Társadalom
2010-10-22 13:24:00
Új luxuscikkek: könyv, mozi, színházKözéposztály a margón
Mi a középosztály? A közkeletű felfogás szerint a társadalmi ranglétra közepén helyet foglalók csoportja. Nem nincstelenek, mint az alsó réteg, de nem is annyira vagyonosak, mint a „felső tízezer”. Mind a lefelé, mind a felfelé lévőktől megkülönbözteti őket, hogy szellemi munkát végeznek. A statisztikai hivatal adatai szerint a pedagógusok nagy része jelenleg nem tartozik közéjük.
Politikatörténeti megközelítés
Nem lehet egységes középosztályról beszélni a szó gazdasági-vagyoni, történeti vagy politikai-kulturális értelmében. Vagyoni értelemben ez a réteg szegmentált, ide sorolhatók a kiskeresetű értelmiségiektől kezdve a – sokszor a gazdaság motorjának hívott – kisvállalkozókon át a magasabb jövedelemmel bíró munkavállalók egyaránt – fogalmaz Szánthó Miklós elemző, a Nézőpont Intézet munkatársa.
Az elemző szerint történeti szempontból ennél összetettebb a helyzet: a „történelmi, úri” középosztály” életvitelbeli, értékrendbeli tradíciói ugyanis a II. világháború után egyszerűen megszakadtak. A kommunista diktatúra – hagyományaikkal együtt – a rendszer ellenségeinek minősítette őket. A diszkriminációs lépés – a munkaerőpiaci bezártság mellett – jelentős mértékben elzárta ezt a réteget a szellemi tevékenységtől is.
Szánthó Mikós emlékeztet: a rendszerváltás után elemi erővel tört felszínre az igény, hogy a „középosztály” újra magára találjon, visszanyúljon gyökereihez, igazolja létét. A megtalált „igazodási pontok” azonban igen sokfélék, számos esetben egymást kizáróak voltak: ugyanúgy feléledt a szabadelvű vagy a szociális hagyomány, mint az autoriter konzervatív, vagy a kereszténydemokrata. A Horthy-korszak megítélése amúgy is vita tárgyát képezte, így erőteljes zűrzavar volt a tekintetben, hogyan is határozhatja meg önmagát 1990 után a középosztály – zárja történelmi áttekintését a politikai elemző.
Kulturális-politikai értelemben viszont megindult egyfajta evolúciós folyamat, mely a kétezres évek elejére vált igazán átütő erejűvé – tér át a közelmúltra a Nézőpont Intézet munkatársa. – Számos szellemi műhely, fórum, folyóirat kínált fogódzkodót e réteg tagjainak, akik túlnyomó többségben jobboldalinak vallják magukat.
Szánthó Miklós kiemeli: eközben elindult a magyar konzervatív réteg identitáskeresése is, melyben jelentős részt vállaltak olyan tapasztalt és fiatal tanárok, kutatók, mint Lánczi András, Molnár Attila Károly, Békés Márton vagy Megadja Gábor. E mellett az elemző fontosnak tartja azt a folyamatot, amelynek eredményeként az intellektuális „térfoglalást” leképezte a blogoszféra is.
A „polgári” életérzésre való igényt retorikai-kommunikációs szinten először az első Fidesz-kormány ismerte fel, amelynek akkori gazdaságpolitikája is kifejezetten a munkát vállaló, vállalkozó, családos középosztálybelieket preferálta – állítja Szánthó Miklós. – Mindez a párt ellenzékbe szorulása után annyiban módosult, hogy az „Új többség” jelszavával összefogást hirdettek a „bizonytalan helyzetű rétegek” és a középosztály között. Az elmúlt hónapokban ennek a gondolatnak a leképeződését figyelhetjük meg a kormány által meghirdetett akciótervekben, melyek jól láthatóan a közepes keresetű családokat részesítik előnyben, de „senkit nem hagynak az út szélén”.
Középosztály a statisztikák tükrében
Más értelmezés szerint a középosztályhoz sorolhatók mindazok, akiknek rendszeres jövedelme az átlagbér körül mozog. Ennek összege jelenleg bruttó 220 ezer forint; idén lépte át először a kettőszázezres határt (a rendszerváltoztatás évében vált öt számjegyűvé, 2001 óta hat számjegyű). 1990-ben a gazdaságilag aktív népesség száma 5 216 000 fő volt, 2001-ben 4 319 000, tavaly pedig 4 376 000. Az átlagbér nominális növekedése reálbércsökkenést takar.
Ez a fajta besorolás teljesen egzakt – magyarázza Kruchina Vince, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kommunikációs vezetője, s hozzáteszi: lehet vizsgálni egyéb státuszmérő tényezőket is: nyaraló tulajdonlását, lakóingatlan komfortfokozatát, stb.
Mindezek alapján meglehetősen beszűkül a középosztály fogalma. A pedagógusok jó része például kimarad ebből az osztályból, hiszen ők átlagosan 202 000 bruttó bért kapnak, miközben a diplomás munkavállalók átlagkeresete 309 700 Ft, az unióban pedig 560 ezer forintnak megfelelő összeg áll a tanárok fizetési papírján. Ennek értelmében az iskolai végzettség önmagában nem jogosít fel senkit a középosztálybeli besorolásra, hiszen a pedagógusok is diplomások.
Egy diplomásnak lehet kiugróan magas a keresete, de lehet mélyen az átlag alatt is – fogalmaz a KSH munkatársa. – Ám az is fontos – folytatja Kruchina Vince –, hogy az adott jövedelmet mire költi a kereső.
Maradva a pedagógusoknál: a kettőszázezer bruttó (vagyis valamivel több mint százezer nettó) a rezsin, a táplálkozáson és a ruházkodáson túl nem „pazarolható”. Ehhez képest a középosztálybeli életforma szerves része kellene, hogy legyen a múzeumba, színházba, moziba járás, könyvvásárlás.
A reálbércsökkenés miatt jut egyre kevesebb kulturális fogyasztásra – hivatkozik a KSH adataira a kommunikációs vezető.
Bármelyik értelmezést is vesszük alapul, be kell, hogy lássuk: a középosztályhoz tartozók számára a kultúrára költés éppoly nélkülözhetetlen, mint az élelmiszervásárlás. Mert egy dolog világosan kirajzolódik a fenti elemzésekből: a társadalomnak minden korban a középréteg a szellemi motorja.
Ditzendy Attila Arisztid
|
