Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Kultúra
2010-10-28 21:50:00

Kultajánló

Hétről hétre ajánlunk programokat – híveknek és nem híveknek.

Munkácsy a kereszten

A hét végéig látható Munkácsy Mihály Krisztus-trilógiája Pécsett, a Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziumában. A Krisztus Pilátus előtt, a Golgota, és az Ecce Homo című nagyméretű festményeket együtt maga a festő sosem látta.

Munkácsy 1874 nyarán tekintette meg Tintoretto négy hatalmas passióképét Velencében. Majd Kalocsán töltött két hetet Haynald Lajos érseknél, az egyházművészet ösztönzőjénél. Bizonyára már ekkor megszületett benne a Krisztus-sorozat ötlete. Ezután főként Rembrandt és Rubens műveit tanulmányozta, noha több kortárs művész is foglalkozott ekkoriban passiótémával. Az 1881 húsvétján bemutatott Krisztus Pilátus előtt című festmény a diadalmas Krisztust mutatja be. Munkácsy következő képe, 1884 húsvétjára elkészült Golgotához a festő önmagát is felkötette egy keresztre, hogy átérezze Krisztus testi fájdalmait.

A Golgota (képünkön) nehezebb feladatot jelentett Munkácsynak, mint az első és a harmadik festmény. Azok cselekménye zárt térben játszódik, ez pedig a kompozíciót nehezebben összefogható szabad térben. A két festmény már évek óta az Egyesült Államokban volt, amikor a festőt Kádár Gábor grafikus rábeszélte a sorozat teljessé tételére: az Ecce Homo 1896-ban készült el. A témaválasztást meghatározta Anatole France francia író Júdea helytartója című novellája és Munkácsy egészségének megrendülése. Ez késztette arra, hogy ne a dicsőséges feltámadást, vagy a mennybemenetelt fesse meg, hanem Krisztus és Pilátus második, drámai találkozását.

A Hillsong a Gospel fesztivál vendége

 Modern áhitat erős brit-poppos beütéssel – mondják a Hillsong Londonról, a Hillsong London Church dicsőítői csapatáról. A Soul és Gospel fesztivál keretében már másodszor Magyarországra látogató együttes november 3-án lép fel a funky-s, swinges, R’n’B-s hangzású London Community Gospel Choir nevű csapattal a Papp László Budapest Sportarénában. Nagy-Britannia leggyorsabban növekedő keresztény közössége - a Hillsong London Church - az ausztráliai Hillsong Church testvérközössége. A gyülekezet az 1990-es évek közepén kezdte meg működését, és népszerűsége nagy mértékben a zenéjüknek köszönhető. Az elmúlt évben huszonöt országban több, mint háromszáz ezer ember előtt zenéltek, tavaly szeptemberben a London O2 Arénában tizennégy ezer ember vett részt a jubileumi fellépésükön. A Hillsong Londonnak eddig három lemeze jelent meg, 2009-es utolsó korongjuk a brit lemezeladási listákat is meghódította. A London Community Gospel Choir pedig dolgozott már együtt Paul McCartney-val, és Madonnával is.
 

Konzumművészet

A mértéktelen fogyasztást, a fogyasztási cikkek múlandóságát és örökkévalóságát állítja középpontba Stephanie Senge német képzőművész a budapesti Ludwig Múzeum nemrég megnyílt „leányvállalatában”: a józsefvárosi LudwigInzert nevű galériában. A Kelet-Ázsiában sokat utazó Senge a globalizálódás és a hagyományhoz kötődő alkotói módszereket vizsgálja november 4-én megnyíló kiállításán. A Budapesten a hó végéig bemutatott, „Konzum/Mandalának” nevezett tér-építményeinek alapanyagait a világ minden táján fellelhető legolcsóbb - nálunk 100 forintosnak nevezett - boltokban gyűjtögette-vásárolta utazásai során.

 

 


 

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére


A hét java

© mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.