Miniszterelnököt álmodtak maguknak

Bajnai lenne az új Messiás?

 A volt miniszterelnök írása egy értelmes, átfogó elemzés, mely sok újdonságot nem tartalmaz, de ügyes retorikai megoldásokat annál többet. A „horgonyát felhúzó kompország” vagy a „módszeresen, csigolyánként tört gerincű demokrácia” olyan erős képek, melyekkel Bajnai kilép a higgadt szemlélő pozíciójából. Ezek a szemléletes eszközök a sok, elsősorban a kormányváltás lehetőségét boncolgató résznél előforduló imperatívusszal együtt azt az üzenetet hordozzák, hogy bizony, Bajnai Gordon is felhúzta a maga horgonyát, és alapítványa biztos kikötőjéből elindult a 2014-es választások felé.

Nem véletlen, hogy dolgozatát a kommentárok elsöprő többsége Orbán Viktor kihívásaként értelmezte – mondjuk, az is érdekes, hogy a blogszférában és a mára igencsak megfogyatkozott baloldali orgánumokban ezek az értékelések leginkább a találgatás és a nyomásgyakorlás elegyeként írhatók le.
 

Mester, tanítványok nélkül

Érdekes, hogy maga Bajnai Gordon dolgozatának publikálását követően sokkal óvatosabban fogalmazott, mint azt közönsége várta. Ennek oka az lehet, hogy az Index információi szerint Bajnai minden elköteleződést sugalló jel ellenére sem szánta még el magát véglegesen a politikába való visszatérésre. Az ATV Egyenes Beszédében is úgy tűnt, inkább visszatáncol a külső, elemző pozícióba, mivel kifejezetten óvatoskodva nyilatkozott saját céljairól és a mögötte álló csapat politikai jellegű párttá szerveződésének kérdéséről. Csak annyit mondott: „Lehet, hogy alakul egy új párt, amely a demokratikus ellenzék vezető ereje lehet, de elképzelhető az is, hogy a jelenlegi demokrata pártok valamelyike fog annyira megerősödni, hogy a Fidesz fő kihívójává válik”.

Ez alig több mint két évvel a választások előtt igencsak soványka elköteleződés. Ráadásul ha ez utóbbi alternatíva valósul meg, akkor azzal az esetlegesen újra miniszterelnöki székbe kerülő Bajnai nemcsak a saját helyzetét nehezíti meg, de az általa vázolt szép kormányzati elveknek is búcsút mondhat. A volt miniszterelnök helyesen szögezte le: „a kormányváltásnak pedig csak akkor lesz értelme, ha az új kormány képes a jó kormányzásra”. A „jó kormányzás” – mely 2010-ben a Fidesz egyik kampányszlogene volt – azonban a jelenlegi pártokkal egyáltalán nem garantált. Persze egy jó – vagy legalább a mostaninál jobb – kormány felállítása könnyen elképzelhető. De hiába áll Bajnai akármilyen pazar összetételű szakértői kormány élére, ha a Tisztelt Házban egy Tukacs István vagy Oláh Lajos nyomogatja majd mögötte a gombokat.

A „jó kormányzást” a jelenlegi ellenzéki pártok gazdaságpolitikai elképzelései is illuzórikussá teszik. Nem kell vátesznek lenni ahhoz, hogy belássuk, akárki lesz is kormányon 2014-ben, egy pénzügyi válságtól tépázott – ha épp nem csődből kikecmergő – ország irányítását veszi át vagy veszi újra kézbe. Bajnai Gordon liberális gazdaságpolitikát képvisel, amit a piacok támogatnak, de mindhárom „demokratikus” ellenzéki párt elutasít. A „több pénzt az embereknek” alapelve ugyanis ma is él, a gazdaságban ma is minden párt az állam kiterjedt gazdasági szerepvállalásában és a kiterjedt állami elosztórendszerekben hisz. A liberális Bajnainak tehát egy szocialista koalíció élén kéne kormányoznia, és ez a konfiguráció már születése pillanatában garantálná a bukást.

