Patkányírtót, tojást, cipőfűzőt, lekvárt a járdáról

A csencselés mekkája Kelet-Európában

Kelet-európai szemmel nézve nem meghökkentő látvány az ukrajnai élelmiszerpiacra beparkolt piros Lada motorházának tetején heverő sertésfej, vagy a körülötte elhelyezett, csíkokban feltekert szalonna, de amikor két autóval odébb az emberek szenvtelenül vetkőződnek idegenek előtt, az némi magyarázatra szorul.

Annak ellenére, hogy Ukrajnában számtalan szupermarket és bevásárlóközpont épült a Szovjetunió összeomlása után, s ma már húszféle, multinacionális és nemzeti hálózat működtet különféle finomságoktól és márkás áruktól roskadozó polcokkal telerakott üzleteket, a legtöbb ukrán ma is az 1990-es évek eleje óta felvirágzott élelmiszerpiacokon vásárol.

Az elmúlt húsz évben ötven város gazdasága épült rá a piacolásra. Becslések szerint egy-egy ilyen település lakosságának legalább a fele azzal foglalkozik, hogy elad valamit. Van, aki azért utazik Kijevből több mint háromszáz kilométert Hmelnickijig, hogy kedvére vásárolhasson ruhaneműt, hiszen ott féláron hozzájuthat bármihez és a választék is nagyobb.


Vetkőzés csak délután

Mivel azonban a piacokon nincsenek próbafülkék, az emberek kénytelenek egymás előtt levetkőzni, ha fel akarnak próbálni egy új ruhát. Az ukránoknak azonban erre is megvan a filozófiájuk: a reggeli hidegben nem vetkőznek, délig csak nézelődnek és válogatnak.
Közben a piaci árusok és a vásárlók Kijev-körüli útjai keresztezik egymást.

Míg ruhát a fővároson kívül érdemes venni, a házi élelmiszerek, a burgonya, a friss tojás, a cékla, a sárgarépa, az alma, az aszalt gyümölcs, az üvegekbe zárt savanyúságok és lekvárok szinte elöntik a kijevi járdákat. A hentes enyhén fagyott marha és sertésszeleteket kínál, a húsdarabok között házi kolbász, és az elmaradhatatlan ukrán ínyencség, a véreshurka tekereg.

Egy 62 éves nyugdíjas asszony ropogós, fűszeres, ecetes uborkát kínálgat. Nadia minden szombaton a Kijevtől kétszáz kilométerre fekvő Pryluky-ból utazik fel a fővárosba savanyúságaival, így tartva el egyetemista fiát. A legtöbben azért piacolnak, hogy húszezer forint körüli jövedelmüket kiegészíthessék.

Nyugdíjas tanárok kénytelenek légy- és patkányirtót, cipőfűzőt és laposelemet árusítani, mert 25 ezer forintnyi nyugdíjuk nem elég a túléléshez. Mellettük állnak azonban a tanulóik is, akik szabadidejükben inkább csencselnek, mást úgysem tehetnek tanulás után a kisvárosokban, ahol csak a bazár egyetlen szórakozásuk.

Az ukrajnai piacok a hétfő, a húsvét és a karácsony kivételével a hét minden napján nyitva tartanak, de a szombat és a vasárnap a legforgalmasabb nap. A vasárnapi piacolás pedig már szertartásszámba megy, amikor a vásárlók megosztják egymás között a friss pletykákat.
Ukrán „bábuskától”, vagyis nagymamától vásárolni annyit tesz, mint bioételt venni. Ebben rejlik az élelmiszerpiacok sikere. A közelmúltban az ukrán üzletek és szupermarketek polcain megjelentek az importált zöldségek, de az emberek nem örülnek az egyiptomi burgonyának, a lengyel céklának, almának és sárgarépának, vagy a mexikói szedernek.


Vasárnapi passzió

A piacon viszont, mint mindehol a világban, belterjes viszonyok alakultak ki. A legtöbb kofa évek óta ismeri vásárlóit. Némelyek nem is töltenek el egy óránál többet a standnál, mindenki elviszi hamar, amit megrendelt. Poltava régió Lubni városkájának bazárja ugyanúgy fest, mint bármelyik kijevi piac. Reggel kilenckor, mínusz 15 fokban a tér tele van emberekkel. A bódékat műanyag virágok és koszorúk borítják – ezek az ukrán temetők elengedhetetlen kellékei. Két öregasszony seprűt árul, mellettük parfümös, edényes, gabonás, csipkés harisnyás stand.

A kárpátaljai Nyéresházán csak csütörtökön kereskednek, de ekkor emberek ezrei fordulnak meg a faluban, amely lenyűgöző méretű piaccal rendelkezik, s a vásár már hajnalban megkezdődik. Az egyik sarkon vonagló, virgonc malacot tuszkolnak egy zsákba, miközben az állatok szaga széna, sistergő kolbász, és nyílt tüzön főzött kávé illatával keveredik. Az emberek jóízűen falatoznak, koccintgatnak, a párolt káposztás rablóhúsok egymás után tűnnek el, s a jelek szerint jól csúszik melléjük a friss rozskenyér és a műanyag poharakban mért házi bor. Van aki csak azért jön ide, hogy a barátaival lógjon, este pedig a fia viszi haza traktoron, mert addigra már a bor is megteszi a hatását.


Élet a szupermarketek nélkül

Az ukránok szeretnek arról beszélni, hogy élelmiszerpiacaiknak régi és tartós hagyománya van. Ezzel azonban nem mindenki ért egyet. „A szovjet rendszer nem tudta biztosítani azokat a minőségi termékeket, amely kielégítette volna a vásárlói igényeket. Több millió ember vesztette el hagyományos munkahelyét és töltötte meg a piaci szakadékot, amely már a szovjet időszakban kialakult” – magyarázza a kisvállalkozásokért harcoló Oleander Danylyuk. A szakember valamivel pesszimistább a kiskereskedők jövőjét illetően, ő már csak öt évet ad nekik: „A kisvállalkozók nem képesek a nagy kereskedelmi láncokkal versenyezni.” Danylyuk viszont azt reméli, hogy a piacok valamilyen civilizáltabb és kényelmesebb felületté alakulnak majd át ahelyett, hogy eltűnjenek teljesen.

Valamelyest árnyalja a képet Ludmyla Nabok történész és néprajzkutató is, aki szerint „ezek a piacok Ukrajnában akkor fognak kihalni, amikor az embereknek már nem lesz szükségük arra, hogy valamit olcsóbban vásároljanak meg, vagyis soha”. A szakértő a Kijevtől hetven kilométerre található Pereyaslavban él, amely ugyancsak híres nagy piacáról. Ő azzal számol, hogy az ukránok sosem fogják cserbenhagyni az őstermelőket, akik mindig olcsóbb és jobb áruval látják el őket, mint a szupermarketek, egyedül talán a cipő és a ruhanemű az, ami az ukránokat a bevásárlóközpontokba vonzza. Ott pedig ismét előkerül a próbafülke-dilemma: „Azért mégis kényelmesebb egy inget vagy nadrágot egy meleg, jól megvilágított öltözőben tükör előtt felpróbálni, mint egy dobozban állva a dermesztő hidegben.”

Hogy a történésznek lesz-e igaza, vagy Oleander Danylyuknak, majd eldönti az ukrán néplélek. Azt azonban a jelek szerint nem könnyű megtörni.

Hargitai Mátyás
 

	Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére