Get Adobe Flash player
Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Társadalom
2012-01-25 13:52:00

Nemsokára megmondják, ki miatt adósodtunk el

Ha egységes, erős pénzügyi felügyeleti rendszer lett volna, a családok nem kerültek volna a mostani nehéz helyzetbe - mondta.

Az illetékes albizottság szerdai ülésén megvitatta és pontosításokkal elfogadta a lakossági deviza-eladósodás okait, valamint az esetleges kormányzati felelősséget vizsgáló összefoglaló jelentés-tervezetet, és döntött annak az Alkotmányügyi bizottsághoz történő benyújtásáról.

Papcsák Ferenc (Fidesz), az albizottság elnöke az ülésen kifejtette: a korábbi meghallgatások során kiderült, hogy mindenki eltolni szerette volna magától a felelősséget. Az előző kormányzati ciklus szocialista kormányait jelentős felelősség terheli, amiért nem avatkoztak közbe, s ha egységes, erős pénzügyi felügyeleti rendszer lett volna, a családok nem kerültek volna a mostani nehéz helyzetbe - mondta.

Hangsúlyozta: nem igaz, hogy az állami kamattámogatás óriási hatást gyakorolt volna a költségvetésre, hiszen annak a GDP-hez mérten 0,1 százalékos aránya 2010-re 0,7 százalékot tett volna ki, ezzel szemben a családokat terhelő, 2002-ben még 300 milliárd forintos devizahitel-állomány 2010-re 6.600 milliárd forintra, a GDP 24 százalékára duzzadt.


 

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére

További cikkek Adósság
  • Portugália bedőlését jósolják
  • Böjte Csaba: fenntartható vágyak
  • Ki az igazi felelős a devizahitelesek problémájáért?
  • Végtörlesztés: sok a panasz
  • Szíjjártó: az új ötlet még a végtörlesztésnél is jobb
  • A kormány fáradhatatlanul készséges lesz
  • A Jobbik ma nagyon tolja
  • Melyik az egyetlen megbízható európai gazdaság?
  • Martonyi: Magyarország meg akar állapodni az IMF-fel
  • Már tudni, hogy mikor megy csődbe Görögország?

  • A hét java

    © mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.