Kultúra
2011-05-29 08:17:00
Miben hitt Pilinszky?Magyar volt a legzseniálisabb keresztény költő
E héten volt harminc éve, hogy elhunyt Pilinszky János. Megnéztük, milyen volt a katolikus költő hite, vallásossága.
Pilinszky János költészetének elementáris hatása volt, ma is sokan őt tartják a legkiemelkedőbb 1945 utáni költőnek. „Szinte az egész élet összegző látomása benne van" – írta Németh László metaforáiról. A műveit fordító Ted Hughes szerint Plinszky a verseiben „feltörte a hetedik pecsétet".
Ennek a hatásnak a titka abban rejlk, hogy költészete az emberi lét olyan alapjairól szólnak, amelyeket a misztikusok is éreztek és vallottak. Pilinszky költészete felfogható olyan igehirdetésnek is, amely mégis eltér a hagyományos szemlélettől és beszédmód szabályozottságától. Pilinszky János költői igehirdetése szerint a teremtő nem olyan, mint egy univerzális iparos, nem lehet az igazságát és az akaratát emberi számítással, léptékkel megérteni. A mindennapok apró részleteiben bukkan fel váratlanul, egy-egy kósza mosolyban, tétova mozdulatban. Hogy Isten akaratát nem lehet emberi észel felfogni, ebben van valamilyen traumatikus, maga a lét okoz szorongást.
Téli ég alatt című versében esztelen reménnyel fordul a transzcendencia felé, de nem kap segítséget:
Tovább nem ámitom magam,
nincsen ki megsegítsen,
nem vált meg semmi szenvedés,
nem véd meg semmi isten.
A II. világháború apokaliptikus tapasztalata hangsúlyosan jelenik meg a költő verseiben. A papköltőkkel – Mécs Lászlóval vagy Sík Sándorral – ellentétben Pilinszky műveiben nem lehet a világégés előtti rend szerint megragadni a világ rendjét.
Mert elhagyatnak akkor mindenek.
Külön kerül az egeké, s örökre
a világvégi esett földeké,
s megint külön a kutyaólak csöndje.
A levegőben menekvő madárhad.
És látni fogjuk a kelő napot,
mint tébolyult pupilla néma és
mint figyelő vadállat, oly nyugodt.
(...)
Látja Isten, hogy állok a napon.
Látja árnyam kövön és keritésen.
Lélekzet nélkül látja állani
árnyékomat a levegőtlen présben.
Akkorra én már mint a kő vagyok;
halott redő, ezer rovátka rajza,
egy jó tenyérnyi törmelék
akkorra már a teremtmények arca.
És könny helyett az arcokon a ráncok,
csorog alá, csorog az üres árok.
Apokrif című versét sokan a XX.század legzseniálisabb keresztény költeményének tartják. A katolicizmus egész életében meghatározó volt a költő számára. A vallásos Pilinszky, bár nem volt intézményi ember, már pályája elején fontosnak tartotta, hogy dolgozzék a katolikus szellemiségű sajtóban. Az Élet című katolikus szépirodalmi és kritikai képes hetilap segédszerkesztője volt 1941 és 1944 közt. Később munkatársa volt a Vigíliának és az Új embernek.
Általában a katolikus élettel kapcsolatos gondolatai szerepelnek cikkeiben, tanulmányaiban, publicisztikáiban. Hozzá fűződik az evangéliumi esztétika fogalma, írt a rá nagy hatást tett Simone Weil-ről. Nevét költőként leginkább az Újhold folyóirathoz társítják, de számos más helyen is publikált, például a Magyarokban és a Válaszban is. A szent mondén. Tandori Dezső nevezte meg így Pilinszky Jánost, amikor évekkel ezelőtt egy éjjeli magánbeszélgetésen felidézte őt.
Pilinszky János mélyen átélte az emberi létezés drámáját, és minthogy meg volt győződve az isteni irgalom jótékony működéséről, meghökkentő vélekedése ennek a meggyőződésnek a logikus következménye volt. Valójában a misztikusok tudtak ilyen aggálytalanul nyilatkozni az emberi sors, a „condition humaine” végső dolgairól. Misztika és költészet sohasem állottak távol egymástól, ez a kölcsönösség fejeződött ki Pilinszkynél. Pilinszky a megváltásban bízott, a végső isteni mozdulatban, amely az idők végeztével rendet visz a világ káoszába, és értelmet ad az emberi létnek. – nyilatkozta nemrégiben a Mindennapinak Pomogáts Béla irodalomtörténész.
Payer Imre
|
