Madarak és emberek

Minden tiszteletem a vadászoké, azoké, akik ismerik az erdőt-mezőt, minden bokrot, minden fát, a terep összes élőlényét, akik tisztelik és becsülik a vadat, képesek napokig a nyomában haladni, méltósággal becserkészni és elejteni. Merthogy az igazi vadász nem gyilkos, ösztönalapú tevékenységének társadalmi haszna is van, erdőgazdálkodik, óvja a környezetet, felelősséget érez a természetért, részt vesz a vadállomány védelmében, természeti katasztrófák esetén menti a veszélyeztetett fajokat.

A vadászat nem pusztán sport, de komoly gazdasági tevékenység is.

A vadászatnak célja és etikája van. Éppen ezért nehezen értelmezhető, hogy Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a Vadászati Védegylet vezetőjeként olyan védett madár-és emlősfajok vadászhatóvá tételéért lobbizik, amelyek első blikkre is kívül esnek a körön. Ráadásképp épp arra hivatkozva, hogy a nyári lúd, kanadai lúd, barátréce, az egerészölyv, héja és holló, a menyét és a nyuszt ritkítása természetvédelmi feladat; túl sok van belőlük. Azt viszont már a témában talán kompetensnek mondható Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület állítja, a vadászlobbi szakmai indokai éppen olyan megalapozottak, mint az, hogy a Négyszögletű Kerek Erdőben elszaporodtak a pomogácsok.

Azt is nehéz ép ésszel felfogni, hogy a vadászegylet elnöke a belügyminiszternél szeretné elérni a hatályos fegyvertörvény puhítását, mondván, ha egy vadász a már engedélyezett lőfegyvere mellé másikat is szeretne, ne kelljen külön köröket futnia a hatóságoknál. Nem igazán értjük, mire a két-három puska, hacsak nem a bővítendő prédaállomány indokolja, egy a réce, egy a menyét... Az biztos, egy puska is veszélyes, nem hogy három. Igaz, Semjén szerint nincs statisztikai adat arra vonatkozóan, hogy Magyarországon bűncselekményt követnének el vadászfegyverrel. Nem nagyon nyúlnánk vissza a múltba, elég egy idei márciusi hír: Écsen egy 53 éves férfi fogta engedéllyel tartott vadászpuskáját és féltékenységből agyonlőtte a feleségét, majd magával is végzett.

Minden tiszteletem a vadászoké, de azt sem hinném, hogy azzal lehetne visszaállítani egy szakma becsületét, ha engedélyezetté válik, tevékenységük után áldomást igyanak a vadra. Semjén szerint ugyanis (olvasható a Magyar Nemzetnek adott interjújában) logikátlan, hogy a vadászok a vadászat után nem fogyaszthatnak alkoholt mindaddig, amíg a fegyverüket haza nem viszik. Persze, miért is ne ülhetne be egy ittas vadász a józan sofőr mellé, a hátsóülésen három puskával, azon morfondírozva, mit művel az asszony odahaza, amíg ő érte hajt, hogy mindene meglegyen...

De ne gondoljunk rögtön a legrosszabra, csak vegyünk egy vadászetikai esetet. Hazafelé tart a józan és az ittas vadász, észreveszik, hogy kigyulladt az erdő. Nem kell-e megállniuk és védeni a természetet? Tud-e higgadtan és felelősségének teljes tudatában cselekedni az, aki akárcsak egy kupicát is ivott? Vagy rogyadozva, három mankójára támaszkodva áll és keresi méltóságát?

Minden tiszteletem a vadászoké, így Semjén Zsolté is, de demagógiára nehéz nem demagógiával felelni. Valóban akkor kell-e, és ráadásul nem épp a legszerencsésebb eszközökkel munkálkodni a vadászok megbecsülésén, amikor sokszázezer honfitársunk nemhogy vadpecsenyéről álmodik, de azért hálát ad, hogy kenyér kerül az asztalára. Sokkal szerencsésebb lenne, ha keresnék egy passzust a Bibliából, de félő, Máté evangéliumának idecitálása is puszta demagógia lenne. “Tekintsetek az égi madarakra...”

Egy filmkritikus sajnos nem mentes a szarkazmustól, egy ilyen lobbi-hír hallatán rögvest az jut eszébe, milyen érdekes lenne, ha valaki filmet készítene a madarak szemszögéből az értelmetlen vadászatról. S mire eljut idáig, már fel is ötlik benne, hiszen létezik ilyen opus. Alfred Hitchcock rendezte 1963-ban, az a címe: Madarak. Érdemes lenne minden vadásznak megnéznie, mert a film az értelmetlen vadászatról szól: egy amerikai tengerparti város közösségét halálos terrorban tartják a madarak. Nincs magyarázat arra, miért támadnak az állatok, a filmbeli ornitológus értetlenkedve áll, semmi értelme, hogy a békés madarak egyszercsak csapatostul vájják ki Bodega Bay lakosainak szemét. Nincs is semmi értelme, mert az értelmetlen passzió, a trófeagyűjtés nem igényel magyarázatot. Pont annyi értelme van a hitchcock-i madarak támadásának, mint kilőni védett szárnyasokat. Épp az értelmetlensége teszi annyira borzasztóvá.

Nem a ritkítható fajok körének kibővítése, az alkoholfogyasztás engedélyezése, a birtokolható fegyverek száma adja meg a vadászok megbecsülését. Sokkal inkább a szigor, a még keményebb szakmai etika alapozna meg társadalmi megbecsülésüknek. Ami pedig azt illeti, már az iskolában szembetalálják magukat a gyerekek a tiszteletre méltó vadászat rituáléjával, amennyiben pogány mitológiánk szerint a honfoglalás is annak köszönhető, hogy a Csodaszarvas nem élvezett védelmet. A vadászok tisztelete tehát minden magyar ifjúba belé vagyon nevelve. Minden tiszteletünk tehát a vadászoké, és különösképp a vadaké. Mert tisztelet nélkül a vadászat is csak gyilkolás, és abban semmi nemes nincs csak oly gonosz, amit özönvízzel lehet elmosni.

Reménykedjünk azért, hogy a magyar vadászoknak is eszébe jut olykor Mózes I. Könyve: “És megemlékezem az én szövetségemrõl, mely van én közöttem és ti közöttetek, és minden testbõl való élõ állat között; és nem lesz többé a víz özönné minden testnek elvesztésére.” (Móz. I. 9,15.)

Schreiber András

	Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére