Van-e jövője az ősrégi labdajátéknak?

Szakadékban a magyar gyeplabdázás

Egy kis sporttörténet: hazánkban már több mint száz évvel ezelőtt is kergették a labdát, körülbelül akkora botokkal, mint egy félbevágott söprű. Bár a gyeplabda a legősibb ütős labdajáték, a kriketthez hasonlóan igazán csak Angliában, Indiában, Pakisztánban és Ausztráliában tudta megvetni lábát. A történethez hozzá tartozik, hogy 1924-ben a Nemzetközi Hoki Szövetség (FIH) hét alapító országa közül Magyarország volt az egyik.

 Bár a sportág az olimpiai játékokon már a múlt század eleje óta jelen van, ennek ellenére ismert gyeplabda-klubot mégsem tud megnevezni senki. Nem véletlenül, hiszen ez a sport sokkal inkább nemzeteké, mint egyes kluboké. Ezért talán nem is meglepő, hogy nem tudtunk róla: november első hétvégéjén elmaradt a Női Gyeplabda Duna Kupa Ausztriában. Pedig ott is indult volna magyar csapat, mint ahogy a nemzetközi torna férfi mezőnyében is volt hazai résztvevő Kartaliban a múlt hétvégén. Elfeledtük a sportágat, és azt is, hogy milyen régóta van jelen hazánkban, ám támogatás és a közös cél hiányában nem érhetünk el sikereket.

Szendrei Péter, a Magyar Gyeplabda Szakszövetség elnökségi tagjaként az elmúlt hat évben az utánpótlásért volt felelős. A kőbányai Szent László Gimnázium tanára tavaly mondott le titulusáról, pedig az iskola országos szinten is kiemelkedő szerepet játszik a gyeplabdában, diákolimpiák szervezőjeként segíti a szövetség munkáját. Szakmai meglátásai a kérdésben tehát továbbra is relevánsak. Elmondása szerint hazánkban körülbelül kettőszázötven-háromszáz főre tehető a gyeplabdások száma (utánpótlás, női és férfi felnőtt mezőny együttesen), a szövetségnél ennél mégis kevesebben vannak regisztrálva. A sportág helyzetét elkeserítőnek látja.

– Milyen a gyeplabda Magyarországi helyzete?

– A magyar gyeplabdázás ennél siralmasabb helyzetben már nem is lehetne. Állunk, és nem haladunk. Pedig gazdag történelmi háttérrel rendelkezünk, igaz, ma már a legjobbaknak is rendkívül nehéz kijutni egy külföldi versenyre. Az 1936-os berlini olimpián még részt vett a magyar csapat, az 1948-as londonira viszont már nem mehettek ki. Később két-három egyesületre szűkült az itthoni mezőny, ezáltal szinte teljesen megszűnt létezni, és a későbbiekben sem tudták már igazán újjáéleszteni. A hetvenes évektől találkozhattunk ismét négy-nyolc csapatból álló magyar bajnoksággal. Budapest eközben mindvégig a központban maradt. Mind az öt jelenlegi egyesület fővárosi, mint például az Építők HC és a Rosco HC is. Az utóbbi négy évben tudtuk azt elérni, hogy vidéken is megjelenjen a sportágunk, de ők még nem állnak egyesületi szinten.

– Lehet ezt pozitív hullámnak tekinteni?

– Ez sajnos nagyon erős kifejezés. A hullámot azzal tudtuk generálni, hogy a meglévő csekély forrásainkat, - mivel az állami támogatás igen minimális volt -, más régiók „felhozására” fordítottuk, a válogatott támogatásának rovására. Válogatottunk az olimpiai kvalifikációs versenyeken már el sem indul, mert nincs értelme. A játékosok mindent a saját zsebükből fizetnek, ez viszont nem járható út. A gyeplabdát ma már műfüvön játsszák - ilyen pálya ezer és egy épül itthon, de csak futballozásra alkalmasak, gyeplabdázásra gyakorlatilag nem. Amit mégis használhattunk volna, - azokat az utóbbi években a régi műfű balesetveszélyes állapota miatt - kellett be tiltani. A helyzet megváltoztatására nem is nagyon látszik lehetőség.

– Hogyan indulhatna el a válogatott a jó úton?

– A gyeplabda-tornáknál is - erősorrend alapján - zónákra és csoportokra osztják az országokat. Végig kell járni a ranglétrát. Az idei világranglistából azért maradtunk ki, mert a mi csoportunkba tartozó országok nagy távolságra vannak tőlünk. Az idei európai kupaküzdelmek során Lousada-ba és Athénba látogatott ki a már említett két klub, és a sportág anyagi helyzetét tekintve már önmagában is nagy dolog, hogy oda tudtak utazni. Ráadásul itthon csak a játékosok támogatásáról lehet szó, nem pedig a versennyel járó teljes költségük lefedéséről. Hazánkban sajnos a pályahiány miatt nem is tudunk mérkőzéseket rendezni.

– Az európai példákkal ellentétben miért nincsenek nálunk szponzorai klubszinten a gyeplabdának?

– Véleményem szerint, ha ugyanerről kérdezné egy másik sportág vezetőjét, ő is azt mondaná, hogy ott sem sorakoznak a szponzorok. A támogatók egyik területen sem özönlenek a sportba. Sajnos ez akkor sem volt másképp, amikor jobb eredményeink voltak a gyeplabdában. Ennek a sportágnak tőkére és nagyobb publicitásra volna szüksége.

Vér Viktória

	Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére