár függvénye, ami bonyolult árképzési mechanizmus révén jön létre. Ebben a nemzetközi árutőzsdék ármozgásai éppúgy szerepet kapnak, mint a devizaárfolyamok. Az Állami Számvevőszék az elmúlt években több menetben igyekezett tetten érni a Mol árképzésében az ügyeskedést, de ez idáig nem jártak sikerrel. Mindebből következésképp látható, hogy a kormányok valódi mozgástere csekély az üzemanyagok árának befolyásolására, feltéve ha nincs a birtokukban meghatározó méretű piaci szereplő.

Vannak persze olyan országok, ahol lényegesen alacsonyabb az üzemanyag adótartalma, mint a fejlett nyugat-európai térségben. Ilyen kivétel az USA, ahol sok évtizeddel ezelőtt gazdaság-stratégiai döntést hoztak az egyéni közlekedés előtérbe helyezéséről a közösségi közlekedéssel szemben – amit az utóbbi években alighanem megbántak. Így aztán az Egyesült Államokban mind a személygépkocsi-, mind az üzemanyagárak alacsonyabbak, mint Európában. A hazai adómértéknél – amely az EU-ban közepesnek tekinthető – lényegesen kisebbet alkalmaznak egyes fejletlenebb balkáni és kelet-európai országokban. Ezért van az, hogy a magyar-ukrán határon a gépkocsik nem csekély része kizárólag azért lép át, hogy olcsóbb üzemanyagot tankoljon. A magyar kormány számára azonban ez nem követhető példa, ugyanis nem fordulhat vissza azon az úton, amelynek során a fejlett nyugat-európai államokhoz kíván idomulni. Emellett nyilvánvalóan szüksége van minden fillérnyi adóbevételre.

Kimerülő olajlelőhelyek

A kutak totemoszlopaira kiírt benzinár mintegy harmadrészéért tehető felelőssé a termelői ár, amely a nemzetközi árutőzsdék árfolyamain alapul. Az, hogy a nemzetközi olajárak miként alakulnak, ugyancsak sokszereplős és bonyolult játszmák végeredménye, de alapja a kereslet és kínálat viszonya. A kínálat egyik meghatározója, hogy a Föld szénhidrogén készletei végesek, azonban az olaj- és gázkutak alighanem még sok évtizeden át nem apadnak ki. A pillanatnyi kínálatot inkább a kitermelést akadályozó körülmények, és persze a kitermelő országok és kartellek kereskedelmi döntései határozzák meg. Az OPEC-nek, (The Organization of the Petroleum Exporting Countries) korábbi nyilatkozatai szerint a hosszú távon kiszámítható, de a 100 dolláros szint alatt maradó olajár felelne meg. Sokan emlékeznek még a szervezet tagjai közül, hogy a 2008-as, 150 dolláros hordónkénti csúcs-ár hetek alatt 30 alá zuhant, és évekbe telt, amíg ismét a normálisnak tekintett 70 dollár fölé emelkedett. Az OPEC mostani, iráni vezetése azonban nem bánná, ha 100-110 dollár fölött alakulna az olajár. A keresleti oldal nyomása alighanem alátámasztja az OPEC számítását. Egyes vélemények szerint a világgazdaság lassan kikászálódik a gödörből, ráadásul a válság által kevésbé érintett ázsiai térségek, köztük Kína és India fokozódó étvággyal vetik rá magukat az energiahordozókra. Ha ehhez hozzáadódik az európai és amerikai ipari fellendülés, majdnem biztos, hogy minden csepp kitermelt olajra akad majd vevő. Így a „fekete arany” drágulására, méghozzá jelentős drágulására kell számítanunk a következő években.

Patrióta gazdaságpolitika

Miben bízhat a magyar vásárló ezek után? Az árképlet lényeges eleme, amely tőlünk is függ: a dollár és forint árfolyam. Ha lendületesen nő a magyar export, sok külföldi befektetés érkezik, ha a nagy nemzetközi nyugdíjalapok biztonságosnak és jövedelmezőnek ítélik meg a magyar papírokat, akkor erősödhet a nemzeti valuta. Ez pedig azzal jár, hogy némileg olcsóbbá válik minden, amit külföldről vásárolunk, többek közt az energia is. A jelenlegi patrióta gazdaságpolitika célja éppen az erősebb gazdaság, erősebb valuta létrehozása. A Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter által fémjelezett kísérlet végső kimenetele azonban pillanatnyilag többesélyes.

Mit tehetnek a családok, a háztartások, ha védekezni akarnak a magas olajárral szemben? Valójában az egyetlen mód, hogy igyekeznek környezettudatosan élni. Távoli országokból repülőn, hajón, kamionon ideszállított áru helyett vásároljanak olyat, amit az országban, a megyében, a településen állítottak elő. Az energiahordozók esetében azonban nemigen lehet válogatni az eladók között. Aki gázzal fűt, az végső soron Gazprom-vevő, az autós bárhol is tankol az országban, majdnem biztos, hogy a Mol benzinjét veszi meg. Nem tehetünk mást, mint igyekszünk a lehető legkevesebbet fogyasztani mindebből. Takarékosabban közlekedünk, fűtünk, világítunk – kisebb lábon élünk. Vigasz lehet, hogy ezzel nemcsak a pénztárcánkat kíméljük, de a környezetet is.

Vashegyi András

• Cimkék:
benzinár olaj kőolaj olajár

	Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére