Negyvenkét évesen kezdett sportolni

Aranyérmes vasember – interjú Szőnyi Ferenccel

–  Ez kb. annyi, mint hosszában átúszni a Balatont, majd Norvégia legészakibb részéből elkerekezni Budapestre, s onnan elfutni Bukarestbe. Önnek, aki civilben építési vállalkozó, ez 46 évesen sikerült. Úgy, hogy az aktív mozgást csupán néhány éve kezdte.

– Negyven is elmúltam már, mikor elkezdtem sportolni, nagyjából négy éve mozgok rendszeresen. Falun születtem, nem is volt rá lehetőségem, azt leszámítva, hogy négy lányommal nyaranta túrázgattunk, s az ezredforduló táján elkezdtem kerékpározni. Ami elindított ezen az úton, a 40 év fölött jelentkező klasszikus problémák voltak: egészségügyi nehézségek, súlytöbblet, gerincbántalmak. Aztán észrevettem, hogy többre vagyok képes, mint amennyit gondoltam, el akartam érni saját határaimat. Autodidakta módon elkezdtem tanulni a testemet, a sportot, az élettant, mindez aztán örömforrássá vált, hiszen láttam, hogy egyre előrébb tudok lépni.

 – A hússzoros Iron Man-nél is van feljebb?

– Nincs, örömmel jelenthetem, hogy ez jelenleg a világ leghosszabb triatlonversenye, s igazából nem is lenne értelme tovább nyújtani. Szerénytelenül hangzik, de nem lenne kivel versenyeznem, annyira lepusztul az ember, hogy nincs tovább. Igaz, én a célba érkezésem másnapján még próbaképpen kimentem egyet futni, de ez már egy olyan határ, amin nem érdemes túlmenni, mert komoly sérülésveszéllyel járna.

– Hogy kell elképzelni ezt a Mexikóban zajlott, önnek húsz napig tartó, emberfelettinek tűnő versenyt?

– Az úszás ötvenméteres medencében, a biciklizés és a futás pedig kétkilométeres körpályán zajlott. Ez főleg azért van, mert így könnyen megoldható a folyamatos etetés, itatás, a versenyzők könnyebben szinten tudják tartani magukat. Idén teljesítettem a világ leghosszabb kerékpáros versenyét is, 4850 kilométert tekertem Amerikában a nyugatitól a keleti partig. Ez ugyan kevésbé volt monoton, de a kísérőautót leszámítva magunkra voltunk hagyva, ki voltunk téve a külső körülményeknek. Az úszás egyébként a leggyengébb számom, az 1520 hosszt nehezen tudtam le, a végén félnapos hátrányt szedtem össze a többiekkel szemben. A 30 fokos víz közel sem volt ideális, de augusztusban kialakult nyaki gerincsérvem és gyomorpanaszaim is hátráltattak.

– Mennyi idő jutott pihenésre, alvásra?

– Hosszú évek tapasztalatát összegezve tudtam, hogy szükség van az alvásra, nem lehet megúszni egy-két órás bólintással. Mindig betartottam az előre tervezett négy-öt órás pihenőket, mert ezen akár el is lehet bukni az egészet. Lehetett látni a verseny közben, hogy akik nem alszanak s rákényszerítik magunkat a folyamatos küzdelemre, nem tudnak úgy teljesíteni. Nem is feltétlenül a mentális kipihenésre gondolok, hanem a fizikai feltöltődésre.

– Ugyanakkor egy ilyen megpróbáltatás minden bizonnyal fejben dől el.

– Úgy szoktam mondani, hogy ha a test erre képes, akkor 70%-ban szellemi teljesítmény. Vagyis ha alkalmassá tettük rá a szervezetünket, akkor már csak irányítani kell, mint egy robotkart. Borzasztóan sok teher éri nem csak a testet, hanem a szellemet is, hiba nélkül kell tudni koncentrálni a test minden egyes részére, és a monotonitást is tűrni kell.

– Végig hitt abban, hogy elérheti célját?

– Ez már akkor eldőlt, amikor beneveztem. Nagyon sokat gondolkoztam azon, hogy ezek a távok teljesíthetők-e, de hinni kell benne, hogy én, Szőnyi Ferenc ott állok a rajtnál, és képes vagyok rá, hogy a magyar zászlót bevigyem a célba. Nem kérdés, hogy nehéz volt, mindenféle kínt és fájdalmat le kellett küzdenem. Akadtak nehezebb napjaim, de az hogy feladjam, sose merült fel. Református vagyok, konfirmáltam is, nekem a hit azt jelentette, hogy hittem a képességeimben és a vágyaimban, hogy büszke magyarként ennek a kis országnak dicsőséget tudok szerezni.

– Ajándékként éli meg, hogy erre képes, vagy bárkinek tanácsolná, hogy csináljon hasonlót, mert csak hinni kell benne?

– Tanácsolnám, hogy vágjanak bele, de ne ebbe, hanem magába a sportba. Egyébként ajándék, hogy megadatott nekem mindez, de az emberek különböznek, nem mindenki képes ugyanarra. Ráadásul nálam ehhez mindennek egybe kellett vágnia, most csúcsosodott ki az elmúlt évek munkája.

– Itt is van doppingvizsgálat?

– Igen, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség emberei ellenőriznek minket, ahogy beérkeztem a célba, már mentem is mintát adni. Ugyanakkor én az ultratriatlonosok körében még nem találkoztam ezzel a kérdéssel, sokkal kisebb az erkölcsi és a pénzügyi elismerés, mint más atlétikai versenyeken, nem is engedhetnénk meg magunknak. A helyes táplálkozáson van a hangsúly, verseny alatt a folyamatos folyadék-utánpótlás, a megfelelő szénhidrátbevitel és némi csoki, banán elfogyasztása ad erőt. Pihenéskor elsősorban szilárd ételeket eszek, s szoktam sört is inni, mivel más az íze a napközbeni folyadékhoz képest, s gazdag vitaminokban. Persze csak alkoholmenteset…

– Gondolom, végre pihenéssel töltheti idejét.

– Valóban, kezd újraéledni a testem, folyamatosan nyerem vissza a súlyomat, s egyre jobb kedvem van. De már lejárok úszni, s lassan elkezdem a futást, kerékpározást is. Jövőre újabb versenyek lesznek, köztük Mexikóban egy újabb húsz napos kihívás, amikor minden nap egy Iron Man-t (3,8 km úszás, 180 km kerékpár, 42 km futás) kell teljesíteni. Ha lesznek indulók, minden bizonnyal lesz köztük egy magyar is…

Radványi Benedek

• Cimkék:
ironman Mexikó református Szőnyi Ferenc triatlon

	Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére