Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Világhír
2011-07-27 17:00:00

Az aláírások hitelességét vizsgálja a román ügyészség

Bukarest elutasítja a Magyar Néppárt bejegyzését

Az Erdélyi Magyar Néppárt aláíráslistáinak hitelességét vizsgálja a bukaresti ügyészség, mert felmerült a gyanú, hogy azokon nem valós aláírások, sőt nem létező személyek is szerepelnek.

Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) bejegyzéséhez szükséges listákon szereplő aláírások hitelességét vizsgálja az illetékes bukaresti ügyészség – olvasható az Új Magyar Szó (ÚMSZ) szerdai számában. A cikk szerint a mai napon küldi át az ügyészség a bűnvádi dossziét a rendőrségnek, melyben az aláírások meghamisításával kapcsolatos anyagok állnak.


A párt támogatóit zaklatják

A vizsgálatot a Jurnalul National és az ÚMSZ tényfeltáró munkája nyomán kezdeményezték, mert az újságírók okirat-hamisításra és hamis iratokkal való visszaélésre utaló információkhoz jutottak. A két újság írásszakértőkre hivatkozva azt állítja, hogy az EMNP által benyújtott aláíráslisták ezrével tartalmaznak hamis aláírásokat. Az újságírók szúrópróbaszerűen kiválasztott lakcímeket kerestek fel, melynek nyomán úgy látják, hogy a listákon szereplő személyek létezése is kérdéses.

Toró Tibor, a párt megalakítását kezdeményezők nevében azt mondta, hogy állnak elébe a hatósági vizsgálatnak, a szervezetüknek semmi oka sincs kételkedni az aláírásgyűjtők becsületességében. De kiemelte, hogy nem szeretnék, ha azokat az embereket, akik aláírásukkal támogatták a párt bejegyzését, most a rendőrség és az ügyészség, valamint az újságírók és más személyek zaklatnák. Szerinte a politikai szimpátiák kinyilvánítása magánügy, azt nem nyilvánosság előtt kell megtárgyalni. Az aláírások hitelességét a párt kezdeményezői lehetőségükhöz mérten a legalaposabban igyekeztek ellenőrizni. Természetesen nehéz utánajárni 30 ezer személynek, azt tudtuk ellenőrizni, hogy a létező személyi számokhoz valóban létező személyek tartoznak-e. Azokat a neveket, amelyek esetében nem felelt meg a személyi szám, levettük a listáról – állította Toró.

A bukaresti törvényszék első fokon elutasította az EMNP bejegyzését, de nem az aláírásokkal volt problémája. Arra hivatkozott, hogy a párt nem a „nemzeti érdekek” képviseletét vállalja, hanem egy közösség érdekeire összpontosít. A kezdeményezők várhatóan megfellebbezik a bíróság döntését. Szász Jenő, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke kijelentette, hogy nincs ok az aggodalomra, pártját már bejegyezték és listáin helyet biztosít a „jobboldal” többi képviselőinek is.


mti.hu

 

A nyitókép innen.

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére


A hét java

© mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.