De ha nem szaladunk előre egy esetleges kormányváltásig, akkor is látnunk kell, hogy elkerülhetetlen egy új párt alapítása. A jelenlegi pártokat ugyanis a közvélemény – voltaképpen nagyon helyesen – alkalmatlannak tartja a jó kormányzásra. Ennek belátásához elég csak a közvélemény-kutatásokra pillantunk. Az Ipsos által a múlt héten mért rekordnagyságú, a választásra jogosultak 57 százalékát kitevő preferencia nélküli szavazónak nemcsak Orbánék bóvlikormányzásából van elege, hanem az elmúlt nyolc évből is. Ezért utasítják vissza csípőből a szocialistákat és a gyurcsányistákat. Ezért van az, hogy Bajnai Gordont a bizonytalanok milliói a jelenlegi pártok helyett, és nem a jelenlegi pártok szövetsége élén látná szívesen.
Mitől lenne ő a megváltó?

A Bajnai-dolgozat körül felpezsdülő politikai találgatásokból jól kitűnnek azok az elvárások, melyeket az emberek – azt hiszem, ebben az esetben felesleges pártkategóriák szerint osztályozni – egy új politikával szemben megfogalmaznak. Ez az ideál igen távol áll a 2006-os Gyurcsány vagy a 2010-es Orbán „vizionárius” karaktereitől. A választók többé nem hisznek a „Lendületben az ország” vagy a „Sikeres Magyarország” bombasztikus terveiben – hiszen a nagy víziókba belerokkant Magyarország. Inkább – Csaba László szavaival szólva – „unalmas, kiszámítható országra” vágynak, melyben a kormányzat legalább a minimális feladatainak eleget tud tenni.

Bajnai Gordon ennek a minimálkövetelménynek eleget tett. A Gyurcsány-kormány fejlesztési minisztereként elkerülték a korrupciós ügyek és a botrányok. 2009. áprilisi kormányra kerülését követően pedig tizenhárom hónapig a közvélemény szemében képes volt kabinetjét korrekt módon, meglepetések nélkül kormányozni. Kormányprogramjában – melynek kialakításakor egyébként a keze meg volt kötve, hiszen szorosan kellett követnie a 2008-as IMF-megállapodás által kijelölt utat – az ország pénzügyi stabilitásához szükséges takarékossági intézkedéseken kívül nem vállalt sok mindent. De amit vállalt, azt megvalósította. És ha az emberek ma, 2012-ből visszatekintenek, akkor ez a kisigényűség számukra már egyáltalán nem tűnik hátránynak, egyáltalán nem hiányoznak a „reformok”, a „nemzetstratégiák” és az „akciótervek”.

Hiszen 2006 óta az emberek belefáradtak – az egyébként valóban sürgető fontossággal bíró – rendszerszintű változtatásokba, az alapvető állami funkciókat is megzavaró intézményi bizonytalanságokba. Mára sajnos kialakult az a rémítő tapasztalat, hogy az állam a maga salátatörvényekbe rejtett keresztszabályzásaival, a minisztériumokat megtöltő politikai sleppjével, a hivatalos szintre emelt tehetségtelenségével és hatalmi nihilizmusával maga vált az anarchia forrásává. Mára az emberek többsége számára keserű igazsággá vált a néhai Ronald Reagan amerikai elnök által megfogalmazott tétel: „A kormányzat nem a megoldás a problémáinkra, mert a kormányzat maga a probléma”.

Az állami teljesítményben való jogos csalódottság és a kormányzatot működtető politikai elittel szembeni fásultságban azt is lehet – persze a múlt mindent megszépítő ködén át – értékelni, hogy Bajnainak nemcsak a kormányprogramjából hiányoztak a fals víziók, hanem személyes kommunikációja is nélkülözte az elődeit jellemző bombasztikus szólamokat és mohó politikai ambíciót. Ahogy azt focistahasonlatával kissé álszerényen, de plasztikusan szemléltette: „kapus vagyok, nem fogok cselezni, nem török csatár szerepre. Védeni fogok.” Bármilyen unalmasan és szürkén is hangzik, ma a magyar társadalom meghatározó része egy víziók és ambíciók nélküli vezetőre válik. Nem egy lángoló szavú vezérre, hanem egy korrekt hivatalnokra, aki betartja a szabályokat, működteti az alrendszereket – és legfőképpen békén hagyja végre az embereket.

Az Eleai Vendég

Nyitókép innen.

• Cimkék:
Bajnai Gordon elemzés miniszterelnök fásult

	Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére