Vans napszemüvegek
Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Sport
2011-07-15 20:30:00

Szombaton kezdődik a 14. világbajnokság, magyar esélyek

Aranyért mennek Keményék Sanghajba

Szombaton rajtol a kínai Sanghajban az úszó és vízilabda világbajnokság. Mire számíthatunk?

Soha ennyi nemzet nem indult még vizes világbajnokságon, mint a szombaton rajtoló sanghajin: 181 ország küldte el legjobb úszóit, műugróit, műúszóit, nyíltvízi úszóit és vízilabdázóit Kínába. A felhajtás az Ázsiában „szokásos”, ahogy Pekingben az olimpián, úgy Sanghajban is leesik a versenyzők álla a látványtól és a szervezettségtől. A vb uszodáját például egy varázslatos mesterséges tó közepére álmodták a kínaiak…


Mire számíthatunk?

Úszásban a legutóbbi, 2009-es római vb-n két magyar arany született: Hosszú Katinka és Gyurta Dániel – 400 méteres vegyesen, illetve 200 mellen – tehát címvédőként rajtolhat Sanghajban, s egyaránt kimondták: az aranyról ezúttal sem mondanának le.


Gyurta Dani címvédőként utazott ki, úgy is érkezne haza
Fotó: uszovilag.hu

Négy számban indul az utóbbi évek legeredményesebb úszója, a háromszoros olimpiai ezüstérmes Cseh László: „papíron”, azaz vízben leginkább 400 vegyesen éremesélyes. Lacit ráadásul ebben a számban egyszer már világbajnokká koronázták, 2005-ben.


Biczó lehet a meglepetésember

Az új trónkövetelő az ifjúsági olimpiai bajnok Biczó Bence lehet, a pécsi titán 200 pillangón okozhat váratlan, de annál kellemesebb meglepetést. De éremesélyes, illetve pontszerző helyen végezhet Kiss Gergő, Verrasztó Dávid, illetve a hölgyeknél Jakabos Zsuzsa és Verrasztó Evelyn is. Az elhamarkodott visszavonulása után újra aktív Risztov Éva a hosszabb távokon 800 és 1500 méteren lehet pontszerző, majd ezután hosszútávúszásban is indul: a nyíltvíziek 10 kilométeres olimpiai számában tempózik.


A válogatott 1973-ban és 2003-ban volt eddig világbajnok: érik a harmadik?
Fotó: vlv.hu


Ha póló, akkor Kemény Dénes

Az olimpiai bajnoki címvédő férfiválogatottól minimális elvárás a négy közé jutás, de a magyar vízilabda veretes hagyományai miatt már egy ezüstnek sem örülnének annyira a szurkolók. Nem véletlenül: nincs még egy olyan sportág, mint a vízilabda, a Margitszigeten például csak az olimpiai- és világbajnokok nevét írták fel az uszoda falára elhelyezett márványtáblára. Az Európa-bajnoki aranyakat ők nem is számolják… Kemény Dénes szövetségi kapitány is akként nyilatkozott az indulás előtt, hogy az aranyért küldi a fiúkat a vízbe. Sanghaj felé félúton megálltak Szingapúrban, és legyőzték a világbajknok Szerbiát. „Nagyon meleg volt a víz, nem volt reális a játék, mindenki rengeteget cserélgetett, meg különben is: csak felkészülési meccs volt. Élesben kell megismételni a vb-n” – összegezte élményeit a kapitány a vb-rajt előtt.

A vb számokban
6000 tudósító
2200 versenyző
181 nemzet
65 tv-stáb

 

 

 

 

 

S. V. A.

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére


A hét java

© mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.