Megtalálták a több mint százezer éves talapzatot

Veszélyben a Föld legnagyobb élő építménye

A GEO magazin legfrissebb száma beszámol arról, hogy egy nemzetközi kutatócsoport megtalálta az ausztráliai Nagy-korallzátony elődjét, egy 169 ezer esztendős megkövesedett korallzátonyt. A felfedezés most újra ráirányítja a világ figyelmet az Ausztrália keleti partjánál, Queensland tartomány mentén, a Korall-tengerben húzódó nagy korallzátonyok védelmére. Annál is inkább időszerű ez a kérdés, mivel a tudósok már évek óta kongatják a vészharangot, és azt állítják, hogy a légszennyezés miatti globális felmelegedés hatásaként 2050-ig jelentős része megsemmisülhet ennek a páratlan természeti csodának. 

A korallzátony ősi talapzata

Évtizedek óta hiába kutatták eredetének nyomát, a mélységi fúrásoknál mindeddig csupán kőzetbe ütköztek. Most végre megtalálták, a megkövesedett ős-korallzátonyt, ami az utolsó jégkorszak után megemelkedett tengerszint miatt halhatott el.

 A kutatók a zátony peremétől hatszáz méterre bukkantak a nagy elődre, amelynek létét már eddig is sejtették, de számos mélységi fúrás elvégzése ellenére mindeddig nem sikerült kézzelfogható bizonyítékot feltárniuk. Az eddigi vizsgálatok szerint az ős-korallzátony pusztulását az utolsó jégkorszak után bekövetkezett tengerszint emelkedés okozhatta. A megemelkedett vízszint miatt ugyanis nem jutott el elég fény a korallokhoz, és egyes lárvák ekkor feltehetően a közeli, sekélyebb vizekbe telepedtek át, és fektették le ott a Nagy-korallzátony alapjait.

Földünk legnagyobb élő organizmusok által létrehozott építménye 350 000 négyzetkilométer kiterjedésű, és mintegy 2300 kilométer hosszú, s a világ puha korallfajai közül egy harmaduknak ad otthont. Emellett ezerötszáz hal, négyszáztizenöt sziklakorall, csaknem nyolcezer puhatestű, ötszáz alga, hatszáz tüskésbőrű (mint például a tengeri csillagok), harminc bálna és delfin, valamint kétszáztizenöt madárfajnak biztosít életteret. Számtalan egyéb élőlénynek nyújt otthont: míg a cetek egyik különleges fajtájának fő szaporodási területet, addig egyes veszélyeztetett fajoknak, mint a tengeri tehénnek, illetve a zöld és a cserepes teknősöknek táplálkozási helyet biztosít.

A különleges tengeri park évente kétmillió turistát vonz, és Ausztrália legfontosabb turisztikai bevételi forrásai közé tartozik. Így nem csoda, hogy az ausztrálok meg is tesznek mindent, ami tőlük telik, hogy megmentsék ezt a páratlan szépségű élő organizmust. Pár éve a terület, mintegy egyharmadát különlegesen védett övezetnek nyilvánították, és lezárták a halászat, horgászat, akvakultúra elől, valamint részben megtiltották a hajóforgalmat és a búvárkodást.

Katasztrófák érik a korallzátonyt

Mindenképpen elakarják kerülni, hogy Townsville előtt Maggie szigeténél található zátonyhoz hasonló katasztrófa történjen. Itt a korallok helyett hatalmas barna algák burjánzanak, a víz zavaros, és az egykori korallállomány szürke, lisztszerű masszává morzsolódott. A katasztrófa 2002 nyarán történt. A tűző napsütésben hetekre az évszakban megszokott átlag fölé emelkedett a víz hőmérséklete, így a zooxanthelláknak (egysejtű algák) a megszokottnál sokkal több energia állt rendelkezésükre, és „túlpörögtek”. Ezért a megszokottnál sokkal több cukrot, valamint oxidációra hajlamos anyagokat, azaz mérgeket szállítottak a koralloknak. Ennek következményeként, ahol addig vöröses barna egysejtű algák adták a színt, egyszer csak minden átlátszóvá vált, és már csak a meszes váz lett látható. A kutatók szerint harminc nyugodt évre lenne szükség ahhoz, hogy az elpusztult zátony újra magához térjen. Minden egyes újabb forró nyár, vagy vihar képes kibillenteni ezt a folyamatot.

2010. végén 2011. elején pedig a heves esőzések folytán Queensland tartományt nagy kiterjedésű áradások sújtották. Az árvíz következtében nagy mennyiségű rovarirtószerrel, mezőgazdasági hordalékokkal, tápanyagokkal szennyezett víz érte el a Nagy-korallzátonyt. Kutatók szerint a szennyezett víztömeg jelentősen befolyásolhatja az ökoszisztéma működését, eltolhatja a táplálékláncot. A hordalék erős nyomás alá helyezi a korallokat, és így csökkenti az ellenállóképességüket a szélsőséges időjárással szemben, és lassítja a regenerálódásukat is. A hordalék 2011. január elején a Tengeri Park természetvédelmi területet érintette a legsúlyosabban

Katharina Fabricus, az AIMS (Australian Institute of Marine Science) kutatóintézet munkatársa szerint a legrosszabb, ami 2050 tájékán bekövetkezhet, az összeomlás. A Nagy-korallzátony persze továbbra is a helyén maradna, viszont organizmusok sokasága helyett algák népesítenék be. Terry Hughes, az ausztrál zátonykutatási központ igazgatója viszont állítja, még elkerülhető az összeomlás, mivel a Nagy korallzátony a világ legszívósabb organizmusa, valamint Ausztrália tehetős országként hatékony természetvédelmet engedhet meg magának. Az igazgató optimista szavaihoz azonban hozzáteszi: „Végeredményben azonban a zátony túlélése nem a helyi természetmenedzsment kérdésétől függ, hanem az egész emberiségtől, akiknek összefogása szükséges ahhoz, hogy az elkövetkező évtizedekben Földünkön jelentősen csökkenjen a szén-dioxid-kibocsátás.”
 

 Parcsami Gábor

	Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére