„A magány története”

Portál a Gulág deportáltjainak

A fotókkal illusztrált egyedülálló európai hangtárat a francia országos kutató ügynökség (ANR) támogatásával a társadalomtudományokkal foglalkozó nagy presztízsű párizsi EHESS kelet-európai, kaukázusi és orosz témákra szakosodott kutatóközpontja, valamint a Radio France Internationale (RFI) közszolgálati rádiócsatorna közösen hozta létre.

Az elmúlt három évben készült felvételeken olyan - jelenleg 75 és 94 év közötti - kelet-európaiak visszaemlékezései hallhatók, akiket szinte gyermekként deportáltak 1940 és 1949 között szibériai falvakba és Kazahsztánba. A 160 beszélgetés egy részét az RFI rádiócsatorna már sugározta. A portálon az interjúk eredeti nyelven hallhatók, de készült hozzájuk francia, angol és orosz fordítás.

A 15 kelet-európai országot felölelő kutatásban 13 európai egyetemi kutató vett részt, köztük a Párizsban és Brüsszelben oktató magyar származású antropológus, Anne-Marie Losonczy, aki egyebek mellett az oldalon hallható magyar deportálttal, Hartmann Klárával készített beszélgetést 2009-ben.

A Miskolcon született Hartmann Klárát 1945 januárban tartóztatta le a Vörös Hadsereg. Az akkor 14 éves lányt csendőrtiszt nagybátyja nevelte fel, aki a szovjetek érkezésekor elmenekült a városból, magára hagyva unokahúgát. Hartmannt több száz magyarral együtt szállították el a Szovjetunióba, majd közel egy éven át kínzások közepette hallgatták ki egy kijevi börtönben. A németeknek való kémkedés vádjával tíz év kényszermunkára ítélték. Először egy szibériai táborba került egyedüli magyarként, ahol szovjet köztörvényes elítéltek között tartották fogva, majd 1949-ben átszállították Kazahsztánba, ahol már politikai foglyokkal raboskodott együtt, s igazi szolidaritást tapasztalt az elsősorban ukránokból álló brigádban. Sztálin halála után, 1953 nyarán szabadult, és hazafele, Kijevben ismerte meg későbbi férjét, aki szintén fogságból szabadult. A Gulágot a magány történetének nevezi a riportban, amelyet keserű iskolaként élt meg.


Boldogtalan gyermekkor

A kutatást vezető Alain Blum szerint a személyes történetek a szovjet deportálásokat gyerekszemmel láttatják. A felvételeken olyan emberek mesélnek, akik már a Gulág után, annak tapasztalatait felhasználva élték meg felnőtt életüket, vagy a Szovjetunióban maradva, vagy visszatérve hazájukba. A francia történész a France 24 hírtelevízióban arról beszélt, hogy a projekt alapvető célja az volt: egy-egy személyes történeten keresztül mutassa be, miként járult hozzá egy-egy életúthoz a Gulág kegyetlenségének megtapasztalása.

A francia történész szerint a szovjet deportálásoknak európai része kevéssé ismert. A mintegy egymillió kelet-európait három nagy hullámban szállították a Szovjetunióba: 1940-41-ben a balti országok és Ukrajna egy részének elitjét vitték el, értelmiségieket és olyan embereket, akik társadalmi helyzetükből fakadóan számítottak ellenségnek. 1944-től a kollaboránsoknak tekintett személyeken volt a sor, míg 1949-től ugyanezen országokból, de akkor már nagyobb számban Romániából, Csehszlovákiából, Lengyelországból és Magyarországról a rendszer ellenségeit, a nacionalistaként megbélyegzetteket és az őket gyakran támogató parasztokat vitték el azért, hogy a nemzeti ellenállásokat megtörjék.

A felvételeken beszélők történeteit nem nemzeti, hanem a deportáláshoz kapcsolódó tematikai szempontok (éhség, munka, gyerekkor, megtorlás, szovjetté válás) alapján csoportosították a kutatók. A történeteket korabeli fotókkal és életrajzokkal is illusztrálták. Ezenkívül a szovjet deportálások kronológiáját és földrajzi határait térképeken keresztül részletesen megismerhetik az oldal látogatói. Ezekhez egyik forrásként a Terror Háza Múzeumot is feltünteti a francia portál. 

mti

• Cimkék:
gulág deportálás Szovjetunió fogoly kényszermunka web portál hangtár

	Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére