Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Hírsor
2011-12-13 16:25:00

Elfogadták az új Munka Törvénykönyvét

Elfogadta az Országgyűlés az új Munka Törvénykönyvéről szóló javaslatot, amelynek rendelkezései 2012. július 1-jén lépnek hatályba.

A képviselők az MSZP kezdeményezésére név szerinti szavazással fogadták el a jelenlegi - 1992-ben hozott - törvényt felváltó jogszabályt, amelyre az ellenzéki frakciók nemet mondtak.
Az alapszabadság húsz nap marad. A munkáltatóknak évente hét munkanap szabadságot legfeljebb két részletben a munkavállaló kérésének megfelelő időpontban kell kiadniuk.

Az új törvény alapján a védett kor továbbra is az öregségi nyugdíjkorhatár betöltését megelőző öt évre vonatkozik, azonban a munkaadó felmondással a határozatlan időtartamú munkaviszonyt csak akkor szüntetheti meg, ha a munkavállaló lényeges kötelezettségét szándékosan vagy súlyos gondatlansággal jelentős mértékben megszegi, illetve olyan magatartást tanúsít, amely a munkaviszony fenntartását lehetetlenné teszi.

A mostani szabályozáshoz képest nő - kétszázról 250 órára emelkedik - a rendkívüli munkaidő éves korlátja, a kollektív szerződésben pedig legfeljebb háromszáz órát lehet kikötni. Újdonság az is, hogy a kormány a munkavállalók egyes csoportjaira eltérő összegű minimálbért állapíthat meg, így annak meghatározásakor figyelembe kell venni az egyes nemzetgazdasági ágazatok és földrajzi területek munkaerő-piaci sajátosságait is.

 

MTI

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére

További cikkek Munka Törvénykönyve
  • Karácsonyi vérengzés a megyei önkormányzatoknál
  • Így kedvez a munkaadóknak az új törvény
  • Bérrabszolgákról beszél az LMP
  • Titkos szavazás a Parlamentben
  • Baj van a munka törvénykönyvével
  • Megszülethet az új munka törvénykönyve a jövő héten
  • Jobbik: eladták a lelküket a szakszervezetek
  • Megreformálja az országot az új munka törvénykönyve?
  • Nehezíti az érdekvédelmet a Munka törvénykönyve
  • Kikészíti a Munka Törvénykönyve az Országgyűlést?

  • A hét java

    © mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.