Mi legyen szabad: a piac vagy az ember?

Kapitalizmus és kereszténység I.

A szabad piac mindenek előttiségét valló politikai ideológia vajon valóban a reformáció szellemi terméke? Ameddig Max Weber szerint a predesztináció, az eleve elrendelés tanából levezethető protestáns munkaerkölcs és ezzel párhuzamosan a luxus elutasítása, a termelt javak visszaforgatása a vállalkozásba az, ami meghatározta az európai protestáns észak kapitalista fejlődését, addig a marxista történetírás és valláskritika szerint mindössze arról van szó, hogy a kálvini tanok a termelő és kereskedő városi polgárság társadalmi igényeit fejezték ki. Így vagy úgy, de az összefüggés elfogadása a mai napig jellemző a közgondolkodásra, pedig mindkét elméletet számtalan kritika érte.

Mi volt előbb: a kapitalista szellem vagy a reformáció?

Weber ellen felhozható érv, hogy amit ma sokan a kapitalizmussal azonosítanak, az nem a szorgalomról és a puritán életvitelről, hanem a spekulációról és a fogyasztásról szól, és ez már valóban bajosan vezethető le a weberi úton. Mi több – ha elfogadjuk, hogy Kálvinnak az ideális társadalomról vallott nézetei híven megmutatkoznak genfi tevékenységében – azt mondhatjuk, hogy Kálvin a szociális piacgazdaságot tartotta követendőnek, évszázadokkal megelőzve ezzel XIII. Leó pápa Rerum novarum enciklikáját és a német szociáldemokraták Bad Godesberg-i programját.

A genfi reformátor állami feladatnak tartotta és szorgalmazta az ingyenes szociális és egészségügyi ellátást, oktatást, miközben nem kárhoztatta a magántulajdont, az anabaptistákkal szemben nem hirdetett vagyoni egyenlőséget, a társadalmi egyenlőtlenségekben a gondviselés kezét látta, és Lutherrel szemben támogatta a hitelezést, a méltányos kamatszedést is. A marxista felfogás – mely szerint a protestantizmus és változatai pusztán politikai mozgalmak vetületei – viszont figyelmen kívül hagyja a gondolatnak és a vallásos meggyőződésnek a társadalmi helyzettől való függetlenségét, ahogy azt is, hogy hitviták azonos politikai érdekű csoportokon belül is léteznek.

Valóban Weberhez kötik az angolszász típusú kapitalizmus és a kálvinizmus közötti kapcsolat elméletét, és én azt helytállónak tartom – mondja Békés Márton történész, az Amerikai neokonzervativizmus című könyv szerzője. – Van egy nagyon fontos kérdés, ami átköt az amerikai neoprotestantizmushoz, mégpedig az, hogy Kálvin városiasabb az agrárszemléletű Luthernél. Elég, ha a kamatszedésről vallott nézeteiket nézzük – teszi hozzá. – A New England-i, massachusetts-i mélyen vallásos puritán, independens közösségek gondolkodásában valóban tetten érhető volt, hogy a predesztináció evilági bizonyítéka a gazdagodás. Az európai protestáns észak és katolikus dél közötti törésvonal nem véletlenül alakult ki, de én még nem jöttem rá, hogy ennek mik az okai. A marxista felfogást elutasítom, de a különbségek kialakulásának elsősorban történelmi okai vannak. Lehet ugyan teológiai gyökereket is keresni e mögött, de azok már másodlagosak. Ameddig az európai különbség okainak megnevezése nehéz, az amerikai fejlődés okainak megnevezése egyszerű: a protestáns gyökerek a meghatározók, a tengeren túli puritán telepesek ugyanis a semmiből hoztak létre egy államot.

Kik azok a kapitalisták és mit akarnak?

Tisztázandó kérdés, hogy mit nevezünk kapitalizmusnak, és mit fogadunk el annak. Michael Moore amerikai filmrendező Kapitalizmus: Szeretem! című kapitalizmus-kritikus dokumentumfilmjében lelkipásztorokat is megszólít, akik a kereszténységgel ellentétesnek nevezik a kapitalizmust. Ugyanakkor fontos szem előtt tartani, hogy Moore szóhasználata amerikai, ebben megegyezik a szociális kiadások lefaragását és a piac állami szabályozásának csökkentését hirdető neoliberalizmussal, amely a szociális kiadások növelését és a piacok erősebb szabályozását már szocializmusnak nevezi.

Ez a fajta leszűkítő kapitalizmus-felfogás azonban szokatlan Európában – ahol fel sem merül, hogy jóléti állam ne lenne kapitalista – és épp ezért félrevezető. A kapitalizmus magántulajdonon és szabad piacon nyugvó rendszer, azonban egyetlen társadalmat sem jellemez a magántulajdon és a piaci mechanizmusok kizárólagossága. Kapitalizmus tehát vagy nem létezik, vagy a kapitalizmusra hivatkozók – azt támogatók vagy elítélők – ízlésük és vérmérsékletük alapján önkényesen jelölik ki a határait. Ezen az a közmegegyezés sem szűkít sokat, hogy kapitalizmus az, ahol a magántulajdon és a szabad piac társadalomformáló szerepe elé odabiggyeszthető a „nagyobb részben” jelző.

Békés Márton szerint a kapitalizmusban nincs tervezés. Egy protekcionista gazdaságpolitika eszerint már nem nevezhető annak, ugyanakkor tiszta kapitalizmus sem létezik. – A kapitalizmus teljesítményalapú felfogás, nem a szabad piac, hanem a szabad verseny a lényegi eleme. Ha a szabad piacot vesszük elsődlegesnek, akkor a spekulációhoz és a gazdasági válsághoz jutunk, ha a versenyt, a teljesítményt, akkor Webernek igaza van a kálvini alapokban – vallja Békés.

(folytatjuk)
 

	Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére