Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Hírsor
2011-12-13 13:45:00

Bérrabszolgákról beszél az LMP

Az LMP véleménye szerint az új munka törvénykönyvével a kormány "olcsó bérrabszolgákat kíván a magyar munkavállalókból csinálni" - mondta keddi, parlamenti sajtótájékoztatóján Kaufer Virág.

A képviselő, aki összekötözött kézzel vett részt az eseményen, arra emlékeztetett, hogy a nyáron nyilvánosságra került javaslat komoly tiltakozást váltott ki, de a kormány "apróbb gesztusokon kívül" nem volt hajlandó lényegi változtatásokat tenni.

A politikus úgy fogalmazott, hogy a szövegben benne maradtak a kirúgásokra vonatkozó könnyítések, a pénztárosok egy hónapos letétje, miközben a kisgyermekeseknek a "részmunkaidő csapdáját" ajánlják fel a valódi rugalmasabb foglalkoztatás helyett. Hozzátette, hogy a jogszabály elfogadását követően sokkal többen fognak sokkal kevesebbért dolgozni.

Szavai szerint az LMP viszont egy valódi, XXI. századi törvénykönyvet szeretett volna készíteni, amelyik a "kikényszerített alkuk helyett" valódi társadalmi párbeszédre épül, megújítja az érdekvédelmet és nem csorbítja a munkavállalói jogokat, de a "kormány ebben nem volt partner".

A képviselő leszögezte, hogy a döntést nem hagyják annyiban, mert népszavazási kezdeményezést indítottak az ügyben és jövőre, ha kell, "Házon kívül" fogják megvédeni a munkavállalók jogait.

 

MTI

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére

További cikkek Munka Törvénykönyve
  • Karácsonyi vérengzés a megyei önkormányzatoknál
  • Így kedvez a munkaadóknak az új törvény
  • Elfogadták az új Munka Törvénykönyvét
  • Titkos szavazás a Parlamentben
  • Baj van a munka törvénykönyvével
  • Megszülethet az új munka törvénykönyve a jövő héten
  • Jobbik: eladták a lelküket a szakszervezetek
  • Megreformálja az országot az új munka törvénykönyve?
  • Nehezíti az érdekvédelmet a Munka törvénykönyve
  • Kikészíti a Munka Törvénykönyve az Országgyűlést?

  • A hét java

    © mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.