A gyógyultak musttal miséznek

Csak hazánkban gyógyítják az alkoholista papokat

– Miben különbözik az egyházi személyek gyógyítása a többiekétől?

– Amikor e hivatást gyakorló emberek érzékelik, hogy gond van, ezt bűnnek tekintik, és titkolják, amíg lehet. Legtöbben nem is maguktól fordulnak hozzánk, hanem környezetük, családjuk, püspökük nyomására. A kezelés során az okozza a legnagyobb gondot, hogy gyakran nem ismerik be, hogy tehetetlenek az alkohollal szemben. Sokaknál különösen hosszú a tagadás időszaka, ezért a rehabilitációban nagy szerepe van az önismeret fejlesztésének. Könyvek, oktatófilmek segítségével szembesítjük klienseinket önmagukkal, majd önéletrajzot iratunk velük, amelyben be kell számolniuk arról, mikor, hogyan kezdtek inni, milyen problémákat okozott ez kapcsolataikban,  hivatásukban. Így alakul ki, vagy erősödik meg a betegségtudatuk, és megértik, hogy az alkoholizmus betegség. A bűnt azzal követik el, ha elmulasztják a felépülést. Az alkoholizmus lassú öngyilkosság, ami szintén bűnnek számít. 

– A Katolikus Alkoholmentő Szolgálat mottója: Az alkoholizmus rabságából Krisztus a szabadító- Az önök kliensei azonban Krisztus mellett is az alkoholhoz fordultak. Esetükben mi lehet a kiút?

–  Az első lépésben a betegnek be kell ismernie az alkohollal szembeni tehetetlenségét, a másodikban el kell fogadnia, hogy egy felette álló erő képes őt meggyógyítani, míg a harmadikban rá kell bíznia az életét. Szigorú napirend szerint élünk: hatkor ébresztő, reggeli torna, majd intenzív programok – csoportterápia, a felvilágosító előadás, egyéni konzultáció – délután négyig. A rehabilitációt nagy mértékben segíti, hogy munkatársak között is vannak felépülőben lévő alkoholbetegek, és hetente háromszor ellátogatunk az Anonim Alkoholisták gyűléseire, ahol betegeink olyan kapcsolatokat építhetnek ki, amelyekre intézményünkből kikerülve is támaszkodhatnak a gyógyulásban.

– Folyik-e valamilyen utógondozás?

–  Egy évig negyedévente visszavárunk mindenkit egyhetes utókezelésre. Ilyenkor megbeszéljük, ki hol tart a felépülésben, s melyek a soron következő lépések a megszerzett eredmények karban tartásához.  Itt jegyzem meg, hogy a tőlünk kikerült papok, püspöki engedéllyel, musttal folytatják a misézést. A Szentírásban egyébként is a „szőlőtő termése” szerepel, ami ugyanúgy jelentheti a mustot is, mint a bort.

– Sikerül mindenkit megőrizni a hivatásának?

– A hivatásőrzés azt is jelenti, hogy betegeinknek minden nap lehetőségük van őrizni a hivatásukat. Tudnak zsolozsmát, szentmisét tartani és lelki gyakorlatokon vesznek részt. Így nemcsak betegségükből épülhetnek fel, de hitüket is megújíthatják. A gyógyulási arány 67 százalékos. Minden évben monitorozzuk az innen kikerült összes beteget, így pontosan tudjuk kik azok, akik nem bírtak ellenállni az alkohol csábításának. Felépült testvéreink egy része segítő csoportot alapított, más alkoholproblémával küzdő papok, szerzetesek megmentésére.

– A felépülőben lévők visszatérnek-e korábbi szolgálati helyükre, vagy jobb a környezetváltozás?

– Általában jobb, ha a régi környezetbe térnek vissza, mert az új szolgálati helyen – bár ott úgymond tiszta lappal tudnak indulni – túlságosan sok lenne a változás. Új munkakör, új kollégák, új lakhely, új gyülekezet… és mindezt alkohol nélkül! A régi, megszokott helyen egyébként a hívők többnyire nagyon támogatók és örülnek a változásnak. És a felépült papokhoz sokkal bizalmasabban fordulnak azok, akiknek hasonló gondjaik vannak.

-ott-

• Cimkék:
alkoholizmus hivatás papok szerzetesek gyülekezet

	Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére