Vans napszemüvegek
Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Társadalom
2011-01-13 17:12:00

Járványosan terjed a bizonytalanság oltás-ügyben

A tiszti főorvos „megnyitotta” az influenza-szezont

Az influenza világjárvány körüli botrányok még most is éreztetik hatásukat. Az alaptalan riogatás miatt jókora fenntartással fogadja a lakosság a szezonális influenza megjelenéséről és veszélyeiről szóló híreket.

A tiszti főorvos bejelentése szerint: megjelent a térségünkben a 2009-es világjárvány idején csaknem 140 hazai áldozatot követelő újinfluenza kórokozója és a rettegett H1N1 vírus hamarosan tömeges megbetegedéseket okoz nálunk is.

Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) közlése szerint az idei év első hetében megduplázódott, a 12 ezret is elhagyta az egyetlen héten influenza-szerű panaszokkal háziorvoshoz fordulók száma, így a járvány küszöbénél állunk, s ha a tendencia folytatódik, két héten belül át is lépjük azt.

Az Országos Epidemiológiai Központ osztályvezetője a legfrissebb adatokat ismertetve elmondta: az eddig beküldött 804 mintából összesen 26 esetben igazolták az influenza vírus jelenlétét, ebből 19 esetben az elmúlt héten (14 minta származott a fővárosból), ami azt mutatja, hogy akár két héten belül járvány lehet. Az elmúlt időszakban 40-en szorultak kezelésre az influenzával összefüggésben, (egy kismama van közöttük), 7 betegnél gépi lélegeztetést kellett alkalmazni.
 

 A H1N1 fertőzésnek már halottja is van itthon: egy 38 éves, rizikócsoportba tartozó, kórosan elhízott, védőoltásban nem részesült fiatalember halála hozható összefüggésbe az influenzával – tájékoztatott Csohán Ágnes. Noha a férfi az első héten halt meg, csak most hozták nyilvánosságra.


Óvatosan az óvintézkedésekkel

Az oltások tavaly őszi kezdetétől január 9-ig alig több, mint 800 ezer térítésmentes kombinált vakcinát adtak be a háziorvosok és 53.684 adag fogyott a tavalyról maradt pandémiás oltóanyagból. Csohán Ágnes kiemelte azt is, hogy idén az Egészségügyi Világszervezet a krónikus beteg gyermekek nagyobb arányú oltását szorgalmazza, s ebben még nekünk is lenne tennivalónk.

Ugyancsak elmarad az ajánlottól és a remélttől a 65 éven felüliek beoltottsága, a megcélzott 75 helyett egyelőre csak 25 százalékos. Az ÁNTSZ járványügyi főosztályvezetője szerint a 2009. évi világjárványt kísérő tényezők és az itthoni botrányok együttes hatása nem lesz túl kedvező a mostani szezonális influenzára való felkészülésnél.

Ócsai Lajos a mindennapi.hu-nak nyilatkozva korábban rámutatott: az emberek immunissá váltak az oltás-kampányra, ám megfeledkeznek arról, hogy a pandémia ugyan valóban véget ért, a járványt okozó vírus továbbra is jelen van, és a védtelenül maradtakra ugyanolyan veszélyes lehet, mint a világjárvány idején.


Valami van az ampullában

Egy háziorvos internetes blogján tette közzé a fotót, amit egy szezonális influenza elleni vakcináról készített. A felvétel tanúsága szerint az ampulla tartalma szennyezett volt. Ócsai Lajos az oltóanyag megbízhatóságát firtató kérdésünkre közölte: a szérum átesett valamennyi szükséges vizsgálaton, és hatásosnak, illetve megbízhatónak bizonyult.

Portálunk értesülései szerint a doktorok csaknem egy hónapja hiába várnak választ az Országos Gyógyszerészeti Intézettől (OGYI) a szennyezett vakcinák kapcsán. Miközben a háziorvosok egy része amiatt aggódik, hogy vajon nyugodtan beadhatja-e a vakcinát, addig a doktorok egy másik csoportja meggyőződéssel állítja: megbízható az influenza elleni háromkomponensű oltóanyag.

Ugyanolyan hatékony, és általában ugyanolyan, többségében enyhe mellékhatásokat okozhat az idei, influenza elleni háromkomponensű oltóanyag, mint a korábbi években forgalmazott magyar vakcinák - osztotta meg hatvan páciens tesztelése alapján szerzett tapasztalatait Tamás Ferenc pilisvörösvári háziorvos az MTI-vel.

Talán csak a véletlen műve, hogy a nyilatkozó háziorvos praxisa a gyártó cég központjától karnyújtásnyira van, mint ahogy az is, hogy az ÁNTSZ „szezonnyitójának” napjára időzítette a nyilatkozatát.

A pilisvörösvári háziorvos nem osztja azokat a nézeteket, amelyek szerint fölösleges oltást kérniük az idén azoknak, akik a 2009-2010-es szezonban beadatták maguknak a "sima" vagy a H1N1 elleni vakcinát, esetleg mindkettőt. Szerinte vannak, akik valóban máig védettek, mások elkaphatják ugyan a betegséget, de a szervezetükben maradt még annyi ellenanyag, hogy könnyen túljutnak a fertőzésen, míg többen elvesztették védettségüket.

Hogy ki melyik csoportba tartozik, azt csak egy viszonylag drága szerológiai vizsgálattal lehetne kimutatni, ezért aki biztosra akar menni, az feltétlenül oltassa be magát - hangsúlyozta Tamás Ferenc. A lelkes háziorvos már rutinos tesztelőnek számít. A világjárvány idején, 2009-ben is önként jelentkezett úgynevezett szantinel orvosnak. Arról, hogy vajon ezt az aktivitást a gyártó cég honorálta-e, nincs információnk.


 

Az Országos Epidemiológiai Központ Tájékoztatója szerint az 52. heti mélypont után az év első hetében duplájára emelkedett az influenzaszerű megbetegedések száma. Az év első hetében Csongrád megye kivételével az ország valamennyi közigazgatási területén emelkedett az influenzaszerű megbetegedés miatt orvoshoz fordulók száma az 52. héthez képest. A betegek 12,2 százaléka gyermek, mintegy fele 15-34 éves fiatal felnőtt, 28,7 százalék középkorú, 11,6 százalék 60 éven felüli volt. Az első naptári héten a kórházi felvételek száma az előző hetinek (17) több mint kétszeresére emelkedett: influenza, illetve influenzaszerű megbetegedés miatt 40 fő kórházi ápolása vált szükségessé. A kórházba utalt betegek 35 százaléka gyermek, 42,5 százaléka a 15-64 évesek, míg 22,5 százaléka a 65 éven felüliek korcsoportjába tartozott. Influenzaszerű tünetekkel járó megbetegedések közösségi halmozódásáról nem érkezett jelentés az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálathoz. Az év első hetében az influenza-gyanús betegektől érkezett 177 vizsgálati anyag virológiai vizsgálata során 19 esetben igazolták az influenza A(H1N1) 2009 vírus jelenlétét. A szantinel orvosok által az OEK Légúti vírus osztályára beküldött 90 vizsgálati anyag közül 14-ben influenza A(H1N1)2009 vírust azonosítottak.
 


Szigeti Ildikó


Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére


A hét java

© mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.