Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Kultúra
2011-04-04 19:10:00

Kritizálta a megvásárolt jogot és boldogságot

Eltűnt a sztár-képzőművész

Nyoma veszett Aj Vej-vejnek, a kortárs kínai képzőművészet sztárjának. A kegyvesztett alkotó nemcsak a nyugati sajtónak tett nyilatkozataival, de világszerte bemutatott műveivel is provokálta a kínai vezetést.

„Egy csapat rendőr érkezett Aj Vej-vej műterméhez” – lapzártánkig ez az utolsó, házkutatásra utaló üzenet a vasárnap Pekingben eltűnt kínai művész twitterén. Hírügynökségi jelentések megerősítették, hogy a kortárs kínai képzőművészet nemzetközileg ismertté vált alakja nem hagyhatta el a kínai fővárost. A BBC az 53 éves művész asszisztensétől, Jennifer Ng-től azt az információt kapta, hogy együtt kívántak Hongkongba utazni, ám Vej-vejt az egyik ellenőrzésen elvezették, őt pedig arra kényszerítették, hogy egyedül kezdje meg útját.

Az 1996-ban elhunyt neves kínai költő Aj Csing fia évekkel ezelőtt még jó viszonyt ápolt a kínai vezetéssel, az ország kulturális követének választották, s konzultáns volt a 2008-as pekingi olimpiára épült Madárfészek stadion tervezésében, amíg különböző konfliktusok miatt el nem távolodott a megbízóitól.

 
A Tate porcelán szotyolamezője

„Ez a társadalom a profitért feláldozza az itt élők jogait és boldogságát” – nyilatkozta nemrég a BBC-nek, hozzátéve, hogy „a kormányunk 60 éve van hatalmon, és nem adja meg a jogot a népnek, hogy megválaszthassa a saját vezetőit”. Az ilyen nyilatkozatai miatt is kegyvesztetté lett Vej-vejben az is felmerült, hogy mindörökre elhagyja hazáját. „Olyan kevés időt akarok Európában tölteni, amennyit lehetséges, de lehet, hogy nem lesz más választásom, ha hazámban életemet és az egzisztenciámat fenyegetik" – nyilatkozta a múlt héten annak kapcsán, hogy jövendőbeli székhelyet akar kialakítani Berlinben, hogy több energiát fektethessen németországi és európai művészi tevékenységeibe.


Szotyolák és iskolatáskák

Vej-vej Kínában munkája során folyamatosan nehézségekbe ütközik, a márciusra a pekingi Ullens Kortárs Művészeti Centrumban tervezett tárlatát nemrég politikai nyomásra lemondták. Újonnan épített sanghaji műtermét is lerombolták januárban, és a lebontási munkálatok alatt házi őrizetben tartották otthon. Aj decemberben hiába próbált meg egy Szöulba induló gépre felszállni azt követően, hogy meghívták Oslóba a börtönbüntetését töltő kínai Béke Nobel-díjas Liu Hsziao-po díjátadási ünnepségére. Akkor az indoklás állítólag az volt, hogy távozása veszélyt jelentene a nemzetbiztonságra.

Bátor társadalomkritikája tovább növeli Aj Vej-vej hírnevét, aminek amúgy sincs híján Nyugaton és az Egyesült Államokban. Mint arról a Mindennapi is beszámolt, tavaly a 20. század öt legellentmondásosabb művésze közé választották. Május végéig látható tárlata a londoni Tate Modern Galériában, ahol 100 millió porcelán napraforgómagot állított ki. A kínaiak kedvenc snackjének installációja szimbolikus is: a kínai kulturális forradalom Mao Ce-tungot gyakran ábrázolta „napként”, ahogy a nép fiai mint a napraforgók fordulnak felé.


A müncheni iskolatáskák

Más művei sem mentesek a provokációtól: több, mint 1000, lerombolt kínai házból származó ajtót és ablakot használt fel egy 2007-es installációjához. Münchenben rendezett 2009-es művéhez pedig a kínai földrengésben elhunyt iskolásgyerekekre emlékezve (akik a nem földrengésbiztos iskolákban vesztették életüket), több ezer iskolatáskát halmozott fel. Alkotásainak monumentális méretei a kínai népesség nagy számára is utalnak.


mti, mindennapi

 

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére


A hét java

© mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.