A kezdeményezés a román gazdasági problémákól is elterelheti a figyelmet

Eltűnhet Székelyföld a térképről?

– A kezdeményezés szerint nyolc „megamegyét” hoznak létre, amelyek magukba olvasztanák a jelenleg magyar többségű székelyföldi területeket is. Az erdélyi magyarok tiltakozására a köztársasági elnök közölte: hajlandó kompromisszumra, vagyis arra, hogy a nyolc nagy mellett megmaradjon két kismegye is: Hargita és Kovászna külön-külön, de semmiképpen sem egyesülve. Ami most Romániában a területi-közigazgatási átszervezést illetően zajlik, az jól megrendezett politikai színjáték, vagy mindezzel érdemi célja is van a hatalomnak?

– Azt hiszem, hogy mindenből van egy kevés ebben a kezdeményezésben. Például a régiótörvénnyel megpróbálják kissé lesöpörni a kisebbségi törvényt a napirendről, aminek elfogadását június végéig ígérte a PD-L, hiszen az RMDSZ azzal fenyegetőzött, hogy ellenkező esetben kilép a koalícióból. Ugyanakkor benne van ebben az is, hogy Traian Basescu mandátuma végének közeledtével is magánál akarja tartani a politikai kezdeményezést. Egyben Románia kormánya is érzi: valamit tennie kell azzal, hogy közigazgatási kapacitási okok miatt nem képes lehívni a rendelkezésre álló európai fejlesztési kereteket.

– Mennyire kell komolyan venni ezeket a terveket?

– Egyelőre csak egy kommunikációs csata zajlik, hiszen semmilyen törvénytervezetet nem készített még el a kormány. A kezdeményezésnek azonban haszna is van. Először kerül terítékre a területi-közigazgatási rendszer átszervezésének kérdése a nagypolitikában. Igazából most döbbent rá a román közvélemény, hogy többről van itt szó, mint az időnként fel-fel lángoló román-magyar ellentétről, s hogy létezik egy olyan terület, a Székelyföld, amelynek saját hagyományai vannak.

– Milyen veszélyeket rejt az átalakítás?

– Például nem kizárható, hogy valamilyen formában a magyarok fölött valamilyen formában összefog a nagyobbik kormánypárt és az ellenzék. Ebben az esetben a Székelyföld teljes mértékben elveszítheti azokat a területi-politikai és közigazgatási kereteket, amelyekkel mindig is rendelkezett, s még maga Ceausescu sem merte megbolygatni azokat.

– Milyen eszközei maradtak az RMDSZ-nek az érdekvédelemre?

– Csak a koalíciós zsarolás maradt, és kétséges, hogy ez elegendő-e. Most vagyunk abban a helyzetben, amikor csak ez a koalíciós pártpolitikai eszköz nem elegendő. Olyan konvergens politikai kellékeknek, eszközöknek kell megjelenniük, amelyek az egyetlen elfogadható megoldás irányába mutatnak. Fel kell lépni nemzetközi fórumokon, a civil társadalomnak is meg kell mutatnia erejét ebben a kérdésben, s adott esetben tüntetések is szükségesek lehetnek ahhoz, hogy ezt a tervet megakadályozzák.

– Román oldalról milyen lépésekre számíthatunk még?

– Az is megtörténhet, hogy a PD-L az egész ügyet elnapolja és akkor marad a jelenlegi felállás. Erre az biztosítaná a lehetőséget, hogy hamarosan az alkotmánymódosítási törvénycsomag fogja kitölteni a politikai napirendet, és ezzel csendben visszavonhatja a kormány a tervezetét.

– Megnyitja-e a tervezett átszervezés és a körülötte támadt vita a magyarok autonómiájához vezető utat, vagy még nem jött el az a történelmi pillanat?

– Nagyon nehéz lenne megjósolni, mikor jön létre a székely autonómia – nem is mernék erre vállalkozni. Csupán azt tudnám elmondani, hogy a területi, regionális önrendelkezés a Székelyföld számára önmagában sohasem lesz egyetlen és egyszerű politikai döntéssel elérhető, ez csakis egy folyamat eredményeképpen alakulhat ki. Ennek legközelibb példája Dél-Tirol. Az ottani folyamatnak volt egyrészt egy előkészítő szakasza, amely körülbelül 1971-ben zárult azzal, hogy a provincia megkapta a maga külön státusát. Másrészt, onnantól kezdve még egy 25-30 éves folyamat következett, amikor az önrendelkezés rendszere intézményileg bejáratódott, vagyis amíg a tényleg jó megoldások kialakultak

– Dél-Tirolhoz hasonlítva, a székelyek törekvése milyen stádiumban van?

– Nem lehet egy az egyben összehasonlítani a két ügyet, hiszen a dél-tiroli folyamatban eléggé meghatározó volt az, hogy Ausztriának védőhatalmi státust sikerült a maga számára biztosítania, és ennek értelmében a dél-tiroli kérdés nemzetközi vetülete mindig erőteljesebb volt. Ausztria például többször fellépett az ENSZ-ben Dél-Tirol érdekében. Természetesen a Székelyföld viszonylatában is léteznek nemzetközi lehetőségek, csakhogy ez a kérdés most már abba a mederbe terelődött, amely a kisebbségi jogok nemzetközi rendszerével kapcsolatos. Ez pedig az egyéni, esetleg a közösségben gyakorolható egyéni, kisebbségi jogok rendszerére van kihegyezve. Románia aláírta e nemzetközi szerződéseket, tehát a tisztán területi kérdést nehéz fölvetni, ennek alapján inkább az anyanyelvhasználatra és az oktatásra lehet összpontosítani.

– Mennyire volt jogos Bukarest panasza, amikor Budapest felemelte szavát a székely megyék védelmében? Meddig mehet el a magyar kormány a határon túli magyar kisebbség védelmében?

– Nem létezik erre világos mérce. Az ilyen típusú kérdések mindig csak másodlagosan jogi természetűek, alapvetően inkább politikaiak. Öllös László felvidéki kollégámmal írtuk le nemrég egy közös tanulmányban, hogy a magyar külpolitikának módszeresen és stratégiailag is végig kell gondolnia, melyek azok a kérdések, amelyekben együttműködik szomszédaival és partnereivel, miközben van néhány kérdés, amelyekben a konfliktusokat világosan fel kell vállalnia. A Székelyföld kérdése szerintem ez utóbbi csoportba tartozik.

Hargitai Mátyás
 

• Cimkék:
Székelyföld Bukarest Erdély Traian Basescu RMDSZ Románia Dél-Tirol

	Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére