Az elviselhetetlen terhek miatt machinál a kényszervállakozó

Legyek-e adócsaló?

Nyugdíjas könyvelőm (65) negyedévente felhív, és mond egy összeget.
– Anci néni, ne csinálja már!
– De, ez annyi.
– Tudja, hogy maga a legdrágább nő az életemben? Bármikor telefonál, az 120 ezer…

Az ember aztán összehúzza magát és nagy nehezen kiköhögi az ilyen-olyan, halandónak követhetetlenül bonyolult adót. Lehetetlen eligazodni rajta, csak az a biztos: fájni fog. És fáj is. Néha megkérem Anci nénit, adja már össze, hogy mennyi az annyi. Kiderül, az elvonás ötven százalék fölötti. Nem részletezem, nem is tudnám, hogy a szakképzési támogatástól az iparűzési adóig hányszor és milyen címen adóztatja az állam a vállalkozót. Aki az esetek többségében persze nem akarna vállalkozni, csak kényszerből teszi. Kényszervállalkozó. Máskülönben nem kapna munkát. Így lett Magyarország a tízmillió bt. országa. És nem a vállalkozói kedv miatt.

Szlovákiában egyszerűen megoldották. Tizennyolc százalék az államé, oszt’ jó napot. Ott nem kell számlákkal operálni, a családtagokkal gyűjtögetni a leírható tételeket, osztani, szorozni. Egy átlagmagyar bt-ben egy négyzetméteren több számítógép van „lepapírozva”, mint a NASA-ban. Mindenki próbálkozik. Az sem véletlen, hogy nem a szlovákok járnak magyar rendszámos autóval… Ha lehetne, itt is mindenki egy összegben befizetné az adót, nem machinálna, nem akarna adóelkerüléssel élni. Csakhogy ötven százalék fölött ez szinte lehetetlen. Lehetetlen, mert a prostitúciót, a fegyver- és drogkereskedelmet leszámítva nincs olyan iparág, amelyik elviselné, hogy bevételeinek több mint ötven százalékát elvonják.

Ideje szakmát váltani?

S. V. A.

• Cimkék:
adó betéti társaság kényszervállakozás

	Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére