Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Világhír
2011-06-03 23:20:00

Az UNICEF szerint hihetetlenül hatásos a képek felhasználása

Könyörtelen megtorlás: gyermekek az áldozatok

A március közepén kezdődött szíriai felkelés erőszakos elfojtásának jelképes áldozatai a gyermekek, akik közül legalább harmincat lőttek agyon a karhatalmi erők az UNICEF szerint.

Nemrégiben egy tizenhárom éves fiú, a demokráciapárti aktivisták szerint megkínzott és meggyilkolt Hamza al-Hatíb lett a rendszer kegyetlenségével szembeni ellenállás jelképe. Bassár el-Aszad rendszere hiába próbálkozik a korábban soha nem látott tiltakozás megtörésével.

„A szabadság gyermekei” – némelyek négy évnél fiatalabban haltak meg – előtti tiszteletadás jegyében hirdettek az aktivisták péntekre újabb tiltakozási napot.

A Facebook közösségi portálon is megemlékeztek Hamzáról, a neki tulajdonított megcsonkított holttestről készült felvétel több helyen is látható. „Valamennyien Hamza al-Hatíbok vagyunk” – ez több Facebook oldal címe, emlékeztetve a „Valamennyien Háled Szaídok vagyunk” című, híressé vált egyiptomi Facebook oldalra (amely nevét a rendőrség által agyonvert fiatalemberről kapta).

A dél-szíriai Deraa városában tizenöt gyermek és kamasz őrizetbe vétele és megkínzása robbantotta ki a lázadást. Bűnük mindössze annyi volt, hogy rendszerellenes falfirkákat festettek házfalakra. A rendőrség tagadja, hogy bántalmazták volna Hamzát, szerinte a gyermek testén lévő foltok az oszlás következményei. Patrick McCormick, az UNICEF szóvivője szerint hihetetlenül hatásos a gyermekekről készült képek felhasználása. Egy halott, megkínzott vagy megcsonkított gyermekről készült felvétel hatása sokkal nagyobb, mint egy felnőtté – mondta.

Az elmúlt hetekben gombamód szaporodtak a Szíria mártír gyermekei. Az UNICEF elmondta, hogy nem tudja ellenőrizni a halálesetek pontos körülményeit, de a szervezet szerint Szíriában, akárcsak Líbiában a meghalt gyermekek száma feltehetően az ismertnél jóval több. A két országban az egyeduralmi rendszerek bombázták a rebellis városokat, az arab tavasz két másik országát, Tunéziát és Egyiptomot ettől megkímélték.

McCormick szerint a gyermekek hasonló helyzetben hamar belesodródnak az eseményekbe. Nincs veszélyérzetük, annál is inkább, mert a tiltakozó megmozdulás új jelenség az országukban. Az UNICEF szerint meg kell kímélni az ártatlan áldozatokat, akik gyakran csak a szüleiket kísérik el. Ez nem az ő harcuk, nem ők döntöttek arról, hogy részt vegyenek a csatában, ők csak belekeveredtek – mondta McCormick, a halálesetek és kínzások kivizsgálását és a felelősök megbüntetését szorgalmazva.

A nemzetközi szervezetek attól tartanak, hogy a tanév végével tovább nő a kiskorúak száma az áldozatok között. A gyermekek sérülékenyebbek lesznek: kint lesznek az utcán, nem pedig a tanteremben – mondta az UNICEF szóvivője.

 

(mti)

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére


A hét java

© mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.