A Fidesz alkotmánypolitikájának értelme és szimbolikája

Az alkotmányos kaméleon

A baloldali ellenzék a politikai közbeszédben az alkotmányozás egész folyamatát felesleges fényűzésként állította be. Mert egy ország alkotmánya jogi szempontból egyáltalán nem luxus, ugyanúgy, mint ahogy – némiképp elkoptatott hasonlatokkal élve – nem luxus egy háznál a jó minőségű ácsolat vagy egy hajónál az erős bordázat.

A Fidesz valódi alkotmánya

Az 1949-es – valójában persze 1989-es – alkotmány minőségével alapvetően nem is lett volna nagy baj. De azért mindenképpen volt ráció abban az érvben is, mely szerint a rendszerváltás tapasztalatainak, az új évszázad új értékeinek is helyet kell kapniuk az Alaptörvényben. Ebben a követelésében persze sokaknál közrejátszott az, hogy az elmúlt húsz év politikai mulasztásaiért és kudarcaiért az alkotmányt mint valami megfoghatatlan „felsőbb rendszert” tartották a hibásnak. Pedig a vétkek és a hibák – ahogy ezt Sólyom László Alaptörvényről szóló írásából is megtudhatjuk – sokkal inkább a politikában jelentkeztek, mintsem az alkotmányos hagyományban.

Azonban azoknak, akik az alkotmányozó Országgyűléstől valódi jogalkotói tettre, az Alaptörvény kihirdetésétől kiemelkedő történelmi alkalomra számítottak, csalódniuk kellett. A szöveget egy salátatörvény szintjén fogalmazták meg, a számtalan esetleges változtatás és az Alaptörvény mögé hosszú uszályként kapcsolt, néha meghökkentően ostoba sarkalatos törvények pedig teljesen szétcincálták az Alaptörvény jogi értelemben vett egységét. A 2011-es éven végighúzódó törvénykezés kisszerűsége a legtöbb emberben az emelkedettség helyett csak „a sok hűhó semmiért” érzetét kelthette. Pedig van logika a Fidesz alkotmányozó törekvéseiben, van logika az Alaptörvény köré épített Kerényi-díszletben asztalostul, Operaházastul, képsorozatostul.

A Fidesz alkotmányos politikájának mélyén a történeti alkotmány felélesztésének szándéka húzódik meg, és ebben a törekvésben csak epizódszerepet játszhat maga az új Alaptörvény szövege. Az Alkotmány Alaptörvényre való átkeresztelése – melyet eredetileg a Jobbik vetett fel, megkülönböztetendő az írott szöveget az „ezeréves alkotmánytól” – is jelzi, hogy itt nem pusztán a magyar törvényeket összefogó „szupernorma” megszövegezése volt a cél, hanem egy új történelmi-nemzeti kánon szimbolikus létrehozása, melynek sarokköve az Alaptörvény. A Fidesz helyesen ismerte fel azt, hogy az alkotmányosságnak a magyar történelemben mindig is kulcsszerepe volt, és azt is, hogy ez az alkotmányosság nem a jogi normákhoz való ragaszkodást jelentette, hanem egyfajta politikai gumifogalomként a „nemzeti politizálással” vált egyjelentésűvé. Nem véletlen, hogy bár a XIX. században mindenki pontosan tudni vélte, mit is jelent a maga Szent Korona-tanával, Aranybullájával, Werbőczy-féle Hármaskönyvével együtt a „történelmi alkotmány”, a pontos jogi tartalom felől mindenki mást tartott. Ez nem is csoda, hiszen az elmúlt évszázadok magyar politikai nyelvében az „alkotmányosság” voltaképpen nem a jogrend alapját jelentette, hanem azt, hogy a tényleges függetlenségét igen ritkák élvező magyar politikai elit a joghagyományban kereste a nemzet egységét.

A Fidesz annyiban örököse ennek a törekvésnek, hogy az alkotmányosságot ismét a történelempolitika szolgálatába kívánja állítani. Ehhez először azonban be kellett rekesztenie az elmúlt húsz év európai értelemben vett alkotmányos hagyományát, a jól-rosszul működő alkotmánybírósági aktivizmussal együtt – ezért nem véletlen sem a Baka András főbíró január elsejei menesztése, sem pedig az Alkotmánybíróság esküdt ellenségének számító Pokol Béla alkotmánybírói (!) kinevezése.

Kaméleon és lovasroham

Persze a történelmi alkotmány 2011-re már jórészt kikopott a politikai köztudatból és a politikai szótárakból, ezért a közvélemény – már akit még érdekel a magyar állam minősége és sorsa – legszemléletesebben a Magyar Nemzeti Galériában megnyílt kiállításon találkozhat a Fidesz alkotmányos mezbe bújtatott történelempolitikai koncepciójával. A „Hősök, királyok, szentek – a magyar történelem képei és emlékképei” című tárlat nem titkoltan 1896-ban kívánja felvenni a fonalat, Székely Bertalan, Madarász Viktor Stróbl Alajos, Benczúr Gyula és Munkácsy Mihály millenniumra elkészült műveivel emlékezik meg a magyar történelem korábbi évszázadairól. Ezek a művek a nemzeti történelem klasszikus korszakából származnak, melyekről helyesen állapította meg Bellák Gábor, a tárlat kurátora: „A fiatal korosztálynak talán régimódiak, de mégis érthetők ezek a képek, a képen ábrázolt jelenetek pedig felfoghatók, átélhetők. Ez egy jól vezethető kiállítás”.

Melléjük került a Kerényi Imre bábáskodásával megszületett 15 képből álló sorozat, melyek az azóta bekövetkezett viharos történelmi kort próbálják megemészteni – a nézők helyett is. Ezek a képek már az ősz folyamán komoly vita tárgyaivá váltak, ami önmagában nem is lenne baj, hiszen a modern művészet éltető eleme a vita. Ez a vita azonban nem a művek provokatív jellegéből, hanem pont didaktikus történelemértelmezéséből és együgyű ábrázolásmódjából fakadt – mondjuk szerény véleményem szerint a Lovasroham Szent György-allegóriájába benyúló Demszky-kéznek vagy a Nagy Imre újratemetésén trónoló kaméleonnak helye a magyar művészettörténelem klasszikusai között. A kormány szándéka azonban biztos nem a „trash” – azaz a gagyi és giccs – kultúrájából táplálkozó meghökkentés volt, hanem a fennköltség, a magasztosság és a drámaiság. E nélkül pedig igazán bajos megteremteni a nézőben a kontinuitást az 1896-os „nemzeti aranykor” – mely ugye maga is egy történelmi fikció – és a jelen között. Pedig a Fidesz egész koncepciójának ez volt a célja: nem egy új alkotmányt, hanem egy új identitást akart adni a népnek.

A bukás

Ez a nagy ívű koncepció azonban megbukott. Egy jelentős kisebbség – igen erős külföldi hátszéllel – ugyanis ragaszkodik a valódi történelmi alkotmányhoz, mely nem a vérszövetséggel, hanem a vér nélküli rendszerváltással kezdődött, és nem képlékeny történelmi példázatokra, hanem szilárd jogelvekre helyezi a hangsúlyt. Sőt, a politika furcsa fordulataként pont az Alaptörvény körüli erőfeszítések tették sokak számára fontossá a ’89-es Alkotmányt, mely másfél évtizede reformra váró, „megtűrt” szövegből a demokratikus jogállam szimbólumává vált.

Az Eleai Vendég

• Cimkék:
bukás alkotmányozás trash giccs Kerényi

	Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére