Vans napszemüvegek
Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Sport
2011-03-15 18:00:00

Szerdán száz éves a Vasas, az utolsó mamutegyesület

Faragó olimpiai címét adná egy tizenegyesért

Március 16-án lesz száz éves a Vasas, amely minden nehézség dacára az egyik legnagyobb és legeredményesebb egyesület: eddig 44 olimpiai aranyat adott az országnak.

A Vasas Sport Club március 16-án nagyszabású gálával ünnepli alapítása 100. évfordulóját. Lesz 900 meghívott (!), 100 perces Vasas-film, és persze emlékezés. A Vasas indulóját a klub jelenlegi és korábbi nagy egyéniségei, vezetői, illetve leglelkesebb szurkolói adják majd elő.


A feledhetetlen Farkas Jancsi

– Legszívesebben Farkas Jancsit vinném magammal az évfordulóra, de ő már sajnos nagyon régóta nincs közöttünk – révedt egy kicsit a múltba Mészöly Kálmán, a Vasas egyik legeredményesebb labdarúgója, aki nem csak feledhetetlen játékostársára, hanem a visszavonhatatlanul elmúlt időkre is szívesen emlékezett: – Anno a meccsek után mi nem rohantunk sehova, a csapat együtt beült valahová. A mester, Illovszky Rudi bácsi ilyenkor egyórás értékelést tartott, még a családtagok, a feleségek, barátnők sem jöhettek az asztalunkhoz. Aztán ha befejezte, jöhetett a mókázás.

Cáfolta legendát, mégis sejthető: Mészöly sűrű életet élt                 Fotó: vasassc.hu

A városi legendárium szerint Mészölyék gyakran belehúztak az éjszakába, az egyik ilyen után meglehetősen gyűrötten, egy mulatóból estek be a délelőtti edzésre. Farkas Jancsi azonban az „éjszakai műszaktól” fáradtan elbóbiskolt Illovszky taktikai értekezletén, mire a többiek felébresztették, nehogy a hírhedten szigorú mester megbüntesse. Farkas viszont álmából felriadva kiabálni kezdett a csapatértekezleten: „Kálmán, fizess, aztán menjünk!”

– Ááááá, ilyen nem volt! – cáfolta a legendát Mészöly, aki azzal érvelt: ha állandóan mulatoztak volna, képtelenek lettek volna világszínvonalon játszani. De hamiskás mosolyával azért csak tovább éltette a legendát…


Faragó Tamás hatvanezer nézőre, tizenegyesre vágyott

A Vasas egyik legnagyobb egyénisége a pólós Faragó Tamás úgyszintén a régi időket elemezte: – Nem volt társadalmi mobilitás, nem is nagyon volt hova menni, ami nagyon kedvezett a közösségek kialakulásának. Mi például az uszodában éltünk, ahol megvolt minden, ami az élethez kellett. Volt kaja, ott üzleteltünk, ott csajoztunk. Ami számomra mindig megható volt, az a szeretet: engem ott gyerekkorom óta szerettek. A családias hangulat miatt a családok egyesülete volt a Vasas, most pedig családszerető lehet. Ami nem mellékes: a klub a mi időnkben minden játékosával kötött megállapodását betartotta, ami a mai világban szinte elképzelhetetlen.

Faragó Tamás, az 1976-os montreáli olimpián győztes vízilabda-válogatott vezére                  Fotó: vlv.hu

Faragóék zajos sikereik, olimpiai bajnoki címük dacára is irigyelték a focistákat. – Mindig arról beszéltünk, hogy milyen klassz lehet hatvanezer néző előtt játszani. Nekünk ilyesmi nem adatott meg, ezért komolyan irigyeltük őket. Olyannyira, hogy én például olimpiai aranyamat is odaadtam volna azért, ha telt ház előtt az utolsó percben tizenegyest rúghattam volna…

A Vasas az ötvenes, hatvanas, hetvenes években élte aranykorát: akkoriban a minisztériumok tartották el az összes budapesti nagyegyesületet, így a Vasast is. Angyalföldön tízezrek sportoltak, s a kort is találóan jellemezte egy ismeretlen villamosvezető: „A Fáy utca után mindig üresen ment tovább a villamos.”


Mészöly öltönynadrágot kapott

Mivel az állam támogatta a klubot, nem voltak napi megélhetési gondok, mégsem a pénzről szólt a dolog. – Nem kerestünk sokat, és ma már elmondhatom, a csencselésből egészítettük ki keresetünket – emlékezett Mészöly Kálmán. – Nekem speciel az első prémiumom egy öltönynadrág volt. Azt mondták, nézzek ki rendesen, ha a Vasast képviselem.


Legendás társaság

A piros-kék egyesület sportolói több mint 1400 bajnoki aranyat, 44 olimpiai aranyérmet, több mint 40 világbajnoki, valamint Európa-bajnoki címet nyertek. A Vasas Sport Clubban sportolt az atléta Németh Imre, a 100. magyar olimpiai bajnoki címet szerző birkózó Hegedűs Csaba, a teniszező Körmöczy Zsuzsa és Taróczy Balázs. Angyalföldön lett legenda Papp László, Gedó György, Kovács István, a vívó Kárpáti Rudolf, Gedővári Imre, Bujdosó Imre, a vízilabdázó Markovits Kálmán, Jeney László, vagy a Faragó–Csapó–Kenéz triumvirátus. Itt nyertek Mocsai Lajos irányításával BEK-et női kézilabdázók. Illovszky Rudolf, a Vasas ikonja haláláig, 2008. októberéig mindennap bejárt a Fáy utcába dolgozni. Ma nevét viseli a Fáy utcai stadion.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

S. V. A.

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére


A hét java

© mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.