Merkel: nem minden tunéziai jöhet

Menekültáradattól retteg Európa

Az utóbbi hetek észak-afrikai politikai eseményei meglepőnek nem mondható következményekkel jártak az illegális migráció szempontjából: egyik napról a másikra megnőtt az Európába bejutni próbálkozók száma. Egyrészt, mert a Tunéziában és Egyiptomban létrejött hatalmi vákuum okozta félelem sokakat menekülésre késztet, másrészt a politikai fejetlenség lehetővé is teszi az ország elhagyását, hiszen az eddig szigorúan őrzött partokon enyhült a rendőri jelenlét.

Az eddig is ismert, ám most hirtelen felerősödött jelenség elsőszámú áldozata Olaszország, az utóbbi napokban mintegy 5000 tunéziai (és kisebb számú egyiptomi) menekült érkezett csónakokkal az ország déli partjaihoz. Egészen pontosan a Tunézia és Olaszország között nagyjából félúton elhelyezkedő Lampedusa szigetéhez (az egyiptomiakat Szicília partjainál kapták el). Az menekültáradat következtében – a helyi lakosság nyomására – az olasz belügyminiszter, Roberto Maroni úgy döntött, hogy újra megnyitja a szigeten fekvő, 850 főre tervezett menekülttábort.

A pici – mindössze 4500 fő állandó lakosú – sziget természetesen hamar megtelt, a legtöbb menekült már így is a helyi focipályán alszik, ezért 230 embert már át is vittek kompok és repülők segítségével Szicíliára és az olasz szárazföldre, hogy ott állapítsák meg, jogos-e a menedékkérelmük.

Az ugyanis, hogy szerencsésen olasz földre léptek, még nem jelenti azt, hogy ott is maradhatnak (vagy továbbállhatnak Franciaországba, ahogy szeretnének): az olasz hatóságok egyenként fogják elbírálni menedékkérelmüket, megvizsgálva, hogy az ENSZ 1951-es Menekültügyi Egyezményével összhangban fennállnak-e a menekültstátusz alapját képező feltételek.

Azaz, hogy menekülésük megalapozott – faji, vallási, politikai vagy egyéb okokból –, hazatérésük esetén pedig fennállna az üldöztetés veszélye. Amennyiben ezt a migráns igazolni tudja, Olaszország köteles menekültként regisztrálni az illetőt a non-refoulement elve alapján, ami tiltja a visszatoloncolást olyan országba, ahol üldöztetés fenyegeti a menekültet. Viszont ha a menedékkérő nem tudja igazolni az üldöztetés tényét, akkor vélhetően visszaküldik szülőhazájába.

Noha annak megítélése, hogy az általános politikai káosz önmagában elegendő ok-e a menekülésre, még a jövő kérdése, Róma várhatóan igyekszik megszabadulni a súlyos tehertől. Olaszországot, amint menekültnek adminisztrál egy bevándorlót, egy sor kötelezettség terheli – a menekülteket pedig ezáltal számos jog, például a munkához, a szabad mozgáshoz, az oktatáshoz és az igazságszolgáltatáshoz való jog illeti meg.

A Ben Ali tunáziai ex-elnök bukása után felállt átmeneti kormány ugyan a rendőrség part menti mozgósításával próbálja megakadályozni a tunéziaiak útra kelését, ám ez meglehetősen erőtlennek tűnik. Ennek a „példátlan, bibliai méretű exodusnak” a megoldására Robert Maroni olasz belügyminiszter azt javasolta, hogy az olasz rendőrség vegye át az irányítást a tunéziai part menti városokban, ám ezt a tunéziai hatóságok „elfogadhatatlan ötletnek” titulálva felháborodottan visszautasították. Sőt, egy tunéziai miniszter az olasz minisztert – aki egyébként a köztudottan bevándorlásellenes Északi Liga tagja – „szélsőjobboldali fasisztának” bélyegezte, „ami megmagyarázza Olaszország hozzáállását a krízishez”.

A felkorbácsolt kedélyeket a lampedusai polgármester próbálta lehűteni: szerinte a sziget vezetése ura a helyzetnek, a menekültek a sziget területén szabadon mozoghatnak, egyedüli rendkívüli intézkedésként az alkohol árusításának betiltását említette. A helyiek is kedvesen fogadták a bevándorlókat, még egy barátságos focimeccsre is sor került közöttük.

Noha hosszú idő óta komoly fejtörést okoz az afrikai illegális bevándorlás jelensége, az utóbbi évek kisebb enyhülést hoztak Olaszország számára a Líbiával és Tunéziával kötött kétoldalú szerződéseknek köszönhetően – ezek értelmében Róma bőkezű segélyeiért cserébe Tunisz és Tripoli több erőfeszítést tesz az illegális bevándorlás visszaszorítására. Ben Ali bukásával azonban a szerződés is érvényét vesztette, Olaszországnak nincs kitől számon kérnie az abban foglaltak betartását.

Olaszországra vár tehát, hogy megoldja a válságot, noha ebben több szereplőtől is várhat segítséget. Az Európai Bizottságnak benyújtott 134 millió dolláros kérelmet a testület ugyan még nem igazolta vissza, de az EU határrendészeti szolgálata, a FRONTEX máris küldött a térségbe egy szakképzett csapatot, illetve technikai segítségként hajókat és repülőket.

Ugyanakkor Franciaország, Tunézia egykori gyarmattartója – a menekültek nagy részének célországa – úgy nyilatkozott, hogy az elfogott migránsok „egy jelentéktelen részét” hajlandóak csak átvenni, hangsúlyozva, hogy bevándorlásügyi politikájuk középpontjában az az elv áll, hogy „ne jutalmazzák az illegális migrációt”. Angela Merkel német kancellár is kifejtette, hogy „nem minden tunéziai jöhet Európába, aki nem érzi jól magát saját hazájában”.

Az Európai Unió tagállamai mindig is megosztottak voltak a bevándorlók ügyében, nem véletlen, hogy máig nem sikerült egy olyan koherens bevándorlási stratégiát elfogadni, ami  közös fellépésre hatalmazná fel őket. A közös európai menekültügyi stratégia megalkotása egyébként a 2011-es soros magyar elnökség egyik prioritása.

Amekkora teher, akkora esély is a bevándorlás jelensége Európa számára. Elöregedő lakossága miatt a ma már nem csak nevében „öreg kontinensnek” a versenyképessége forog kockán, ha nem él a fiatal bevándorlók adta lehetőséggel. Az utóbbi években az EU évi 2 millió bevándorlót fogadott be, ám az elöregedés egyre gyorsuló ütemét szemlélve hosszú távon még ez sem lesz elegendő az európai lélekszám stabilizálásához, és krónikus munkaerőhiányhoz vezethet.

Tóth Miklós

• Cimkék:
Lampedusa migráció menekültek Tunézia Olaszország EU bevándorlás Ben Ali

	Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére