Szerdán száz éves a Vasas, az utolsó mamutegyesület

Faragó olimpiai címét adná egy tizenegyesért

A Vasas Sport Club március 16-án nagyszabású gálával ünnepli alapítása 100. évfordulóját. Lesz 900 meghívott (!), 100 perces Vasas-film, és persze emlékezés. A Vasas indulóját a klub jelenlegi és korábbi nagy egyéniségei, vezetői, illetve leglelkesebb szurkolói adják majd elő.


A feledhetetlen Farkas Jancsi

– Legszívesebben Farkas Jancsit vinném magammal az évfordulóra, de ő már sajnos nagyon régóta nincs közöttünk – révedt egy kicsit a múltba Mészöly Kálmán, a Vasas egyik legeredményesebb labdarúgója, aki nem csak feledhetetlen játékostársára, hanem a visszavonhatatlanul elmúlt időkre is szívesen emlékezett: – Anno a meccsek után mi nem rohantunk sehova, a csapat együtt beült valahová. A mester, Illovszky Rudi bácsi ilyenkor egyórás értékelést tartott, még a családtagok, a feleségek, barátnők sem jöhettek az asztalunkhoz. Aztán ha befejezte, jöhetett a mókázás.

A városi legendárium szerint Mészölyék gyakran belehúztak az éjszakába, az egyik ilyen után meglehetősen gyűrötten, egy mulatóból estek be a délelőtti edzésre. Farkas Jancsi azonban az „éjszakai műszaktól” fáradtan elbóbiskolt Illovszky taktikai értekezletén, mire a többiek felébresztették, nehogy a hírhedten szigorú mester megbüntesse. Farkas viszont álmából felriadva kiabálni kezdett a csapatértekezleten: „Kálmán, fizess, aztán menjünk!”

– Ááááá, ilyen nem volt! – cáfolta a legendát Mészöly, aki azzal érvelt: ha állandóan mulatoztak volna, képtelenek lettek volna világszínvonalon játszani. De hamiskás mosolyával azért csak tovább éltette a legendát…


Faragó Tamás hatvanezer nézőre, tizenegyesre vágyott

A Vasas egyik legnagyobb egyénisége a pólós Faragó Tamás úgyszintén a régi időket elemezte: – Nem volt társadalmi mobilitás, nem is nagyon volt hova menni, ami nagyon kedvezett a közösségek kialakulásának. Mi például az uszodában éltünk, ahol megvolt minden, ami az élethez kellett. Volt kaja, ott üzleteltünk, ott csajoztunk. Ami számomra mindig megható volt, az a szeretet: engem ott gyerekkorom óta szerettek. A családias hangulat miatt a családok egyesülete volt a Vasas, most pedig családszerető lehet. Ami nem mellékes: a klub a mi időnkben minden játékosával kötött megállapodását betartotta, ami a mai világban szinte elképzelhetetlen.

Faragóék zajos sikereik, olimpiai bajnoki címük dacára is irigyelték a focistákat. – Mindig arról beszéltünk, hogy milyen klassz lehet hatvanezer néző előtt játszani. Nekünk ilyesmi nem adatott meg, ezért komolyan irigyeltük őket. Olyannyira, hogy én például olimpiai aranyamat is odaadtam volna azért, ha telt ház előtt az utolsó percben tizenegyest rúghattam volna…

A Vasas az ötvenes, hatvanas, hetvenes években élte aranykorát: akkoriban a minisztériumok tartották el az összes budapesti nagyegyesületet, így a Vasast is. Angyalföldön tízezrek sportoltak, s a kort is találóan jellemezte egy ismeretlen villamosvezető: „A Fáy utca után mindig üresen ment tovább a villamos.”


Mészöly öltönynadrágot kapott

Mivel az állam támogatta a klubot, nem voltak napi megélhetési gondok, mégsem a pénzről szólt a dolog. – Nem kerestünk sokat, és ma már elmondhatom, a csencselésből egészítettük ki keresetünket – emlékezett Mészöly Kálmán. – Nekem speciel az első prémiumom egy öltönynadrág volt. Azt mondták, nézzek ki rendesen, ha a Vasast képviselem.

S. V. A.

• Cimkék:
Vasas centenárium 100 év Mészöly Kálmán Faragó Tamás Farkas Jancsi

	Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére